Az ősz lassan, de egyre jobban észrevehetősen belopódzott Budapestre is, „Szent Mihály útján suhant nesztelen”. S egy váratlan pillanatra megpihent a kispesti parókián is, hogy kedvesen rámosolyogjon a gyerekekre, akik lelkendezve kezdték itt a szüretet, sokan életükben először. Nem kellett őket noszogatni, mert ráéreztek a közös munka ízére, felváltva cipelték lelkesen az egyre nehezebb vödröt és szüretelték a szőlőt.

Közben megtudták, hogy a szőlő a búza után a legtöbbször szerepel a bibliai növények között. A közismert bibliai kép szerint az egyház, a közösség nem más, mint Isten szőlőskertje. Öröm volt látni, hogy ezek az ifjú palánták milyen körültekintően keresték a termést az egyház régi tőkéjéről. Hamar kiderült, hogy vagy a szőlőskert mérete kicsi, vagy a gyerekek létszáma nagy, mert a fürge kezeknek köszönhetően hamar megtörtént a szüret.

A kis gumicsizmás lábak rendkívüli gondossággal, ütemesen taposták meg a szőlőt. Az ilyenkor szokásos éneklés mégis elmaradt, mivel ez a művelet a vallásos borászok szerint Krisztus szenvedésére is emlékeztet egyben. „Miért vörös hát rajtad a ruha, s öltözeted miért olyan, mint a szőlőtaposóké?”- Magam tapostam a sajtót, népemből senki sem volt velem.”- olvasható Izaiás próféta 63,2-3-ban.

A préselés előtt már tapinthatóvá vált az izgalom. A gyermekek már a mustra vártak, a szülök pedig azon izgultak, vajon jó íze lesz-e a mustnak. Az eredményt mi sem mutatja jobban, hogy a kis szőlőmunkások az összes mustot elfogyasztották, így misebornak már biztos nem marad belőle. A tanulság viszont megmaradt, érdemes a szőlővel foglalkozni még Kispesten is a tízemeletes házak tövében. Kérjük is az aratás Urát, küldje áldását további munkánkra, hogy virágozzon a szőlőskert és növekedjen a jó szőlőmunkások száma.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum