A Görögkatolikus Metropólia középiskolai hittanversenyének döntője Máriapócson 2018. március 3-án az általános iskolai hittanverseny és a liturgikus énekverseny döntőjével párhuzamosan zajlott le. A versenynek, melyet a főszervező, Inántsy-Papp Ágnes nyitott meg, mottója volt: „Csodálatos az Isten az Ő szentjeiben, Izrael Istene.”
A hittan versenyre jelentkező 71 csapatból csak 10 kapott meghívást A döntő fordulóra a verseny első két írásbeli fordulójának eredménye alapján:
A verseny dr. Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök megnyitójával kezdődött, amit Boronkai József szakmai beszámolója követett.
A döntő forduló első feladata egy szent életéből választott jelenet eljátszása volt, amelyre előre felkészülhettek a csapatok. Az értékelés szempontjai a tartalom, a felkészültség, az üzenet és az érthetőség voltak. Ezt a versenyszámot a Korányi Frigyes Gimnázium csapata nyerte meg Szent Erzsébet életéből egy jelenet bemutatásával. A következő feladat egy tudásmérő feladatlap kitöltése volt, amelynek a témája Szent Erzsébet, Szent Piroska, Szent István, Szent László és Romzsa Tódor élete volt. A harmadik feladat pedig egy 120 darabos puzzle kirakása volt.
Amíg a feladatlapok javításra kerültek, egy különleges esemény zajlott le a Dudás Miklós Görögkatolikus Általános Iskola és Óvoda egyik tantermében. Orosz Atanáz megyéspüspök atyát kérdezgethették a csapatok egy kötetlen fórum keretén belül.
A verseny végeredménye a következő képen alakult:
A Metropólia mind a három főpásztora a verseny egésze során javaslataikkal folyamatosan támogattak bennünket, hogy minél színvonalasabb legyen a verseny. Dr. Véghseő Tamás a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola rektora az intézmény nevében ebben az évben is örömmel vállalta a verseny lebonyolítását. A verseny szakmai összeállításában Ft. Boronkai József, Ft.Szarka Gergely és Ft.Trella Tibor volt segítségemre, ők állították össze a verseny feladatlapjait, illetve a javítókulcsokat. Riczuné Vadász Csilla a főiskola részéről nemcsak a verseny háttér munkáját bonyolította, illetve személyes javaslataival, folyamatosan segítette, hogy a verseny minél érdekesebb, izgalmasabb legyen. Végül köszönet illeti a Máriapócsi Kegyhely vezetőjét, munkatársait, a Dudás Miklós Görögkatolikus Általános Iskola és Óvoda dolgozóit, akik lelkiismeretes munkájukkal segítették a döntő forduló lebonyolítását.
Forrás és fotó: Inántsy-Papp Ágnes, főszervező
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
||||||
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |