„Lehet, nem lesz templomi barkaszentelés, de lelkünk mélyén otthon is, visszafogottabb, egyszerűbb, „szamaras” körülmények között is megérkezhet az Úr szívünk Jeruzsálemébe!” – virágvasárnapi kávéblogos írás ifj. Obbágy László tollából.
Hű, mennyit hallgattam gyermekként azt a szüleimtől, hogy „okos enged, szamár szenved.” Igaz, ami igaz: három lánytestvér mellett nem mindig voltam én az „okos", de azóta szent a béke! A szamárfülről nekem nemcsak Romhányi József zseniális kötete jut az eszembe, de füzeteim, könyveim is; „igazi, tipikus” fiúként volt, hogy a sarkok begyűrődtek, bekunkorodtak, ki foglalkozik ilyen apróságokkal… Nem egy füzetemnek a szamárfül lett az ismertetőjegye: ez bizony a Lacusé! Néha minden ember megbetegszik, én is elég gyakran köhögök és meg vagyok fázva. De ez a betegség hála Istennek nem válik halálomra – bár van egy komolyabb válfaja, a szamárköhögés, ami veszélyes is lehet, s amit senkinek nem kívánok… Hányszor hallottam biológia vagy kémia feleletkor, mikor a táblánál álltam remegő lábakkal: „Mekkora szamárság, amit mondtál!” Azóta sem az amőbával és a kovalens kötésekkel kelek, de talán nem ezen múlik az emberségem, a tisztességem.
Közmondás, gyűrött könyvek, súlyos betegség és ostobaság – ez mind, ami elsőre eszembe jut a szamárról. Vajon ez a jámbor állat miért került a köztudatba negatív szereplőként? Az oroszlán az állatok királya, a róka ravaszságáról híres, a kutya az ember legjobb barátja. (Na, nem az enyém!) És a szamár? Ki az, aki boldogan hagyja, hogy „leszamarazzák”?
És mégis! Ma azt látjuk, hogy Jézus ezen a szerencsétlen, vicc tárgyát képező, megvetett és lenézett állaton vonul be Jeruzsálembe. Egy szamár hordozza az Égnek és Földnek Urát. És egy szamár volt, ami azon a bizonyos éjszakán Máriát és Józsefet Betlehembe szállította, hogy megszülessen, kit a próféták megjövendöltek. A Messiás.
Jézus már akkor sem adott a külsőségekre. Nem akart ő pompát, se paripát, se díszes fogadtatást. Mégis megkapta. Idei Virágvasárnapunk üzenete lehet: nem a külsőség számít! A külsőség ezúttal a belső legyen! Lehet, nem lesz templomi barkaszentelés, de lelkünk mélyén otthon is, visszafogottabb, egyszerűbb, „szamaras” körülmények között is megérkezhet az Úr szívünk Jeruzsálemébe!
Vagy ez szamárság lenne?
ifj. Obbágy László