Ne fussunk zátonyra, maradjunk az „éltető sodrásban”! – a Házasság hete Nyíregyházán

Ne fussunk zátonyra, maradjunk az „éltető sodrásban”! – a Házasság hete Nyíregyházán

A Házasság hetének mottóját („Éltető sodrásban”) értelmezve hívta a házastársakat párbeszédre 2018. február 13-án este Tóth András családreferens, görögkatolikus pap és felesége Illés-Tóth Anna mentálhigiénés szakember Nyíregyháza belvárosában, a görögkatolikus parókia hittantermében.

Szöveg és fotó: Polyákné Tóth Nóra2018. február 17. 01:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2482 napja íródott

A család- és párterápiával is foglalkozó házaspár Tóth András görögkatolikus pap és Illés-Tóth Anna mentálhigiénés szakember a Házasság hete alkalmából több mint húsz fős hallgatóságnak tartott beszélgetéssel egybekötött előadásuk során a rendezvény idei mottóját magyarázták. Az éltető sodrás a folyó áramlását asszociálja, a sodrásban lévők pedig, akik (egy) csónakban eveznek. Ugyanakkor az életadó-éltető sodrás a szentségi házasságokat megáldó Szentlélek lendületét is előhívja az értelmezés során.

Az „asszociációs játékban” a fősodorban lévő hajó-csónak metaforát részletgazdagon és életszerűvé téve bontották ki az előadók: a sodrásban, ahol haladunk felgyülemlik a hordalék is, akadályok kerülnek elénk életünk/házasságunk során, melyeket le kell küzdeni. De Nemes Ödön jezsuita szerzetes szavait felidézve „A krízis nem tragédia, nem baj, hanem egy megoldandó lehetőség.” „Mindig fejlődhetünk – mi magunk és kapcsolatunk is a nehézségek által.” – mondta Tóth András.

Fogalmunk sincs, hová sodor az ár, ha nem bízunk a másikban és a Jóistenben, könnyen zátonyra futhat kapcsolatunk. Meg kell hát tanulnunk együtt evezni. Ebben a Görögmenta Ház működtetőinek személyes ismereteik is vannak, hiszen minden nyáron „Túr-túra” elnevezéssel családi evezéseket szerveznek az Öreg-Túron. A tábor emlékeit és tapasztalásait hozták bizonyítékul arra, hogy az együttműködést, együtt evezést-élést tanulni kell, az egyensúlyt meg kell találni, mert csónak-életünk hamar felbillenhet, a homokpadokról pedig együttes erővel tudunk csak újra a sodrásba jutni.

A házasságot olyan vérségi köteléknek aposztrofálták az előadók, mely egyedül a szülő-gyermek kapcsolathoz hasonlítható: egyik fél sem tökéletes, de össze vagyunk kötve szétszakíthatatlan szálakkal.

A kilencgyermekes pár legfontosabb feladatának a hitelességet tartja saját és mások házasságában is. Hitelessé a gyermekink és mások előtt pedig csak úgy válhat házastársi kapcsolatunk, ha a családban kialakult konfliktushelyzeteket helyesen dolgozzuk fel és képesek vagyunk fejlődni házastársunkkal való kapcsolatunkban. 

Szöveg és fotó: Polyákné Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

Házasság hete, Tóth András
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert