Pray&Run pilgrimage for sport

Szöveg: L@cus és Kitti, fotó: Kondás Kristóf, Sási Péter2018. június 1. 13:10

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2365 napja íródott

Sokszor kérdezik tőlem miért jó futni, mi a jó a futásban, nem unalmas? Futni jó, egészséges, kikapcsol, megerősít, állóképességet javít. A futás egy sport, amit az ember bárhol és bármikor űzhet, legyen az a szülőfalum határában, a Duna parton vagy a Balaton körül, munka előtt vagy után, nem kell igazodni a nyitva tartási időhöz, nonstop nyitva tartása van ennek a sportolási formának. Az embernek pedig nem kell egyedül futnia, csoportosan, közösségben, barátokkal is ugyanolyan jó róni a kilométereket.

Mint a futást kedvelő fiatal, a kedvesemmel, Obbágy Lacussal elsők között neveztünk a félmaratoni távra, eldöntöttük, hogy ez lesz az első igazi közös futásunk, párban fogjuk lefutni a 21 km-t. A csapatnevünk „nem futókaland” lett (én akkor még mit sem sejtve).

Azon a csodaszép napsütéses szombat délelőttön nagy izgalommal álltunk a rajthoz a saját készítésű meglepetés pólóban, „Az első közös félmaraton vele” felirattal, egymást biztatva, hogy menni fog, a Szűzanya lábai közelében semmi gond nem lehet, közös erővel meglesz az a 21 ezer méter, nem az első helyre pályázunk, a közös élmény lesz a fontos. Minden egyes kilométert valakiért felajánlva, útközben imádkozva tettünk meg. Az utolsó pár kilométer előtt találkozva kéz a kézben futottunk be a célba.

A verseny után, mint negyedik helyezett csapatot szólítottak fel a színpadra bennünket, kaptunk egy oklevelet, aztán leballagtunk a pódiumról. Majd az első helyezett kihirdetése után engem újra felhívtak, hogy mint különdíjas, vegyem át a nekem járó díjat, melyet Obbágy László ad át. Én csak nagyokat pislogva néztem mi történik körülöttem, amikor is Lacus megjelent a színen, letérdelt előttem és egy gyűrűvel a kezében megkérdezte, hogy leszek-e a felesége. Ez volt az a pillanat, amikor azt sem tudtam, hol vagyok, fiú vagyok-e vagy lány, teljes kikapcs, észre sem vettem, hogy mennyi ember van körülöttünk, akik nekünk tapsolnak, minket ünnepelnek. A válasz igen volt!

Leírhatatlan az, amit akkor ott éreztem, elmondhatom, hogy aznap én lettem az abszolút győztes. Barátnőként érkeztem és menyasszonyként távoztam.

Azóta eltelt egy év, a futókilométerek száma nem csökkent. Máriapócson 2018. április 30-án rajthoz álltunk ismét, a Szűzanya Fiával együtt utunkra engedett, elkezdtük a közös maratonunk futását immár férjként és feleségként.