Az Új Ember szeptember 20-i száma megemlékezett Schirilla György százéves születésnapjáról. Illő, hogy mi is megemlékezzünk róla, most hogy elköltözött tőlünk, hisz görög katolikus egyházunk jeles, kiemelkedő férfiúja volt. Áldott, hosszú, pátriárkai kort megélt életében ügyvédként sok embert védett meg. Már 1944-45-ben tüzér-főhadnagyként az ostromlott Budapestet is védte, nem csak a kommunizmus által üldözött papokat, rabbikat, értelmiségieket, katonatiszteket, de az egyszerű fizikai munkásokat is. Odaállt még az ávósok által üldözött, sokat szenvedett emberek mellé is, köztük Nagy Miklós pápai kamarás papköltő, és barátja Puszta Sándor, szintén papköltő mellé is.

Az első, ami eszembe jut róla, az a klasszikus római életeszmény, amit Horatius így fogalmaz meg: „Integer vitae, scelerisque purus”: feddhetetlen élet, jellemhibától való mentesség. Akkor is, és ma is nem sok ember mondhatta/mondhatja magáénak ezeket az erényeket. A világ nagy részén kiveszőben van az értékek, az erkölcs, a hit, az emberi mé1tóság tisztelete és megbecsülése. Ezért nem volt könnyű az élete, mert egyre inkább sárossá, kátyússá vált az emberek útja, mostanra pedig posvánnyá alakult. Nyílt teret kapott a hazugság, a korrupció, háttérbe került a jogbiztonság. De ő mindig kiemelkedett ebből a világból.

Nagy múltú jogász család leszármazottja volt, még a dédapja is ügyvéd volt. Életét meghatározta az igazság keresése. Még kockázatvállalással is, de mindig derűs é1etszemlelettel kereste, védte az igazságot. Sokszor hangoztatta: „Ridente dicere verum”: derűsen megmondani az igazságot. Jellemző volt rá töretlen hite az igazságban és a szívós küzdelem annak kiderítésére. Kivételes képességei, intelligenciája, szolgálatkészsége miatt mindenben lehetett rá számítani. De ezeken az emberi adottságokon, a horatiusi életeszményen felül ő egy sokkal magasabbrendű életeszményt élt, követett, mégpedig az evangéliumi életeszményt. Jézus mondta: „senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja az ő barátaiért”.

Nem csak saját magára és megváltó halálára gondolt, hanem mindazokra, akik hisznek benne és Őt követve tudatosan és áldozatkészen képesek szeretni és szolgálni a rábízottakat és minden embert. Egyházias gondolkodású volt. Küzdelmes pályafutása alatt mindig – még ha emiatt a Rákosi, de a későbbi időkben is mellőzték, például 1957-ben törölték az Ügyvédi kamara tagjai közül – fontos volt számára rendíthetetlen hite, biztos reménye és az őszinte szeretete.

Ez utóbbi erényből fakadt, hogy nagyon szerette feleségét, aki még csak 15 éves volt, amikor megismerte és 75 évig éltek boldog házasságban,. szeretetben, hűségben. Négy gyereket neveltek fel. 12 unokája, 28 dédunokája gyászolja őt. Fia – a híres távfutó és a téli jeges Dunát átúszó – néhány évvel ezelőtt halt meg nagy bánatára, felesége, pedig 97 éves korában három hónappal ezelőtt.

Sok i1yen jeles, derék, kiváló embert kívánok magyar hazánknak, amelyet ő oly annyira szeretett. Büszke volt magyarságára. A hazafiság is a kiválóságai közé tartozott. Kései elégtételt kapott azzal, hogy 1990-ben rehabilitálták, 1999-ben a Magyar Ügyvédi Kamara ezüstérmével, 2008-ban pedig Mindszenty emlékéremmel tüntették ki. Nemcsak a mennyei Atyának volt ő jó gyermeke és a drága hazánknak, hanem édesanyjának is. Könyvet írt róla, amelyet még sikerült a nyomdába adni. Nagyon szerette volna, hogy ha könyv alakban is kezébe foghassa e késői művét, de ezt a posthumus művét már csak az itt maradottak foghatják kezükbe.
A szomorúság mellett ott van a helye a szívünkben a hálának is. Hálát adunk Istennek, hogy ideküldte őt közénk, hogy szerethettük és ö is szeretett minket. Hála azért, mert annyi mindent példaként őrizhetünk meg róla. Mi görögök katolikusok is szeretettel gondolunk az emberii jogok védelmezőjére.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum