Három történelmi egyház együtt tartott keresztény családi napot június 5-én Nyírbátorban.
A római katolikus, a református és a görögkatolikus egyházközség idén összefogott, hogy együtt tartsa meg a családi napot Nyírbátorban, melyet több hetes előkészület előzött meg. A családi nap jelmondata: „Mester, hol laksz? – Ő így szólt: Jöjjetek és meglátjátok.” (Jn 1,35-42)
A napot mindenki a saját templomában kezdte a 10 órakor kezdődő liturgián, szentmisén, istentiszteleten. A szertartások után mindenki meglátogatta és megismerhette a testvérfelekezetek templomait is. Ez azért is fontos volt, mert a családi vetélkedő során fontos információkat szereztek a versenyzők a templomok történetéről. A családi pontgyűjtő versenyen a több mint 50 résztvevő család a templomismereti totón túl különböző szellemi és ügyességi játékokban tette próbára magát. A legjobb eredményt elérő családok júliusban egy 50 fős busszal utazhatnak Egerbe. A nyírbátori lakásotthonos gyerekek pedig kiemelkedő teljesítményükért szintén egy egész napos kirándulást nyertek.
Az ünnepélyes megnyitó után a nagyszínpadon a gyermekneveléssel, a családi élettel kapcsolatos előadásokat hallhattak a résztvevők. A színpadon folyamatos előadások, műsorok voltak: Babály András római katolikus plébános pszichológiai témájú előadásában a kamaszkorban felmerülő problémákra és megoldásaikra adott tanácsot. A Nyírbátori Koncert Fúvószenekar könnyed dallamai után pedig Szocska Ábel apostoli kormányzó beszélt a család fontosságáról és értékéről.
Közben a gyerekek folyamatosan működésben tartották a mese-körhintát, koptatták az óriás csúszdát, és fárasztották a póni lovakat, a vattacukrost, meg a fagyist. Közel hétszázan fogyasztották el együtt az ebédet. Pihenésképpen kézműves foglalkozások, bábelőadás és Szajlai Szabolcs bűvész szórakoztatta a kicsiket.
A főszínpadon a Képmás együttes és a záró koncerten Mészáros János Elek, a Csillag Születik 2012-es nyertese nyújtottak a lélek számára is fölemelő pillanatokat.
Kiss Zsolt, parókus, Nyírbátori Görögkatolikus Egyházközség; Videó: Kondás Kristóf
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
||||||
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |