Útjelző – a Missziós Kereszt Csengerben

A Missziós Kereszt ezúttal egy nem szokványos szakrális térbe érkezett. A templom külső angyalszárnyai és a templomközép óriási gömbkupolájába fölszálló imák is viszik a lelket az ég felé. A díszítetlen fehér falak, melyeket három nap alatt 1800 zarándok „imádkozott körbe” – ahogyan a házigazda fogalmazta –, és a fa természetes egyszerűségében az aranyló, indás kereszt a templom ékességévé vált, melyet jobb és bal oldalról hűen vigyáztak egymást váltva palástot öltött képviselőtestületi tagok és buzgó hívek.

Közülük több mint százan a határon túlról érkeztek, így az „esztergomi vendég” országjáró útja immár nemzetközivé nőtte ki magát. A Csengeri Esperesi Kerület minden egyházközségéből jöttek hívek és lelkipásztorok 2018. március 8. és 10. között, a vendéglátó egyházközség pedig igazi ünnepként élte meg a kereszt érkezését. Akárcsak épp három évvel ezelőtt a Könnyező Szűzanya máriapócsi képének látogatását.

Görög- és római katolikus hívek, hivatali dolgozók gyermekek és pedagógusok zarándokoltak a csengeri görögkatolikus templomba, ahol tiszteletét tette Szocska A. Ábel apostoli kormányzó is, és ahol hittanórák, felnőtt katekézisek, a szentek és boldogok életét bemutató diavetítések (Gajdos László csegöldi parókus, Ignácz András csengeri parókus, Kovács Róbert fehérgyarmati parókus, Bakancsos Sándor csengerújfalui parókus, Orosz Zoltán porcsalmai parókus, Orosz Gábor kölcsei parókus, Kiss Andor rozsályi esperes) és rengeteg imádságos alkalom, nagyböjti szertartás várta a betérőket.

Szatmárnémetiből Stan Zsolt és id. Pallai Béla, Csedregből Szemák Miklós atyák, Szárazberekről Simon Kornél esperes, valamint pusztadaróci, petei és vetési hívek zarándokoltak a partiumi Szatmár megyéből Csengerbe.

A pénteki Előszenteltek Liturgiáját ifj. Pallai Béla peleskei parókus vezette, aki elmélkedésében a kereszt jeléről tanított. Akárcsak a minket nap mint nap körülvevő jelek, melyek utat és irányt mutatnak nekünk, a kereszt születésünktől koporsónkig elkísér, helyes útra terel és megvéd, hogy ne tévedjünk el. Utunk végén valaki tárt karokkal vár. „A kereszt vízszintes szára arra emlékeztet, hogy Jézus magához ölel a függőleges arról biztosít, hogy a föld összeköttetésben van az éggel.” – mondta szentbeszédében. A nagyböjt közepi Kereszthódolás ünnepe is egy jel, útjelző; a szenvedés kertjéből, a nagypéntek kertjén át vezet abba a kertbe, melyben üres a sír: a feltámadás örömébe.

Egy történetet idézett fel egy almafáról, mely egy kertben állt. A paradicsomi kert közepén álló fáról nem ehetett Ádám és Éva, erről azonban ehetett a történet főhőse, egy gyermek, aki együtt nőtt és öregedett a fával, újra és újra felkeresve azt, tanácsot, vigaszt, támogatást kérve tőle. Ez a fa sokkal inkább emlékeztet a keresztfára. „Ott van, amikor szükségünk van rá, jól érezzük magunkat a közelében, az árnyékában megpihenhetünk, szükségünkben mindig szívesen fogad, de ha egyszer sem látogatjuk meg, ha egyszer sem eszünk róla, ha egyszer sem érintjük meg, akkor nem lesz sem jel, sem útirány, sem fogódzó.” Ehetünk erről a kétezer éves fáról, mely egyáltalán nem száradt ki, hiszen minden egyes szentáldozás ezt teszi lehetővé nekünk.

Jó, hogy itt van ez a Missziós Kereszt és azok a boldogok és szentek, akiknek ereklyéi ezen a kereszten elhelyeztettek, mert tudatosítja bennünk, hogy ha nekik sikerült eljutni az örök dicsőségbe, mert jó útirányt követtek, akkor nekünk is érdemes ezt az útjelzőt követnünk.

Ignácz András vendéglátó parókus atya meghatódva köszönte meg a jelenlétét a híveknek és a paptársainak egyaránt. A feladatot, hogy a Missziós Keresztet fogadják, úgy élték meg, „mint a pogány százados nagypénteken, aki méltatlanul csak parancsot teljesített, mégis eljött a felismerés pillanata számára és kimondta: Valóban Isten fia volt.” – vallotta az atya. De az isteni pillanat a csengeri templomba is elérkezett. Az „ó, ha én is ott lehettem volna” imasóhaja valósággá vált számukra.

Szöveg és fotó: Polyákné Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye