Ferenc pápa: Ne csak nézzük a feszületet, hanem nézzünk bele Jézus sebeibe!

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai evangélium (vö. Jn 12,20–33) Jézus utolsó napjainak egyik eseményét beszéli el. A jelenet Jeruzsálemben játszódik, ahol azért tartózkodik, hogy megünnepelje a zsidó húsvétot. Erre a szertartással kísért ünneplésre görögök is érkeztek; vallási érzésektől vezérelt emberekről van szó, akiket vonzott a zsidó nép hite, és akik, mivel hallottak erről a nagy prófétáról, odamennek Fülöphöz, a tizenkét apostol egyikéhez, és azt mondják neki: „Szeretnénk látni Jézust” (Jn 12,21). János kiemeli ezt a mondatot, melynek középpontjában a látni ige áll, mely az evangélista szóhasználatában azt jelenti, hogy túllépünk a felszínen, hogy megragadjuk egy személy titkát. Az ige, amelyet János használ, a „látni”, azt jelenti, hogy a szívéig hatolni, látásunkkal, megértésünkkel a személy belsejéig, legbelsejéig hatolni.

Jézus reakciója meglepő. Sem igennel, sem nemmel nem válaszol, hanem azt mondja: „Eljött az óra, hogy az Emberfia megdicsőüljön” (Jn 12,23). Ezek a szavak, melyek első látásra hallatlanra veszik ezeknek a görögöknek a kérését, valójában megadják az igazi választ, mert aki meg akarja ismerni Jézust, annak a keresztbe kell néznie, ahol kinyilvánul az ő dicsősége. Bele kell néznie a keresztbe. A mai evangélium arra hív, hogy fordítsuk tekintetünket a feszületre, amely nem dísztárgy, nem is ruházati kiegészítő – mellyel időnként vissza is élnek! –, hanem egy szemlélendő és megértendő vallási jelkép. A megfeszített Jézus képében Isten Fia halálának titka mint a legnagyobb szeretetcselekedet tárul fel, mely az élet és az üdvösség forrása minden kor emberének. Sebeiben nyertünk gyógyulást.

Érdemes elgondolkodni: én hogyan nézek a feszületre? Mint egy műtárgyra, vizsgálgatom, hogy szép-e, vagy csúnya? Vagy belenézek, belépek Jézus sebeibe, behatolok egészen a szívéig? Meglátom-e Isten misztériumát, aki a megsemmisítő halált is vállalja, akit megfeszítenek, mint egy rabszolgát, egy bűnözőt? Ne felejtsétek: nézni a feszületet, de belenézni a feszületbe! Van egy szép ájtatosság: a Miatyánk elimádkozása mind az öt sebhelyre: amikor imádkozzuk a Miatyánkot, próbáljunk meg behatolni Jézus sebein keresztül egészen a szívéig. Ott megtanuljuk Krisztus titkának mélységes bölcsességét, a kereszt mély bölcsességét.

Jézus egy képet használ arra, hogy elmagyarázza halálának és feltámadásának jelentését: „Ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz” (Jn 12,24). Meg akarja értetni, hogy életének végső eseményei – a kereszt, a halál és a feltámadás – termékenységet hordozó tettet jelentenek – sebei gyógyítottak meg minket –, ez a termékenység sokaknak hoz gyümölcsöt. Így búzaszemhez hasonlítja magát, amely elrothadva a földben új életet terem. A megtestesüléssel Isten Fia a földre jött, de ez nem elég: meg is kell halnia, hogy kiváltsa az embereket a bűn szolgaságából, és hogy új, szeretetben kiengesztelődött életet adjon nekik. Azt mondtam, hogy „kiváltsa az embereket”, de nem csak általánosságban, hanem hogy kiváltson engem, téged, mindnyájunkat. Valamennyiünkért fizette ezt az árat. Ez Krisztus titka. Menj Jézus sebeihez, lépj be, szemlélj! Nézd Jézust, de belülről!

A búzaszem e dinamizmusának, mely végbement Jézusban, meg kell valósulnia bennünk is, az ő tanítványaiban: magunkévá kell tennünk az élet elvesztésének ezt a húsvéti törvényét, hogy új és örök életet kapjunk cserébe. Mit jelent elveszteni az életet? Mit jelent búzaszemnek lenni? Azt jelenti, hogy kevesebbet gondolunk magunkra, saját érdekeinkre, meg tudjuk látni és megpróbáljuk kielégíteni felebarátaink, különösen a legutolsók szükségleteit. A szeretet cselekedeteit végrehajtani a testükben és lelkükben szenvedők érdekében az evangélium megélésének leghitelesebb módja, nélkülözhetetlen alapja annak, hogy közösségeink testvériségben és kölcsönös elfogadásban növekedjenek. Szeretném látni Jézust, de belülről! Lépj be sebeibe, és szemléld szívének az érted, őérte, énértem, mindenkiért érzett szeretetét!

Szűz Mária, aki szívének szemét mindig Fiára szegezte, a betlehemi jászoltól a Golgota keresztjéig, segítsen minket, hogy rátaláljunk, és megismerjük őt úgy, ahogyan ő szeretné, hogy általa megvilágosítva élhessünk, s az igazságosság és a béke gyümölcseit teremjük a világban!

A Szentatya szavai az Angelus elimádkozása után:

Kedves testvéreim, szívből köszöntelek mindnyájatokat, akik itt vagytok, Rómából és a világ sok részéből érkezett hívek!

Köszöntöm a Szlovákiából és a Madridból jött zarándokokat, a Sant’Agnellóból, Pescarából, Chietiből és Cheremuléból jött egyházközségi csoportokat, a bresciai egyházmegye, valamint a milánói „Romana-Vittoria” esperesi kerület ifjúságát.

Köszöntöm az Olasz Népművészeti Uniót, a rubierai családcsoportokat és a Novi di Modena-i bérmálkozókat.

Tegnap ellátogattam Pietrelcinába és San Giovanni Rotondóba. Szeretettel üdvözlöm a beneventói és manfredoniai egyházmegye közösségeit, és a püspököket – Accrocca és Castoro püspököt –, a megszentelt személyeket, a hívőket, a hatóságokat; köszönöm a meleg fogadtatást, szívemben hordozom mindnyájukat, különösen is a Casa Sollievo della Sofferenza kórház betegeit, az öregeket és a fiatalokat. Köszönetet mondok azoknak, akik előkészítették ezt a látogatást, amelyet tényleg nem fogok elfelejteni! Pió atya áldjon meg mindenkit!

Szép vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek titeket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! A viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Forrás: Magyar Kurír, fotó: ANSA

Nyíregyházi Egyházmegye