Az I. Nyitott Görögkatolikus Úszóverseny kapcsán már többször lehetett olvasni, hogy a megmérettetést a Magyar Speciális Olimpia Szervezet is támogatja. Hogy ennek mi is a jelentősége arról most írunk és hozzá egy videót is csatolunk.
A Magyar Speciális Olimpia a legnagyobb, értelmi fogyatékossággal élő sportolók sportszervezete. Több mint 2000 sportolót és több száz önkéntest képvisel. 1989 óta tervezi, szervezi és bonyolítja az enyhe, középsúlyos és súlyos értelmileg sérült, továbbá a halmozottan fogyatékos emberek rendszeres edzés- és versenyprogramját. A területi versenyektől a téli és nyári sportok világjátékaira való felkészülésig számos egyéb rendezvényt bonyolítanak le.
Ezért külön öröm a Metropólia számára, hogy e nagy múltú szervezet támogatását élvezi az I. Nyitott Görögkatolikus Úszóverseny.
A Szegedi Tudományegyetem egyik tanulmánya szerint: a „fogyatékkal élő embertársaink számára a sport és a rekreáció több okból adódóan is kiemelkedő jelentőséggel bír. Azok számára, akiknek valamelyik szervük károsodása miatt a mozgástere beszűkült, mozgásuk korlátozottá vált, a fizikum fejlesztése az önállóság alapját jelentheti. Rendszeres fizikai igénybevétellel megelőzhető számos inaktivitásból fakadó elváltozás, a ma már népbetegségnek számító elhízás, és az elhízással együttjáró olyan további szövődmények, mint például az ízületi bántalmak, vagy a magas vérnyomás és a cukorbetegség.”
Hogy a fogyatékkal élők számára az örömszerzésnek milyen fontos forrása a sport, arról győződjön meg mindenki a Magyar Speciális Olimpia tavaly, Sopronban megrendezett úszóversenyéről készült összeállításból.
Forrás: Görögkatolikus Metropólia, fotó: specialolympics.hu
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
||||||
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |