Izajás próféta pecsétjét találhatták meg Jeruzsálemben

Magáról Izajás prófétáról keveset tudunk. Uzija király halála évében (Kr. e. 740) prófétai küldetést kapott (Iz 6,1). Nős volt, mert három év múlva fiával a karján jelent meg Acház király előtt (7,3). Két fia, akiket név szerint is ismerünk (Seár Jasúb, „egy maradék visszatér” és Mahér-Salal-Has-Baz, „rabolj gyorsan, prédálj hamar”; 7,3; 8,3) a prófétával együtt jelek voltak Izrael számára (8,18). Valószínűleg a városban élt, kifejezései, képei városi életre utalnak, és érdeklődése középpontjában is a város áll. Erre utal az is, ahogyan leírja a ruházatot (1,18), az ékszereket (3,16–23) és az éneket (5,1).

Mint más próféták, Izajás is látomásban kapta küldetését (6,1–7). Föllépése közvetlenül az Ámosz és Ozeás utáni időre esik. Mikeással együtt, aki a kortársa volt, szót emelt a társadalmi igazságosságért, melyet a városi élet föllendülésével a gazdagok és hatalmasok közül némelyek háttérbe szorítottak. Meggyőzően hirdette, hogy Isten ítéletének ideje elérkezik, hogy a népnek és Dávid házának egy maradéka fönnmarad, s hogy csak a bizalommal párosult hit révén lehet megmenekülni.

Idejében Jeruzsálemet kétszer is ostromolták, Izajás erkölcsileg mindkét alkalommal erősítette a népet és az uralkodót (Iz 7; 28–31; 36–37). Hogy Kr. e. 701 után mi történt, arról nem lehet egyértelmű képet alkotni. A babilóniai Talmud szerint Izajás Manassze idejében mártírhalált halt, s ez a föltevés összekapcsolható a 2Kir 21,16 és Jer 2,30 által említettekkel. Egy másik hagyomány szerint, melyet a keresztény szerzők (Jusztinosz, Tertullianus), az apokrif iratok és talán a Zsid 11,37 őriztek meg, Izajást kettéfűrészelték. A palesztinai Talmud ehhez a legendához hozzácsatolja azt a történetet, hogy egy fa üregébe menekült.

(Forrás: Magyar katolikus lexikon)