Testmozgás és lelkiség

Balcsák Szilárd atya a Szabadkai Egyházmegye papja. Teológiai tanulmányait az egri szemináriumban végezte. Néhány év egyházmegyei szolgálatot követően megyéspüspöke Rómába küldte a Német-Magyar Kollégiumba. 2014-től 2016-ig a Pápai Gergely Egyetemhez tartozó Spirituális Intézetében szerzett licenciátusi fokozatot. Jelenleg szabadkai székesegyházban szolgál káplánként valamint egyházmegyéje Teológiai-Kateketikai Intézetében lelkiség- és pasztorális teológiát ad elő.

A Katolikus hagyományban a testmozgás mindig szorosan összekapcsolódott a lelki élettel. Elég csak a gyalogos zarándoklatokra gondolni, vagy azokra az egyszerű, mindennapos mozdulatainkra, melyeket imádság előtt vagy alatt végzünk. Ezek a mozdulatok és gyakorlatok minden alkalommal a szeretetünket fejezik ki hatalmas Istenünk iránt. Megtapasztalunk valamit abból az igazságból, hogy Ő több, mint mi, és szeretnénk a hálánkat kifejezni a kapott kegyelmekért. Keresztet vetünk, mert ő Isten; komoly lemondásokat vállalunk egy-egy zarándoklat alkalmával Érte.

Rejlik-e valamivel több a testmozgásban? Vagy kizárólag a testben élő ember szeretetének a kifejeződése az? A katolikus lelkiség jelenlegi gyakorlata egyre több olyan példát mutat, amelyből arra következtethetünk, hogy a testmozgás mintegy előszobája is lehet az Istennel való kapcsolatnak. Magyarországon, Erdélyben és a Délvidéken is egyre több olyan lelkigyakorlatot szerveznek, amelynek szerves része a testmozgás: Erdőépítő-szemlélődő lelkigyakorlat, Imatúra a Hargitán, Jézus Barát Gyalogtúra kamaszoknak.

Isten az ember legtökéletesebb pedagógusa, hisz ő ismeri az embert legjobban. Sok olyan történetet olvashatunk a Szentírásban, amelyek arról számolnak be, hogy az Istennel való találkozást egy komolyabb testmozgás előzte meg. A kivonulás története egy egészen hosszú zarándoklatról számol be. Isten a zarándoklat alatt és után nyilatkoztatja ki akaratát, a pusztában beszél Izrael szívére. Az Újszövetségben a pásztoroknak, és a bölcseknek ahhoz, hogy láthassák az Újszülöttet, útra kell kelniük. Mintha Isten tudatosan adta volna ezeknek az embereknek a testmozgást a vele való találkozás előtt. Isten nagyon jól tudja, hogy a testmozgás alkalmával megnyílunk a lelki gazdagságokra. De miért épp az ilyen fajta testmozgás? Egy gyalogos zarándoklat, egy hosszú futás alkalmával szinte semmit se vihetünk magunkkal. Az eszközök nélküli testmozgás lecsendesít bennünket. Nincs jelen a telefon, a számítógép, a munkaeszközünk, csak mi magunk és Isten, aki minket a pusztába kivitt. Másrészt minden ilyen alkalommal, akár számítunk rá, akár nem, néhány kilométer után megéljük, hogy az ember ereje véges. Talán még az is megfordul az ember fejében, hogy fel kellene adni, mert a fájdalom testben és lélekben egyre nagyobb. Elérkezik erejének „falához”, vagyis a határaihoz. Ilyenkor tudatosulhat egészen könnyen benne az, ami a lelki életben rendkívül fontos tapasztalat, hogy nem ő a Mindenható.

Ez a szenvedés, és a csend békésen nyitogatja az ember lelkét egy hatalmas élményre, az Istennel való találkozás élményére. A csendes ember és szenvedő ember előbb meghallja Isten hangját, azt is mondhatjuk, hogy előbb találkozik vele. Így válik a testmozgás, a gyalogos zarándoklat és a futás az Istennel való találkozás lehetőségévé.

Az idei máriapócsi futózarándoklatra még mindig nem késő regisztrálni.

JELENTKEZÉS

Szöveg: Balcsák Szilárd atya

Nyíregyházi Egyházmegye