COFFEE PANNONIA
Szeretlek, Anyukám!
Lassan ennek a hétnek is vége.
A héten végre sikerült rendezni a gardróbot, megmosni az ablakokat, kimosni a függönyöket, kiszortírozni a játékokat, puccba vágni a lakást húsvétra.
Természetesen még mindig nem. Csak nyugalom! 
:)
De lassan beleszokunk ebbe a furcsa állapotba. Szinte minden reggel „eljutok” utrenyére, szerdán és pénteken előszenteltek liturgiájára (3 gyerek mellett ez lehetetlen küldetés volt...eddig - Köszi, férj!), pontosan kezdjük a naggyal a tanulást, (mondjuk a türelmi szintemen van mit javítani) , már a kicsi sem bosszankodik, elsőre megeszi az ebédet( már nem akar meghalni a krumplileves láttán), délután, ha nem is alszanak a gyerkőcök, képesek csendben kivárni a 1,5 órát, hogy én is haladjak valamicskét az ügyes-bajos dolgaimmal. Uzsonna után már bicajoznak is az udvaron, rollerrel meg én hasítom a betont. Itt kell megjegyeznem, hogy végtelenül sajnáltam eddig magunkat, hogy egy társasház udvarán kell tengetnünk napjainkat, amikor drága párizsi barátnőm azt nem találta írni nekem, hogy de jó, hogy nektek van udvarotok. És tényleg, milyen jó, hogy van udvarunk! Esténként házi mozira rendezkedünk be és meséket nézünk a falon.
Csodaként élem meg, hogy én mehetek kenyeret venni reggel. (Bizony-bizony, még mindig nem én sütöm, borzalmas...) A friss levegő, a madárcsicsergés. Ti is észrevettétek már, hogy szebben énekelnek idén a madarak? Talán tudják, hogy ünnepre készülünk?
Szombaton Lázárszombat, majd virágvasárnap.
Azon gondolkoztam, hogy milyen ember lehetett ez a Lázár? Biztos nagyon jófej volt, ha Jézus volt a barátja. Én vajon mennyire vagyok jóbarátja Jézusnak? ( lelkigyakorlat kipipálva a hétre...) Mennyire sírhatott Krisztus, amikor megtudta, hogy meghalt a barátja? Mennyire fájt neki, hogy elveszíti a barátját? Mindig azt gondoljuk, hogy nekünk keresztényeknek nem illik sírni, ha elmegy egy barátunk, rokonunk. Tartanunk kell magunkat. Dehogyis, hiszen még Jézus is sírt!
Nem is olyan rég elveszítettem egy barátnőmet. Megviselt nagyon: egy életvidám, jópofa, kedves, igazi tanító néni volt. Bíztam benne, hogy meg fog gyógyulni. De nem így történt. Sokszor eszembe jut, a héten különösen is. Bízom benne, hogy jó helyen van és már ott szórakoztatja a gyerekeket Jézus barátjaként. :)
Virágvasárnap most anyukám szülinapjára esik. Elképzelem, ahogy kicaplatunk a szüleink háza elé, Anya kinyitja az ablakot, szigorúan betartva a szabályokat, és az első héten alakított Virág zenekarunk előadja Halász Judit örökérvényű Boldog születésnapot! dalát. Énekes:nagylány, dobosunk egyetlen fiunk, basszusgitáron legkisebb játszik, mi pedig háttérvokalistaként nyomjuk teli torokból férjjel.
De nem így van, mert már nem énekelhetünk neki, nem aggódhatok azon, hogy elkapja-e ezt a borzalmas kórt, nem hívhatom fel napjában többször, hogy hogy vagy. Nem csörgethetem meg szombaton, hogy Anya, hogy is kell csinálni azt a finom tejfölös paprikás csirkét, ahogy csak te tudod. Nem mondhatom el neki, hogy mennyi vicces és bosszantó dolog történt velünk aznap és mennyire kivagyok néha. Nem kérdezhetem meg tőle, hogy mit vigyek anyuci? És főleg, nem súghatom a telefonba, hogy kimondhatatlanul szeretlek és hiányzol. Csak álmomban, amikor érzem, ahogy megsimogatja arcomat és azt mondja: semmi baj, Cilikém!
Így kérlek, vasárnap helyettem is hívd fel anyukádat, kérdezd meg a kedvenc ételed receptjét, mintha már elfelejtetted volna hogyan kell készíteni, és a végén suttogd a fülébe, hogy mennyire hiányzik neked és nagyon szereted!
Mi pedig Panachidát végzünk, s éjjel, amikor mindenki alszik már, odasúgom én is, hogy Boldog születésnapot, Anyukám!
Szikora Csilla
