The way between the earthly and heavenly altar is permeable

Bosák Nándor püspök atya gondolataiban azt fejtette ki, hogyan lehet Isten jelenlétében élni.

Keresztény mivoltunkban Istentől megkapjuk azt a lehetőséget, hogy az Ő jelenlétében élhetünk a földön. Szent Pál ezt úgy fejezi ki: „Élek ugyan, de nem én, hanem Krisztus él bennem” (Gal 2,20). Az apostol olyan életről beszél, amelyben az emberi élet minden vonatkozásával egybeesik Isten életével.

A püspök atya Korzenszky Richárd — a tihanyi apátság volt elöljárója — egyik tanulmányára utalt, amelyben a szerző mind a világiakat, mind a papságot érintő kiégésről értekezett azt hangsúlyozva, hogy sok ember Isten elől a munkába menekül, mások pedig a munkából, az életből a vallásosságba menekülnek. Ez elgondolkodtató. Amikor tehát arról beszélünk, hogy Isten jelenlétében élünk, ne úgy fogjuk fel az életünket, hogy az, az egyik oldalról evilági, a másik oldalról pedig természetfölötti. A kettő nem különálló, hanem együtt valósul meg. Majd a püspök atya ismét Pál apostolt idézte, amelyben benne van az emberi életnek minden vonatkozása is, de hozzá teszi: „Krisztus él bennem”. Ezt az egybetartozást, a kettő összhangját kell megvalósítani, ami nem egyszerű, mert mindkettő követeli a maga részét, amikor az egyik elől a másikba menekül az ember.

Ezt követően Bosák Nándor püspök a kettő egységének a szentmisében történő megvalósulásáról beszélt. Kiemelte, a szentmise római kánonjában az eukarisztikus imában nemcsak Jézus Krisztus jelenik meg, hanem az Egyház múltja, és a jelen valósága is. A szentmisében imádkozik az Egyház, a pap elmondja, miért vagyunk jelen és kikért fohászkodunk, majd mindezt felajánlja. Gyönyörű kép ez. Végül a szentmisében eljutunk oda, hogy Krisztus megjelent közöttünk az Eukarisztiában, és ismét felsoroljuk a kéréseinket. Az Egyház térben és időben a legszentebb dologgal, Krisztussal találkozik, mintegy egymásra találnak. Az imádságban, amit mélyen meghajolva imádkozik a pap: „Alázatosan kérünk mindenható Istenünk, szent angyalaid vigyék áldozatunkat a mennyei oltárra, hogy mi, akik most itt majd részesedni fogunk Krisztus testéből, azok részesedjünk az üdvösségben.” Vagyis, jusson el az Istenhez, hogy Krisztus, Istennel való kapcsolatunknak a szimbóluma valóságosan van jelen. Gyönyörű kép ez, ami az oltáron történik, hiszen az emberi és az isteni dolgok itt találkoznak. A szentmisében kézzel fogható, hogy a földi oltár és a mennyei oltár között átjárhatóság, kapcsolat van. Ennek a mintájára gondolhatjuk el a mi életünkben Isten jelenlétének a megvalósulását. Hogyan történik ez?

Bosák Nándor püspök atya a szentmisére, mint a szentségek szentségére, majd a katolikus Egyháznak a szentségekre vonatkozó tanítására irányította a figyelmet. Eszerint a szentségek olyan látható jelek, szavak, szimbólumok, amelyekhez Jézus Krisztus megbízásából az Egyház úgy rendelkezett, hogy ehhez a látható jelhez hozzákapcsolja Isten ajándékát. Ahol ezeket a jeleket megvalósítják, létrehozzák, ott jelen van Isten ajándéka. Így lettünk Isten gyermekei a keresztségben. Ugyanakkor a víz nélkül nem kapjuk meg ezt az ajándékot, de nemcsak a víznek van ebben szerepe. Ahol szabályosan elvégzik a cselekedetet, ott megtörténik az a lelki valóság, amit Jézus hozzákapcsol. Ezzel a szentség hatása nincs kiszolgáltatva az ember személyes életének. Ereje nem az embertől függ. A szentség az emberi tényezők tökéletessége nélkül — függetlenül attól, hogy hívő vagy hitetlen, jó, vagy ember rossz emberről beszélünk — működik. Ha az Egyház előírásai szerint végzik a szertartást, akkor a keresztelés érvényes. Viszont ahhoz, hogy a kegyelmi ajándéka szubjektíve érintsen bennünket, szükséges, hogy a minimális befogadó készség meglegyen. Éppen ezért hinni kell és el kell fogadni a szentség ajándékát. Ez arra hívja fel a figyelmet, hogy a szentmisében, a szentségek szentségében szabályosan átváltoztatják a kenyeret és a bort, az valóságosan Krisztus teste lesz, és aki megáldozik, egyesül Krisztussal. De ehhez is kell befogadó készségnek lenni, így jön létre, hogy az illető megkapja azt a kegyelmet, hogy egyesül Istennel.

Mi olyan emberek vagyunk, akiket Isten kiválasztott arra, hogy éljük az Ő életét a megkeresztelkedésünk által az egész emberségünkben.

Majd a püspök atya befejező gondolatában elmondta: „Amikor tehát arról beszélünk, hogy Isten jelenlétében szeretnénk élni, azt keressük, hogy melyek azok a pontok, amelyek segítenek bennünket a természetfölötti életben. Egyrészt ezt hinni kell, másrészt pedig akkor fog ez működni, ha élethelyzeteinkben ennek tudata megjelenik. Isten jelenlétében élni nem azt jelenti, hogy a láthatatlan világba kerülök, hanem emberi cselekedeteinkben, helyzeteinkben tudatosodik bennünk, hogy itt van Isten, az Ő kegyelme és segítsége. A megtestesülésben nem az embert emelte fel Isten, hanem Ő jött le hozzánk. Ha ezt újra és újra sikerül tudatosítanunk, akkor, akár terhet jelent az élet, akár örömteli sikereink vannak, ne tulajdonítsuk azokat magunknak, hanem Istennek. Akkor nem szakad szét a kettő az emberi élet természetes vonala és a lelki ajándéka, hanem egyik a másikat, Isten iránti szeretetünket megtermékenyíti.”

Forrás és fotó: Kovács Ágnes/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye