Krisztus jelenvalóvá teszi önmagát számunkra Igéjében, az Egyház szentségeiben, de a másik emberben is.” – papszentelés Máriapócson

Krisztusban Kedves Testvérek!

A mi Urunk Jézus Krisztus feltámadása gyűjtött bennünket össze, hogy énekkel dicsőítsük, hogy hálát adjunk, hogy hallgassuk az ő Igéjét, hogy megünnepeljük Szent Titkait. Ezen felül a mostani Szent Liturgián Grunda Dávid diakónus pappá szentelődik majd. A szentírási olvasmányok során két szakasszal találkoztunk: elsőként az Apostolok cselekedeteiből, mely leírja a hét diakónus kiválasztását, a közösséget szolgáló hét férfiét, akik szolgálatukkal a testvéri szeretet munkatársaivá váltak a keresztény hívők között. Majd Márk evangéliumából hallottunk egy szakaszt, amely Arimateai József alakját tárja elénk, az előkelő Józsefét, akinek Jézus testének eltemetésére van gondja, és a Kenethozó asszonyokét, akik vasárnap sietnek, hogy illatos szerekkel kenjék be Jézus testét.

        Egyfelől József, aki bátran odaáll Pilátus elé, hogy elkérje Jézus testét, annak a Jézusnak a testét, akit megaláztak, becsméreltek, megtagadtak, elhagytak..., hogy levegye őt a keresztről, megmentse őt a szégyentől, betakarja halotti lepellel, eltemesse őt sziklába vájt új sírba, és a bejárat elé hengerített kővel zárja le a sírt. Másrészt a Magdalai Mária és a többi asszony, akik vasárnap a sírhoz mentek, hogy megkenjék Jézus testét. és felfedezik az elhengerített követ, az üres sírt, és így a feltámadás első hirdetésének tanúi lesznek. Vissza kellett térniük a sírhoz, hogy meglássák a feltámadást. Vissza kellett térniük a sírhoz, hogy ne felejtsék el az elhagyatottság és halál tapasztalatát, melyet az Úr elfogadott. És mi az Úr feltámadásának bizonyságtétele, amelyet ott felfedeznek, amellyel ott szembesülnek? Egyszerűen az üres sír: az, Aki ide lett téve, nincs itt és már nem is lesz itt soha többé. Amíg Lázár feltámasztásánál - emlékezzünk az ikon-ábrázolásra - Lázár még bekötözve jön ki a sírból, jelezve, hogy megmarad a halandóság állapotában, addig Jézus esetében a sír üres marad, kifejezve, hogy ő egyszer és mindenkorra távozott onnan győztesen.

A mai evangéliumi szakasz kapcsán két szempontra hívnám fel a figyelmet. Először is arra, hogy az evangélium sohasem egymás mellé tett epizódok véletlenszerű elmesélése, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus megtestesülésének, szenvedésének, halálának és feltámadásának egyetlen nagy katekézise. Az imént elhangzott szakasz egy másik, az evangélium kezdetén található eseményre utal: egy este, illetve éjszaka Jézus megszületik, emberré lesz, gyakorlatilag egyedül. Mária van jelen, az Istenszülő, aki az Egyház előképeként a csendben szemléli a titkot, és József, aki a törékeny és tudatlan emberiség képviselőjeként a kételkedésben van jelen.

Egy másik este Jézus meghal a városon kívül, levétetik a keresztről, és Mária fogadja őt, az Egyház előképeként, amely még mindig hűségesen szemléli a titkot; és József takarja be őt egy halotti lepellel, az emberiség, amely még mindig kétségek között megteszi és felajánlja azt a keveset, ami tőle telik. Betlehemben Jézus egy gyermek csendjében és kicsinységében, istenemberi valóságát mutatja meg. Jeruzsálemben a keresztrefeszítés csendjében és megsemmisülésében újra csak istenemberi valóságát mutatja be a Szentlélek ajándékaként Egyházának. Egy este Jézust bepólyázzák és egy istállóban helyezik el; egy másik este Jézus újra bepólyázzák és sírba helyezik el. Betlehemben a pásztorok értesülnek a jóhírről, látják a gyermeket és hirdetik Isten dicsőségét. Jeruzsálemben az asszonyok a sírhoz futnak és ott értesülnek a jóhírről, már nem egy begöngyölt-bepólyázott és sírba tett halottat látnak, hanem az üres sírt, melyből az új élet fakad, és hirdetik Isten dicsőségét.

        Másrészt mind Arimateiai József, mind a kenethozó asszonyok azért közelítenek a halott Jézus testéhez, hogy gondoskodjanak róla. Jézus testéről gondoskodni azt jelenti számukra, hogy nem hagyják tovább a keresztrefeszítés gyalázatában függeni, biztosítják eltemetését, bebalzsamozását. Az Egyház életében az Úr Jézus, a feltámadott továbbra is jelen van, és testét jelenvalóvá teszi számunkra, nem mint holt testet, hanem mint élőt, és élet forrását mindannyiunk számára. Jelenvalóvá teszi önmagát számunkra Igéjében, az Egyház szentségeiben, de a másik emberben is, aki keresztény életünk mindennapjaiban kísér bennünket. Arimateai József, a Magdalai Mária, és mi mindannyian arra vagyunk tehát meghívva, hogy az Úr halálának és feltámadásának tanúi/tanúságtevői legyünk, hogy fussunk a sírhoz és felfedezzük, hogy üres, halott nincs benne, de mégis tele van, az új élet forrásával az Egyház és az emberek számára

       Mai szertartásunkban lesz Grunda Dávid diakónus atya pappá szentelése.  A püspöki kézrátétel által lehívott Lélek eljövetelével és ajándékaként lesz Dávid pappá szentelve.

       Az Egyház mutatja be és vezeti őt a püspökhöz.

• Háromszor megkerüli az oltárt, az érettünk meghalt és feltámadt Krisztust, megcsókolva őt. Háromszor kerüli meg, kifejezve elkötelezettségét Krisztus és az Ő evangéliumának hirdetésére és szolgálatára. És mindezt a magyar görögkatolikus egyházban teszi.
• A püspöki kézrátételkor a jelölt az oltárt érintve térdel. Krisztust érintve térdel. Majd három imádság következik: Az isteni kegyelem, mely mindenkor orvosolja az erőtlenségeket, és pótolja a hiányokat, ezt az istenfélő N. diakónust áldozópappá szenteli. Imádkozzunk tehát érte, hogy szálljon le reá a legszentebb Lélek kegyelme! Ez az imádság valamiképpen magában foglalja mindazt, amit kérünk. A püspök azonban részletezi a kéréseket egy másik imádságban: Te, Urunk, töltsd be Szentlelked ajándékával e szolgádat, kit arra méltattál, hogy magára vállalja az áldozópapi fokozatot, hogy méltó módon, feddhetetlenségben oltárod elé állhasson, országod evangéliumát hirdesse, igazságod igéjének szent szolgálatát végezze, ajándékokat és lelki áldozatokat mutasson be, népedet az újjászületés fürdőjében megújítsa, hogy a te Egyszülöttednek a mi nagy üdvözítő Istenünknek, Jézus Krisztusnak második eljövetelekor ő is elnyerje saját nyája jó gondozásának jutalmát jóságod bőségével. Ámen.

Adja Isten mindig az Ő nagy irgalmában, hogy képesek legyünk felfedezni az új életet, mely számunkra a Húsvétból adatik, és tanúi és hordozói lehessünk testvéreink számára.