Ferenc pápa üzenete a tömegtájékoztatás 52. világnapjára

Kedves Testvérek!

Isten tervében az emberek közötti kommunikáció a közösség megélésének alapvető módja. Az emberi lény, aki Teremtőjének képmása és hozzá hasonlatos, képes rá, hogy kifejezze és megossza másokkal azt, ami igaz, ami jó, és ami szép. Képes rá, hogy elbeszélje tapasztalatát, hogy beszéljen a világról és így építse az események megértését, az azokra való emlékezést. Ám az ember, ha a saját gőgös önzését követi, ettől eltérő módon is használhatja kommunikációs képességét, amint azt már a kezdeteknél láthatjuk Káin és Ábel vagy a bábeli torony történetében (vö. Ter 4,1-16; 11,1-9). Ennek a hamis használatnak a tipikus jele az igazság megmásítása, az egyéni szinten csakúgy, mint közösségi szinten. Ezzel ellentétben, az Isten elgondolásához való hűségben a kommunikáció az a tér, ahol az ember kifejezésre juttatja személyes felelősségét az igazság keresésében és a közös jó építésében. Manapság, amikor a kommunikációs közeg egyre inkább felgyorsul a digitális rendszereken keresztül, magunk előtt látjuk az álhírek, az úgynevezett fake news jelenségét, amely arra indít bennünket, hogy gondolkozzunk el e kérdésen, s engem arra ösztökélt, hogy ezt az üzenetemet az igazság témájának szenteljem, ahogy ezt tették már számos ízben elődeim is, VI. Páltól kezdve (vö. 1972-es üzenet: A tömegkommunikáció az igazság szolgálatában). Szeretnék e gondolatokkal hozzájárulni ahhoz a közös törekvéshez, hogy elejét vegyük a hamis hírek terjedésének és újra felfedezzük az újságírói hivatás értékét, s az egyes emberek felelősségét az igazság továbbadásában.

1. Mi a hamis a „hamis hírekben”?

A fake news kifejezést vitatják és ez a viták tárgyát képezi. Általános értelemben a félretájékoztatás jelenségére vonatkozik, amikor hamis híreket akár on-line, akár a hagyományos tömegkommunikációs eszközökkel terjesztenek. Az alaptalan információkra vonakozik tehát, amelyek nem létező, vagy eltorzított tényekre építenek és az a céljuk, hogy az olvasót becsapják vagy akár manipulálják. Terjesztésüknek lehet szándékos célja a politikai döntések befolyásolása vagy gazdasági előny szerzése.

A fake news hatásossága elsősorban azon tulajdonságuknak köszönhető, hogy képesek hasonlítani az igazságra, kézenfekvőnek tűnnek. Másodsorban ezek a hamis, de valószerű hírek megragadják a célbavett emberek figyelmét, kihasználják a sztereotípiákat és előítéleteket, amelyek az adott társadalomban el vannak terjedve, felszínes és azonnali érzelmeket gerjesztenek, mint a félelem, a megvetés, a harag vagy a csalódás. A hamis hírek terjedését segíti a közösségi hálók, és az ezek működését biztosító lehetőségek manipulatív használata: ezen a módon az alaptalan tartalmak hatalmas nézettségre tesznek szert és a mégoly hiteles cáfolatok is nehezen tudják korlátok közé szorítani az általuk okozott károkat.

Azért is olyan nehéz felfedni és kiirtani a fake news jelenségét, mert az emberek homogén, kívülről zárt digitális környezeten belül reagálnak rá, ahova nem tudnak behatolni a másféle vélemények és látásmódok. A dezinformáció (félretájékoztatás) logikájának az az eredménye, hogy ahelyett, hogy létrejönne egy egészséges szembeállítás a másfajta információforrásokkal, s így pozitív módon megkérdőjeleződhetnének az előítéletek és elindulhatna egy konstruktív párbeszéd, akaratunk ellenére magunk is egyoldalú és alaptalan vélemények terjesztőivé válhatunk. A dezinformáció drámája a másik fél hiteltelenné tétele, ellenségként való megjelenítése egészen a démonizálásig, amiből viszont már konfliktusok születhetnek. A hamis hírek ilyen módon elősegítik egyrészt az intoleráns, másrészt a túlérzékeny magatartásokat, s ennek csak az lehet az eredménye, hogy az arrogancia és a gyűlölet még tovább terjed. Végső soron ide vezet az igazság meghamisítása.

2. Hogyan ismerhetjük fel az álhíreket?

Semelyikünk sem vonhatja ki magát a felelősség alól, hogy szembeszálljon ezekkel a hamisításokkal. Ez nem könnyű feladat, mivel a dezinformáció sokszor változatos, szándékosan körülményes és ravaszul becsapós utakat választ és nem egyszer igen finom megoldásokat használ. Dícséretesek ezért azok a neveléshez kapcsolódó kezdeményezések, amelyek során megtanítják, hogyan kell olvasni és értékelni a kommunikatív környezetet, miképpen lehet elkerülni, hogy az ember maga is tudatlanul a dezinformáció terjesztőjévé váljon, hanem cselekvő módon leleplezze azt. Dicsérendők azok az intézményi és jogi lépések is, amelyeknek célja az ennek a jelenségnek gátat szabó szabályok meghozatala, s azoké a technológiai és médiavállalatoké is, amelyek arra törekszenek, hogy ellenőrizzék a sokmillió digitális profil mögött rejtőző személyi identitásokat.

Ám, ha elejét akarjuk venni és le akarjuk leplezni a félretájékoztatás mechanizmusait, ehhez mély és figyelmes mérlegelés is szükséges. Amit fel akarunk tárni, nem más, mint amit a „kígyó logikájának” nevezhetünk, ami mindig álcázni tudja magát, hogy azután megmarjon. Ez ugyanaz a stratégia, mint amit a Teremtés könyvében olvasunk a „ravasz kígyóra” vonatkoztatva, aki az emberiség létének hajnalán megalkotta az első „fake news”-t (vö. Ter 3,1-15), ami elvezetett a bűnbeesés tragikus következményeihez, és az első testvérgyilkosságban konkretizálódott (vö. Ter 4), majd számtalan más bűnben is, amit Isten, a többi ember, a társadalom és a teremtett világ ellen követtek el. A „hazugság atyjának” (Jn 8,44) ügyes módszere az álcázás, az észrevétlen és veszedelmes csábítás, amely behálózza az ember szívét hamis és behízelgő érvelésével. A bűnbeesés elbeszélésében a kísértő úgy közelít az asszonyhoz, hogy barátjának tetteti magát, aki az ő javáért aggódik, és beszédét egy olyan állítással kezdi, amely igaz, de csak részben az: „Valóban mondta Isten, hogy nem ehettek a kert valamennyi fájáról?” (Ter 3,1). Amit Isten Ádámnak mondott, valójában nem az volt, hogy egyetlen fáról sem ehetnek gyümölcsöt, csak egyetlen fáról volt szó: „a jó és rossz tudás fájáról ne egyél” (Ter 2,17). Az asszony válaszában elmagyarázza ezt a kígyónak, ám enged a provokációnak: „Isten csak a kert közepén álló fa gyümölcséről mondta: Ne egyetek belőle, ne érintsétek, nehogy meghaljatok” (Ter 3,2). Ennek a válasznak jogi érvelése és pesszimista áthallása van, és az asszony, amikor hitelt ad a hamisítónak és enged annak, ahogyan ő állítja be a tényeket, engedi letéríteni magát a helyes útról. Így először figyelmesen meghallgatja, amikor az bizonygatja: „Semmi esetre sem fogtok meghalni” (Ter 3,4). Ezután a kísértő által felvázolt elemzés már hihető színben tűnik fel: „Isten jól tudja, hogy amely napon abból esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat” (Ter 3,5). Végül eljut oda, hogy megkérdőjelezi Isten atyai figyelmeztetésének hitelét, ami az ember javát szolgálta, és enged ellenfele vonzó csábításának: „Az asszony látta, hogy a fa élvezhető, tekintetre szép, és csábít a tudás megszerzésére” (Ter 3,6). Ez az elbeszélés egy lényegi tényt emel ki a mi témánk szempontjából: semmilyen félretájékoztatás nem ártatlan; sőt, ha bízunk a hamis dolgokban, annak tragikus következményei lehetnek. Ha az igazságot csupán kicsiny mértékben torzítja is valaki, ennek igen veszélyes következményei lehetnek.

Ami ebben szerepet játszik, az a vágyunk. A fake news gyakran vírus módjára terjed tova gyorsan és szinte meggátolhatatlanul, s ennek oka nem annyira a megosztás logikája, amely a közösségi médiát jellemzi, hanem sokkal inkább a telhetetlen vágy, amely oly könnyen felébred az emberben. A félretájékoztatás gazdasági és egyéb alkalmi okai is a hatalom, a gazdagság és az élvezet iránti vágyban gyökereznek, és végső soron egy olyan csalás áldozataivá leszünk, amely sokkal tragikusabb az egyes bajok megjelenési formáinál, mert ez maga a bűn, amely hazugságról hazugságra szállva végül megfosztja szívünket szabadságától. Ezért mondhatjuk, hogy igazságra nevelni nem más, mint megtanítani mérlegelni, megítélni, értékelni azokat a vágyakat és hajlamokat, amelyeket saját magunkban érhetünk tetten: ezáltal érhetjük el, hogy ne fosszon meg minden jótól az, hogy minden kísértésbe „beleharapunk”.

3. „Az igazság szabaddá tesz benneteket” (Jn 8,32)

A félrevezető nyelvezettel való folytonos érintkezés ugyanis elhomályosítja az ember belső világát. Dosztojevszkij írt ezzel kapcsolatban egy figyelemreméltó megfigyelést: „Aki önma­gá­nak hazudik, és a tulajdon hazugságát hallgatja, odáig jut, hogy nem fedez fel semmilyen igazságot se magában, se maga körül, így aztán tiszteletlenségbe süllyed mind magával, mind másokkal szemben. Ha meg nem tisztel senkit, szeretni sem tud többé, azért pedig, hogy szeretet hiányában is elfoglalja magát és szórakozzék, átengedi magát szenvedélyeknek, a durva élvezeteknek, mígnem teljesen elállatiasodik bűneiben, és mindez attól van, hogy szün­telenül hazudik az embereknek is, magának is.” (Karamazov testvérek, II,2).

Akkor hát hogyan védekezhetünk ez ellen? A hamisság vírusa elleni leghatékonyabb védelem, ha engedjük az igazságnak, hogy megtisztítson bennünket. A keresztény világlátás szerint az igazság nem csupán egy fogalmi valóság, ami a dolgokról alkotott ítéletünket meghatározza, és igazként vagy hamisként sorolja be őket. Az igazság nem csupán abban áll, hogy világosságra hoz homályos dolgokat, „felfedi a valóságot”, amire a régi görög kifejezés, az aletheia utal (ennek eredete az a-lethès, vagyis a „nem elrejtett”). Az igazságnak az élet egészéhez köze van. A Bibliában egybekapcsolódik a támogatással, a szilárdsággal, a bizalommal, amint ezt a szó gyöke, az ’aman is sugallja, amelyből liturgikus szavunk, az Amen is származik. Az az igazság, amire támaszkodhatunk, hogy el ne essünk. Ebben az értelemben az egyetlen valóban megbízható és bizalmat érdemlő támaszunk, amelyre számíthatunk, amely „igaz”, maga az élő Isten. Ezért mondja Jézus: „Én vagyok az igazság” (Jn 14,6). Az ember akkor fedezi fel az igazságot mindig újra, amikor megtapasztalja önmagában annak hűségét és megbízhatóságát, aki szereti őt. Egyedül ez teszi szabaddá az embert: „Az igazság szabaddá tesz benneteket” (Jn 8,32).

Megszabadulni a hamisságtól és keresni a kapcsolatot: ez az a két összetevő, amely nem hiányozhat ahhoz, hogy szavaink és tetteink igazak, hitelesek és megbízhatóak legyenek. Ahhoz, hogy az igazságról ítéletet tudjunk alkotni, azt kell mérlegre tennünk, hogy mi az, ami segíti a közösséget és előmozdítja a jót és ezzel szemben mi az, ami elszigetel, megoszt és ellentétet szül. Az igazságot valójában nem lehet úgy birtokba venni, hogyha rajtunk kívül álló, személytelen dologként ránk kényszerítik, hanem csak úgy, ha az emberek közötti szabad kapcsolatban, egymás kölcsönös meghallgatásában ölt testet. Ezen túl az igazságot soha nem szűnhetünk meg keresni, mivel valami hamisság mindig beférkőzhet abba is, amikor igaz dolgokat mondunk. Hibátlan érvelést lehet építeni tagadhatatlan tényekre, ám ha ezt arra használják, hogy valakit ennek segítségével bántsanak és lejárassanak mások előtt, bármilyen igaz is, nem lakik benne az igazság. A kimondott szavak igazságát a gyümölcsökön tudjuk lemérni: veszekedés, megosztottság, beletörődés támad belőlük, vagy pedig tudatos és érett utánagondolást, építő párbeszédet, termékeny munkát eredményeznek.

4. A valódi hír: a béke

A hamisság elleni legjobb ellenszert nem stratégia, hanem a személyek jelentik, olyan emberek, akik lemondanak a vágyról, készek meghallgatni másokat és az őszinte párbeszéd fáradságán keresztül segítik elő az igazság előtérbe kerülését. Olyan emberek, akiket vonz a jó és felelősen bánnak a nyelvvel. Ha a félretájékoztatás útvesztőjéből kivezető út a felelősség útja, különösen nagy jelentősége van azoknak a személyeknek, akik munkájuknál fogva felelősséget viselnek a tájékoztatás terén: az újságírók, a hírek őrei. A mai világban az újságírás ez nem csupán egy a foglalkozások közül, hanem valóságos küldetés. Az újságíróknak a hírek áradata és a szenzációk örvénylése közepette az a feladatuk, hogy a hírekben nem az a legfontosabb, hogy minél gyorsabban juttassák el az olvasóhoz és minél nagyobb olvasottságra tegyenek szert – a legfontosabb az emberi személy. Aki informál, az formál, alakít, és emberi személyek életével bánik. Ezért a források megbízhatósága és a közlés hiteles volta valóban olyan folyamat, amely hozzájárul a közjó fejlődéséhez, képes bizalmat szülni és megnyithatja a közösség és a béke útjait.

Szeretnék ezért felhívni mindenkit, hogy segítsék elő a békét szolgáló újságírást, s ezalatt a kifejezés alatt nem a „mindent feljavító” újságírást értem, amely tagadná a súlyos problémák létezését és megédesítene mindent hírt. Éppen ellenkezőleg, olyan újságírást értek alatta, amely nem kendőz el semmit, szembeszáll a hamissággal, a nagyhatású szlogenekkel és látványos nyilatkozatokkal – olyan újságírást, amelyet személyek végeznek személyek számára, szolgálatként, mindenkinek, főként azoknak – és a világban ők vannak többen –, akiknek nem hallatszik a hangja. Olyan újságírást értek alatta, amely nem „felégeti” a híreket, hanem utánajár a konfliktusok valódi okainak, hogy meg lehessen érteni azok gyökerét, és túl lehessen lépni rajtuk jószándékú folyamatok elindításával. Olyan újságírásra van szükség, amely alternatív megoldásokat kínál a szenzáció tovaterjedésével és a verbális erőszakkal szemben.

Ezért, egy ferences imádságból kiindulva, most így fordulhatunk ahhoz, aki maga az Igazság:

Uram, tégy minket békéd eszközévé.

Engedd, hogy felismerjük a rosszat, amely beférkőzik a kommunikációba és nem szolgálja a közösséget.

Tégy minket képessé rá, hogy ítéleteinkben ne legyen méreg.

Engedd, hogy úgy beszéljünk a többi emberről, mint testvéreinkről.

Te hűséges és bizalomra méltó vagy; add, hogy a szavaink a világ javát szolgáló magvak lehessenek:

ahol zaj van, ott hallgassuk meg a másik embert;

ahol zavar uralkodik, oda egyetértést vigyünk;

ahol kétértelmű a helyzet, oda világosságot;

ahol kizárnak embereket, oda az osztozás szellemét;

ahol a szenzációkat hajszolják, oda hadd vigyünk józanságot;

ahol felszínesség uralkodik, ott valódi kérdéseket tegyünk fel;

ahol előítélet van, ott keltsünk bizalmat;

ahol agresszív a légkör, oda egymás iránti tiszteletet vigyünk;

ahol a hamisság az úr, oda az igazságot.

Ámen.

Ferenc

Forrás: MKPK Sajtószolgálat, fotó: Giuseppe Lami/EPA

Nyíregyházi Egyházmegye