22 January, the Day of Hungarian Culture - festivity in Szatmárcseke

A Tisza menti kis szabolcsi településeken keresztül Szatmárcseke felé haladva a folyó kanyargását imitálják a falvakon átvezető utak. Megtalálva medrüket visznek valami régmúlt felé. Oda, ahol önkéntes száműzetésben élt huszonegy évet a reformkor költője, Kölcsey Ferenc. Szatmárcsekére, ahová a költő is őseihez, ősei birtokára tért vissza: gazdálkodni és alkotni, s ahol 1823. január 22-én tisztázta le a Hymnuszt, nemzeti identitásunk egyik jelképét.

A 2018. január 21-én kezdődő ökumenikus imahét nyitóakkordjaként és a magyar kultúra napja alkalmából is megtartott imaalkalmon Szocska A. Ábel a Nyíregyházi Egyházmegye apostoli kormányzója is a gyökerekről, az ősökről beszélt igehirdetésében. Személyes emlékezésén túl a Biblia ritkán felhangzó igeszakaszát, Jézus nemzetségtábláját olvasta fel az ünneplő gyülekezetnek.

Abbéli örömének is hangot adva, hogy a magyar kultúra napjára való emlékezés egy ökumenikus istentiszteleten történik, elmagyarázta a felolvasott evangéliumi tanítás ránk vonatkozó párhuzamát. Hiszen,

„aki emlékezik, nem feledkezhet meg a múlt nagyjairól”,

mondta a kormányzó. Szégyen nélkül, büszkén továbbadni és továbbvinni azt, amit őseink tettek, megéltek, a béke és a nehézségek idején egyaránt, nekünk is feladatunk. A bibliai ősök közül a rendíthetetlen hitű Ábrahámot, a gyönyörű énekverseket, zsoltárokat ránk hagyó Dávidot, a templomépítő Salamont, az erőskezű uralkodót, Hiszkiját és az ősei hibáit jóvá tevő Joziját emelte ki, mégis micsoda történetek és örökség kapcsolódik e pár névhez is.

Az ősök örökségének ismerete, megbecsülése elengedhetetlen a gyökértelenség elkerüléséhez. Így megyénk területéről elszármazott elődök közül is felsorolt néhányat a szónok: Kölcsey Ferenc költő, politikus, nyelvújítót, nemzeti himnuszunk sorainak megfogalmazóját; Tiszacsécséről Móricz Zsigmond író-újságíró-szerkesztőt; Bűdről Vasvári Pál író, történész, filozófus, politikust, a márciusi ifjak vezérét; Bessenyei Györgyöt, Rákóczi Ferenc főkapitányát, Benczúr Gyula festőművészt.

„Nemzetségünknek kiemelkedő személyiségei, akik megérdemlik, hogy megbecsüljük őket.”

– zárta sorait az atya.

Dr. Fekete Károly református püspök gondolatai a Himnusztól indultak, mely manapság oly „sokszor méltatlan körülmények közt hangzik fel, leértékelődik, egy formálissá silányodó ünnepségen rosszkedvű zenehallgatássá” fakul. Nem így az István, a király rockopera után, vagy itt Szatmárcsekén, ahol „végkicsengése új kezdetre sarkall bennünket”. A Himnusz áldáskérő gesztusából kiindulva arról az Istenről beszélt, aki áldásával őriz, s „mint védelmi rendszer kínálja magát nekünk” (Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod. Zsolt 139,5)

„A beléptetőkamerák, őrző-védő rendszerek világában még mindig az Isten védelme a leghathatósabb dolog”,

s erre a védelemre szükségünk is van – mint mondta.

Isten, aki úgy akar megáldani, hogy ránk ragyogtatja világosságát, a fényt, mely a káoszból rendet teremtett a világ kezdetén, s mely a félelemmel teli sötétséget (a mi belső sötétségünket is) eloszlatja. Hiszen

„az ember is próbál belevilágítani ebbe a világba, de sokszor kiderül, hogy a sötétség még nagyobb lesz az ember által, mint amilyen korábban volt, azért van ez így, mert sokszor megfeledkezünk a bennünk lévő sötétségről, amit szeretnénk letagadni, elrejteni. Számtalanszor megbuktunk már a jó akarásában, a belső sötétségünk miatt maradt alul a jó ügy. Mi akartunk világolni, fényeskedni, a jó üggyel álcázva magunkat ragyogni szerettünk volna, és fényeztük magunkat, de csak arra telt, hogy az önmagunk reklámfényei maradjunk.”

A Kálvin és Luther nyomán újra funkcióba helyezett ároni áldással azonban nem ért véget a rendezvény.

Csikos Sándor, Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes és Kiváló Művész – mint eddig minden alkalommal a huszonöt éves január 22-i csekei megemlékezések során – elszavalta a Hymnuszt. Majd prof. dr. Jánosi Zoltán, a Kölcsey Társaság elnöke Melocco Miklós szobrászművész által készített Kölcsey-emlékplakettet nyújtott át Szörényi Levente Kossuth-, és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, gitáros, előadóművész és szövegírónak, akinek a munkásságáról így beszélt laudációjában Jánosi:

„Szörényi Levente a szabad világtól Nyugaton vasfüggönnyel elzárt, körben diktatúráktól határolt országban hajolt a magyar népdalhoz. A szabadság legtisztább őrét, a magyar népdalt hangszeréhez emelve a beat és rockzenébe sugározta át a népzene erejét”.

A 72 éves zenész megköszönve a felé áradó szeretetet és bizalmat ünnepi beszédében pályakezdéséről, Kőműves Kelemenről, az István, a király és Attila, Isten kardja című rockoperákra emlékezve arról beszélt, hogyan fordult egyre tudatosabban a magyar őstörténet felé.

Az emlékplakettet annak ítéli a társaság elnökségi bizottsága, aki egész életművével a magyar kultúrát gazdagította, alkotásaival az egyetemes kultúra világába emelte a magyar érzelmeket a magyar gondolatot. Így részesült már ebben a kiváló elismerésben Törőcsik Mari színésznő, Vári-Fábián László költő-műfordító, Sebestyén Márta népdalénekes, Jankovics Marcell filmrendező, Makovecz Imre építész és Csoóri Sándor költő is.

A templomi események utolsó állomásaként Nemes József karnagy vezényletével a debreceni Lautitia Énekkar vívta ki a hallgatóság elismerését.

Az ünnepség a szatmárcsekei református temetőben folytatódott, ahol több kulturális szervezet, oktatási intézmény, politikus és közéleti személyiség mellett a mátészalkai Móricz Zsigmond Görögkatolikus Kéttannyelvű Általános Iskola képviseletében az intézmény igazgatója is elhelyezte az emlékezés koszorúját Kölcsey Ferenc síremlékénél.

Az eseményt az Európa Rádión élő adásban követhették a rádióhallgatók.

Szöveg és fotó: Polyákné Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye