Mit ér az út, ha nem vezet templomhoz? – 200 éves a nyírkarászi templom

Egy évvel ezelőtt együtt adhattunk hálát Ábel (akkor még apostoli kormányzó) atyával, hogy visszatérhettünk az életveszélyesnek nyilvánított templomba. Nagy lépést tettünk előre, a templom teljes tetőzetét kellett lecserélnünk. Akkor nemcsak szakmai és anyagi támogatást kaptunk a Nyíregyházi Egyházmegyétől, de egy ígéretet is, hogy ebben az esztendőben együtt ünnepeljük a templom 200. születésnapját Ábel atyával. Két korábbi fatemplom után a kőtemplomot 1818-ban szentelték föl.

Igaz, hogy 2018. május 26.-án - bő két héttel püspökké szentelése és beiktatása után - három helyre is várták, az isteni gondviselés megengedte, hogy egy reggeli órákban történő kápolna-szentelés után őrangyala segítségével megérkezzen Nyírkarászba is. A paraklisz imádságával várták az egyházközség tagjai, a korábban itt szolgált paptestvérek és családtagjaik, s az esperesi kerület papcsaládjai, hívei.

A Szent Liturgia során, a homíliában püspök atya egy filmből származó kérdést idézett: - „Mit ér az út, ha nem a templomba vezet?”

Mit ér ennek a településnek az élete, ha nem a templom köré szövődik az életünk, ha az életünk útja nem a templomba vezet? Különleges ajándék ez a templom őseinktől és az Úristentől. Isten szeretetének a jele, aki nem hagy magunkra, közöttünk akar élni, saját magával akar megajándékozni.

Ez felelősséggel jár. Fontosnak tartották 200 évvel ezelőtt. Fontos ma is! Mindig hozunk magunkkal valamit. Áldozatot, köszönetet, hálát, kéréseinket, ügyes-bajos dolgainkat – mindez lelki templomunkat szolgálja.

Sokan, sok mindent kaptak, sok mindenre válasz kaptak már itt 200 esztendő alatt. Választ a kérdéseikre, kéréseikre: társat, gyermeket, segítséget, mert Isten senkit nem enged haza innen üres kézzel, üres szívvel. Azt adja, amire lelkünknek szüksége van!

Az út innen haza vezet, a mindennapokba. Rajtunk is múlik, hogy mit hozunk ide, mit viszünk haza, s hogy mások is ide és haza találnak-e az Isten Országába következő 200 évben.

Így emeljük föl szívünket! Így adjunk hálát az Úrnak!

Az utolsó vacsora asztalától örömteli együttlétünk az ünnepi asztal(ok)hoz vezetett, ahol a szeretetvendégségből minden jelenlévő részesült. A közös ebéd után a templomba visszatérve ismét a délelőtt is szolgáló papnövendékeinket hallgathattuk, a Damján-kórus adott hangversenyt és megtudhattuk, hogy immár több évtizede a nyári szünet során sem pihennek. A fogyatékkal élő emberek számára szervezett ingyenes nyári tábor egész éves előkészületeiről, s annak tevékenységéről hallhattunk.

A Családi Nap játékos része sem maradhatott el. A (nem csak) gyermekeket ugráló-vár, csúszda, kézműves foglalkozások várták, Ábel püspök atyát pedig (jellemzően a püspök nyugodalmas életére) Máriapócson a római ministránstalálkozóra készülődő fiatalok. Így hát ismét útra kelt,

mert az út a templomba – most talán a legkedvesebbe – és haza vezet.

Forrás: Pásztor István atya, fotó: Zadubenszki Norbert

Nyíregyházi Egyházmegye