Ebben az évben is elérkezett november második hétvégéje, amely hozzánk hasonlóan számos más házaspár, családreferens és a családokért felelősséget érző katolikus keresztény életét Máriabesnyő felé vezette, ahol november 8. és 10. között rendezték meg a XIX. Családkongresszust. Az idei év mottója: „Kelj fel, fogd a gyermeket és anyját…”(Mt 2,1-13). Az előadások a hit évének fényében hangzottak, melynek keretein belül sor került a nyáron Milánóban megrendezett Családok VII. Világtalálkozójáról hozott élmények, tanítások és tanulságok megvitatására is.

Értékes gondolatokat hallhattunk a családról, többek között Bíró László püspök atya, dr. Farkas István piarista atya, Szakács Péter atya, Székely András, mint a három királyfi – három királylány mozgalom képviselője, Gáspár István atya, Dr. Lábady Tamás alkotmányjogász, Tamás Huba gyulafehérvári plébános és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere személyében. Ezekből szeretnék egy kis csokrot összeszedni, melyek számomra nagyon fontosak és megszívlelendők voltak.

A családot, mely munka és ünnep egyaránt, minden előadás abból a szempontból közelítette meg, hogy ebben az évben hogyan képes ez a közösség hitében elmélyülni, megújulni és megerősödni. Többször elhangzott, mint ahogy ezt sokan tapasztaljuk is, a közös családi ima fontossága, mely nélkül nincs katolikus család, csak virtuális. A vallásosságra a gyereket már kicsi korától szoktatni kell, hogy ez egy olyan valóság legyen számára, mely a „csontjába van égetve”, s nem bírja ki, hogy ne eszerint éljen és ne adja majd tovább. A szülők a hitre neveléssel nem veszik el a gyerektől a szabadságot. Nagyon nagy ebben a szülők felelőssége, hiszen a gyermek első hitoktatói a szülei. S ahogy az egyik atya fogalmazott a szülők már a házasságkötéskor, majd később a gyerek megkeresztelésekor megígérik a gyerek keresztény nevelését. Ezt tudatosítják-e akkor, amikor arról kell dönteni, hogy járjon-e hittanra?

 Ahogy a hitet, a munkához és az ünnephez való hozzáállásunkat is a családban tanuljuk meg először. A názáreti házban Jézus bekapcsolódik a család életébe, amit akkor is a munka szőtt át. Ez kitartóvá, szívóssá tette. Ma sok az elkényeztetett gyerek, aki mint egy trónon ül, minden őkörülötte forog, mindenki őt szolgálja. Ezekből a gyerekekből önállótlan felnőttek lesznek. A munka és a szeretet nem zárja ki egymást, sőt összekapcsolódnak. A másikért végzett munkában ott van a szeretet. Fontos, hogy a gyerekeket kicsi korúktól bevonjunk a munkába, melyet nem tarthatunk időveszteségnek ebben a rohanó világban sem.  A gyerek ezáltal érzi, hogy nem kiiktatják a család életéből, hanem része annak, rendkívül fontos ez a személyisége fejlődése szempontjából. Ezáltal megtanulja a munka szeretetét, a felelősséget, és tapasztalatot szerez. Ebben is rendkívül fontos a példa, mely mélyebb nyomot hagy, mint bármilyen más nevelési módszer. A közös munka gyümölcse az összetartozás, a szolidaritás, s ez által mélyül az ebben résztvevők kapcsolata. Amellett, hogy élmény, nevelési lehetőség is egyben, az ember Isten munkatársává válik. A régi mesteremberek minőséget adtak ki a kezükből, mindegyiknek volt valami egyedi jellege, ez volt az ő ajándékuk a megrendelők felé. Manapság sokan hajlamosak a mennyiségre törekvést követni.  Az a munka az igazi érték, amely mögött ott van az ingyenesség, az ajándékozás. Ezt a családban lehet megtanulni. Elhangzott, hogy ajándék legyen a zsebpénz a gyerekeknek, s ne a munkájuknak a díja. Az ajándékozás kultúrájának tanítása kell, hogy fontos legyen a családban.

A munkához hozzátartozik az ünnep, sőt ezek összetartoznak, s összhangban kell lenniük. Az egyik minősége adja, a másik minőségét. Ha a munka mögül elmarad a pihenés, azt megsínylik a kapcsolataink, hiszen az ember a kapcsolatokban találja meg önmagát, és a társadalom dinamikájának megőrzéséhez is elengedhetetlen. Az istenképség abban nyilvánul meg, hogy az ember a másikban él, és a másikban szeret, a másikban folytatja önmagát. Nem elég a kettő külön-külön, az egység kell. Ezt a legmélyebb egységet a nemek különbözősége adja, ebben válik a nő és a férfi anyává és apává.  A munka akkor megy a családdal szembe, ha nem áll a munka középpontjában szilárd érték és személy, akiért, és amiért érdemes dolgozni.

Az ünnepet gyakran alábecsüljük, a pihenőnapot ünneppé kell változtatni, mert a személy az ünnep során bontakozik ki leginkább, ekkor tud a személy méltósága igazán elmélyülni, az önértékelése növekedni. Amikor az ember ünnepre készül, ki akar szakadni a hétköznapokból.  Az ünnep tölti be fénnyel az életünket, megerősíti a házasságot, harmonikussá teszi a gyerekekkel való kapcsolatot. Az ünnep fontos kelléke az ünnepi asztal. Amíg az otthoni asztal a családi élet központja, az Úr asztala a hitéletünk középpontja. Vasárnap nélkül elveszítjük az identitásunkat, a vasárnapi Liturgia nélküli vallásosság olyan, mint ha Krisztus nélkül akarnánk keresztények lenni.  Az igazi ünnep által világossá lesz, hogy az idő nem csak mennyiség, hanem minőség. Nem hiába Jézus is egy ünnep alkalmával teszi első csodáját, a kánai menyegzőn.

"Ha az ünnep elérkezik, akkor ünnepelj egészen…"  (Márai Sándor)

A család több szinten is fontos közösség, mert növekszik az egyház által, az egyház a család által és az egész társadalom a családból forrásozik, él. A házasság, mint a szóból ered a házon belül van. A ház, vagyis a család alapja a házasság, egy férfi és egy nő kapcsolata, mindig ezt kell először erősíteni. A falai a család tagjai, akiknek Krisztusra, mint élő kőre kell épülni. A szobái a különböző élethelyzeteink, van dolgozószoba, betegszoba, nappali stb. S Jézus mindegyik szobatípusban otthon van. A házasság önmagában egy evangélium, egy jó hír, mely a hithez kapcsolódik. A sajnos már háttérbe szorult hitvestárs szavunk fejezi ezt jól ki, mely nem más jelent, hogy a házastársak támogatják egymást a hitben, segítik egymást az üdvösségre. A hitvestársi szeretetet megélők útja visszavezet az oltárhoz, ahonnan elindult. Az ember a mindent odaadó, agapé szeretetre van meghívva a családban, s képes az önmagát kiüresítő odaadásra. Az Isten azt mondja az embernek, hogy rád bízom a házastársadat, hogy az én kegyelmemet közvetítsd neki: ha beteg, ülj az ágya szélére és ápold, ha gondjai vannak, hallgasd meg és segítsd stb. A házasság egy illatos kenet túlcsordulása, melyben kihívásokat ad az Isten, de nem akadálypályákat. Az apostolokhoz hasonlóan, amikor Jézus az emmauszi úton arra bíztatja őket, hogy emlékezzenek már Galileára, ahol a legtöbb, és legmeghittebb időt töltötték együtt, és ne csak a reménytelenség töltse be szívüket, a házastársaknak is a nehezebb időszakokban vissza kell tekinteni arra az időre, amikor minden harmonikus volt, ezek erőt adnak, feltöltenek.

A hit évében legyünk együtt az úton, nem kell rohanni. Benne van, hogy az egyik lemarad, de vissza kell menni érte, együtt haladjunk. Tanuljuk újra az egyszer már megtanult dolgokat. Aki rátalál a hitre, rátalál Krisztusra, ezáltal a túlcsorduló szeretetre. Krisztus az út, az igazság és az élet. Nem egy szokás, amit ápolni kell. A család egy háromlábú székhez hasonlóan csak akkor képes megállni, ha benne megvan a helye, a családi közös imának, a házaspárok közötti imának, s nem hiányzik belőle a személyes istenkapcsolat sem. Bár a hit az ember személyes, szabad tette, mellyel válaszol az Isten, felé irányuló szeretetére, de senki sem képes egyedül hinni, mint ahogy senki sem képes egyedül élni. Az Isten engem, és nem általánosságban véve, hanem személy szerint az egyes embert szereti. Erre a szeretetre csak teljes erőmből, teljes elmémből és teljes szívemből induló szeretettel lehet és kell válaszolni. A házastárs felé is ez a szeretet kell, hogy megnyilvánuljon, kifejeződjön. Bár nem könnyű az engedelmesség, nehéz elengedni az én igazamat. Amíg a természetes ragaszkodik a jogaihoz, addig a természetfeletti képes odahallgatni a másikra. A szeretet nem más, mint elfogadás. Ahogy Ady Endre fogalmaz: „Szeretem hibáit jóságánál jobban, de nagyon szeretem.”

Fontos, hogy tudjunk visszatekinteni az életünkre, kiiktatni azokat a dolgokat, amire felesleges volt időt pazarolni. A jelen pillanatot kell jól megélni, a boldogságot nem szabad feltételekhez kötni, nem várni, hanem most minden pillanatban élni. S a házasságban a házastársnak azt tudni mondani, hogy fontosabb vagy nekem, mint az én igazam.    

A hegyeken átmenő Mária, aki Krisztussal az embertárshoz siet, képe lehet a hit évének. Örömmel megélni a hitet, a reményt és a szeretetet ez a hit évének lényege.  Az Isten csak szeretni tud, minden ember ott viseli lelkén az Ő vonásait. A hit megőrzése mellett nagyon fontos feladatunk a hitet keresők irányítása. Nem feltétlenül új stratégiákat kell kitalálni, csak az evangéliumokat olvasni. Ellesni, Jézus hogyan szólította meg az embereket. A világ nem az ellenségünk, hanem Isten szántóföldje, melybe a magok már el vannak vetni.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum