2018. április 11-én, a magyar költészet napján mesemondó versenyt rendezett az Ékes Virágszál Görögkatolikus Óvoda, a Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában lévő óvodák számára.
Óvodánként két gyerek képviselte az adott intézményt. Összesen tizennégyen mérték össze mesemondó tudásukat. A versenyzőket háromtagú zsűri pontozta. A zsűri elnöke Mosolygó Tamás a szervező óvoda lelki igazgatója, a zsűri további tagjai: Buzga Lászlóné Katika, a Dudás Miklós Kéttanítási Nyelvű Általános Iskola tanítója, és Páldi Jánosné Marika óvónéni, aki az elmúlt évben vonult nyugdíjba az óvodából.
A Kegytemplomban az alábbi eredmények kerültek kihirdetésre:
A verseny első helyezettje a nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda képviseletében Silimon Flórián hatéves óvodás lett „A bolondos legény” című mesével.
A versenyben megosztott második helyen végzett Szabó Dorina ötéves óvodás a máriapócsi Ékes Virágszál Görögkatolikus Óvodából és Leleszi Réka szintén ötéves kislány a kisvárdai Szent György Görögkatolikus Óvodából Kisvárdáról.
A harmadik helyezés is szintén megosztva került kiosztásra. A helyezettek: Horváth Alíz Balkányból, a Szent Jácint Görögkatolikus Óvodából, valamint Péntek Léna a „Felfuvalkodott kisegér” című mesével a Szent Péter és Pál Görögkatolikus Óvodából, Nyírlugosról.
A versenyben egy különdíj került kiosztásra, melyet Berki Melánia ötéves óvodás nyert el a hodászi Angyalok Kertje Görögkatolikus Óvodából.
A nap folyamán a vendégek megtekinthették az óvodában kiállított mesekönyv-kiállítást, mely a nemzetközi gyermeknap témája kapcsán április 2-tól látható az Ékes Virágszál Görögkatolikus Óvodában. A kiállított könyveket az óvoda gyermekei gyűjtötték, saját otthoni meséskönyvüket hozták el az óvodába a kiállításra.
Forrás és fotó: Porcelán-Ványi Melinda, intézményvezető
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
||||||
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |