PANNÓNIA KÁVÉHÁZ
Így éltem meg a máriapócsi passiót szereplőként - tanúságtétel
Máriapócson virágvasárnap a helyi és környékbeli lakosok, egyházközségi tagok Jézus szenvedéstörténetét adták elő. A passió szereplői közül sokan éltek át erőteljes élményeket. Egyikük szavakba öntötte tanúságtételét. Orosz Zsuzsa írását olvashatják.
A Pócsi Passióban való szereplésem történetének kezdete 2019-re tehető, amikor Tamás László, a passió rendezője meghívott a sirató asszonyok közé. Ez a templomudvarban történt, amikor Szent Liturgiára mentem a kegytemplomba. Röpke másodpercek alatt végiggondoltam, hogy el fogok-e tudni járni a hetenkénti próbákra, lesz-e mivel, engedi-e az időjárás, engedi-e az egészségem? Ezekre a választ nem tudtam, csak azt tudtam, hogy ez nem rólam szól, hanem Istenről, Jézus kínszenvedéséről, és ha én ide meghívást kaptam a Szentlélek által, – mert tudom, hogy véletlenek nincsenek –, nekem tanúságot kell tennem Jézusról, aki értünk feláldozta az életét – ártatlan bárány.
Válaszom éppen ezért igen volt: megtiszteltetés számomra, mondtam Tamás Lászlónak. Mindhárom passió előadás előtt, súlyos betegségekkel kerültem ágyba. Jézus mindvégig mellettem volt az injekció- és infúziókúrák alatt. Ezen napok és hetek alatt teljesen belemerültem Istenbe, szinte éreztem a jelenlétét. Békesség volt bennem és nyugalom, tudtam, hogy minden hajszálamra vigyáz. A betegségek napjai fájdalmakkal és imákkal teltek. Az Oltáriszentséget, ahogy az állapotom javulása engedte, azonnal magamhoz vettem, kórházi lelkészek segítségével. Érezni lehetett az állapotom javulását, ahogy a feltámadt Jézus testét és vérét magamhoz vettem. Élő tabernákulum lettem. Csodálatos dolgok történtek körülöttem a betegszobában. Az egyik néni, akit szondák segítségével tudtak már csak táplálni, sokat szenvedett, nem tudott meghalni. A zsolozsma hangos imádkozása alatt halt meg. Egy másik kórházi bentlétem idején (karácsonykor), a mellettem fekvő háromgyerekes anyuka azt mondta, ha meggyógyul, minden vasárnap elmegy szentmisére, ahol már sok-sok éve nem volt. Isten útjai kifürkészhetetlenek, de mindig Rá irányulnak, mert a mi üdvözülésünket akarja, szolgálja.
A passió próbáinak rendszeressé válásával állapotom mindig javult, egyre erősebb lettem, és nemcsak testileg, hanem lelkileg is gyógyulni kezdtem. Minden próbán és előadáson sírtam, az elejétől a végéig. Nem tudok nem sírni, mert a lelkem legmélyéről jön, szakad fel, amit nem én irányítok, hanem a gondviselő Szentlélek. Így visszatekintve a passiókra, számomra is, nemcsak azok számára, akiknek előadtuk, megtérési, gyógyulási lehetőség, Istenhez való közel kerülési lehetőség volt. Minden olyan dologra, eseményre, amely közelebb visz Istenhez, nyitottnak kell lenni.
Én, úgy érzem, végigszenvedtem a passióban Jézussal együtt minden megaláztatást, ostorcsapást, lökdösődést, töviskoszorút, szegek beütését a testébe. A szemeim sírtak, a lelkem vérzett, a szívem ki akart ugrani sokszor a helyéről. Egyre nehezebbek lettek lelkileg számomra a próbák. Sokszor úgy éreztem, hogy én ezt nem tudom tovább csinálni, meghalok Jézussal együtt.
Az egyik ilyen gondolat után jött a megerősítés Istentől: engem, a kis porszemet, arra méltatott, hogy nagyon gyengéden egy mondatot, majd többet is mondott nekem, szólt hozzám egy belső hang. Nem számítottam erre és teljesen ledermesztett. Amikor Péter háromszori tagadása után Jézus is letérdel és egymásra néznek, ezt hallottam nagyon tisztán és érthetően, de halkan, miközben sírtam: „Ilyenek vagytok ti, emberek, istentagadók.” Kértem Istent, ha Ő szólt hozzám valóban, akkor szóljon még valamit. És Ő szólt a passió további részeiben is. Pilátus csodát várt, Veronika enyhítette Jézus kínjait a keresztre feszítésnél. Ez az emberiség passiója.
Van irgalom.
Orosz Zsuzsa
