COFFEE PANNONIA
Elveszítem az összes levelemet – Filmmustra: Az apa
Az apa című filmdrámáról P. Tóth Nóra írt ajánlót. Vigyázat, spoilerveszély!
Előfordul, hogy a Netflix streaming szolgáltató olyan kincseket kínál a filmek szerelmeseinek, melyek valóban kihagyhatatlanok. Az egyik ilyen a hat kategóriában jelölt és két kategóriában Oscar-díjat nyert, 2020/21-ben bemutatott Az apa (The Father) című film. Az IMDb kritikus közönsége is 8,2 ponttal értékelte a 10-ből. Nos, ha lehetne, én személy szerint feltornáznám tízre ezt az értéket.
A brit filmet március 22-ig lehet streamelni a Netflixen, s aki nem tette még meg, ne szalassza el a lehetőséget.
A film csupán néhányszereplős, de olyan karakterekkel, akik megtöltik a vásznat és ezt a másfél órát egy pillantásukkal, egy-egy cselekedetükkel: Anthony Hopkins, Olivia Colman, Rufus Sewell. A film további három szereplője: Imogen Poots, Olivia Williams, Mark Gatiss.
Anthony (Anthony Hopkins) az apa, akit egyrészt látunk kívülről, másrészt akinek a szemével érzékeljük időtlen, megfoghatatlan belső történéseit. Egy demens édesapa fokozatos leépülése bontakozik ki előttünk, az, ahogyan ő megéli betegsége fázisait, s hogy mit látnak mindebből a körülötte élők.
A férfi normál hétköznapi világa megváltozik, összekeverednek az arcok, felismerhetetlen idegenek lesznek a szerettek, elfelejtődnek a kimondott szavak. Elveszíti kapaszkodóit, az események egymásutánisága nem egyértelmű már számára. A rendező, Florian Zeller úgy igyekszik mindezt láttatni, hogy jeleneteket ismétel, szinte végtelenít, más szereplőkkel is eljátszva azokat, néha pedig úgy tűnik, visszafelé haladunk az időben.
Vajon milyen érzés volt az idősödő Anthony Hopkinsnak saját nevével eljátszani ezt a demenciában szenvedő apafigurát? 2020-ban Anthony Hopkins megkapta a legjobb férfi főszereplő Oscar-díját, nem véletlenül. A szerep sajátjává vált a film során. Anthony átéli a bolondnak nézett öregember dühét, később lányát megbántva szarkasztikusan-ironikusan védekezik az elkerülhetetlen ellen. Végül a kétségbeesés, a szorongás fázisához érkezik, és gyermeki, már-már természetbe visszaolvadó élőlény válik leépülő tudatából. „Úgy érzem, elveszítem az összes levelemet. Az ágak, a szél és az eső. Már nem tudom, mi történik.” – mondja végül a szociális otthonban, melynek udvarán egy óriási arc-torzó jelképezi az önmagukat elveszített gondozottakat.
Törékeny emberi tudatunk titokzatos módon kerül a demencia kelepcéjébe: egy olyan csapdába, ahol a gúzsba kötöttségen csupán a szeretet és elfogadás tud oldani kissé…
Még többet a demenciáról: A demencia 10 korai jele (neurologiaikozpont.hu)
P. Tóth Nóra
