A Szent Zsófia Görögkatolikus Kollégium felvételt hirdet a 2017/2018-as tanév II. félévre felsőoktatásban tanuló nappali tagozatos főiskolai, egyetemi hallgatók részére.
A kollégium Nyíregyháza központjában található, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola szomszédságában. A Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara és a Nyíregyházi Egyetem is gyorsan és egyszerűen megközelíthető. (A kollégium előtt található buszmegálló, de gyalogosan is tíz, illetve húsz perc alatt elérhetőek az intézmények.)
A lakókat 2-3-4 fős szobákban helyezzük el, figyelembe véve az egyéni kéréseket is. A kollégiumhoz tartozik egy jól felszerelt konyha, minden folyosón zuhanyzó és mosdó van, lehetőség van mosásra is.
Az épületben kápolna is lehetőséget nyújt az imádságra, lelki elmélyülésre.
A kollégisták be tudnak kapcsolódni a város nyújtotta közösségi- és hitéletbe.
Félévente veszünk részt 1-2 napos lelkigyakorlaton, folyamatosan van lehetőség lelki- és egyéni beszélgetésekre, gyónásra, beszélgető körön való és tematikus előadásokon való részvételre.
A családias hangulatú intézményünk várja az érdeklődőket!
Jelentkezéshez csatolt dokumentumok:
Jelentkezési határidő: 2018. február 28.
A jelentkezéseket a következő címre várjuk:
Szent Zsófia Görögkatolikus Kollégium
4400 Nyíregyháza, Síp u. 16.
A jelentkezőket telefonon vagy e-mail-ben értesítjük a felvételi elbeszélgetés időpontjáról.
További információk:
Tóth András
görögkatolikus pap, kollégiumigazgató
+36 (30) 681-89-27
tothandras68@gmail.com
Forrás: Tóth András atya
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
||||||
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |