Icon painting in Hajdúdorog

Szikrázóan süt a nyári nap, a levegő alig mozdul, a hajdúdorogi Szent Bazil Oktatási Centrumba belépve mégis kellemes hűs fogad. Az épület kihaltnak tűnik. Nem szól a csengő, nem zsibongnak diákok a folyosón, minden csöndes. Azt hinné az ember, egy lélek sem jár erre ilyenkor, de az emeletre érve, az egyik teremben három gyereket találni, akik kis fatáblák felé hajolva, óvatosan keresgélve a vonalakat, festenek. Az ikonfestő tábor legfiatalabb résztvevői ütöttek itt tanyát, akik július 2. és 8. között alkotó munka során nyerhetnek betekintést a görögkatolikus egyház egyik legszentebb hagyományába.

Kiss Lívia az öccsével, Bálinttal érkezett. Az angyalarcú kislány Gábriel arkangyal képét választotta festésre.

Sokkal különlegesebb dolog ikont festeni, mint másfajta képeket – mondja. – Az ikonok emberábrázolása nem is emberi. Ezek a képek nemcsak szépek, de jó érzés is rajtuk dolgozni. Persze az ikonfestésnek sok állomása van, nagyon bele lehet feledkezni… 

Lovas-Kondor Zalánnak a tábor szervezője, Monostory Viktória művésztanár javasolta ezt az elfoglaltságot. A kisfiú egyáltalán nem hiányolja a nyári heverészést és a számítógépes játékok virtuális világát. Élvezi az ikonfestést és az összetartó, kis alkotóközösséget.

Közben Viki tanárnő néz be a fiatalokhoz. Türelemmel és szeretettel igazítja el a kissé kuszább vonalakat és harsányabb színeket, miközben minden szavával megsimogatja a gyermeki lelkeket.

Egy kicsit missziós feladat ez nekem – mosolyodik el. – Azért igyekszem az iskolás korosztályt is megszólítani, mert úgy gondolom, ezzel is erősödik a kötődésük az egyházunkhoz. Van olyan, akit a liturgikus énekek fognak meg, másokra viszont a képi világ hat. Mindig öröm látni, ahogyan évről évre fejlődnek a tanítványaim. Az ilyen nyári alkalmak lelkileg engem is feltöltenek a következő tanévre. A tábort a gyerekeknél mindig megelőzi egy körülbelül kéthetes előkészítőráhangoló időszak. Megismerkednek az ikonokkal, kiválasztják azt, hogy mi áll közel az ő kis világukhoz.

Mielőtt átmennénk a felnőttek termébe, még visszapillantok az ajtóból. A csöpp Bálint épp hatalmas igyekezettel mázolja Krisztus nem kézzel készített ikonjának hátterét. Talán életében nem koncentrált még ennyire, hogy ki ne menjen a vonalból…

A másik tanteremben hét felnőtt dolgozik. Az ország és az élet különböző területeiről érkeztek. Van köztük könyvelő, asztalos, restaurátorhallgató és tanár is. Közös szenvedélyük az ikonfestés. Most egy hétre mindannyian félretettek „minden földi gondot”, hogy imádságos lélekkel valami szépet hozhassanak létre, Isten dicsőségére.

Seres Tamás festőművész, restaurátor mentorként segíti munkájukat.

Mire lehet ennyi idő alatt megtanítani az embereket? – kérdezem tőle.

Nagyon sok mindenre – válaszolja készségesen. – Ha valaki a nulláról indul, a folyamat végére akkor is egy el tud egy ikont készíteni valamilyen minőségben. Itt most nincsenek teljesen kezdők, de a résztvevők a tábor során tapasztalatokat nyernek, és nagy lépéseket tehetnek előre. Technikai szempontból a kezdőknél a legfontosabb dolog az, hogy megtanulják azt, hogy az ikonnál a képet gondolatban rétegekre kell bontani. Ezekből a rétegekből kell fokozatosan felépíteni a fényeket és árnyékokat. Olyan, mintha több írásvetítő fóliát helyeznénk egymásra, és végül abból bontakozna ki a kész mű. Vagyis az ikonfestés egyfajta speciális látásmódot igényel.

A speciális látásmód mellett milyen tulajdonságokra van még szüksége egy ikonfestőnek?

Olyan ideális tulajdonságokról beszélhetünk, mint például a türelem, kitartás és az imádságos lelkület.

Imádságos lelkület nélkül nem lehet ikont festeni?

Találkoztam olyan emberekkel, akik vallásos kötődés nélkül, pusztán esztétikai szempontok miatt kezdtek el ikont festeni. Egy ideig lehet így is ikont festeni, de úgy gondolom, hogy akit ez nem érint meg később a lelkiség okán, az valószínűleg nem fogja sokáig folytatni ezt a tevékenységet. Vagyis vagy hívő lélekkel kezd az ember ehhez, vagy a munka során válik hívővé. Mert a szakrális képek minden esetben hatnak az alkotó lelkére. Isten így dolgozik a munkánk közben. A személyes tapasztalatom is az, hogy amikor egy nagyméretű képhez hozzáfogok, valami bizonytalan érzés kerít hatalmába: Vajon hogy fog ez elkészülni? Hogy tudom majd létrehozni ezt én, egymagam? Aztán amikor készen lesz, az a meggyőződés jár át, hogy ez biztos, hogy valaki által készült. Nem csak én, egyedül alkottam. Ezért van az, hogy az ikonfestő művei a templomokba, kápolnákba kerülve már nem a személyes alkotásai, hanem az Isten kegyelmének ajándékai a hívő közösség számára. Régen éppen ezért alá sem írták az ikonokat. Nem az számít, hogy én mit akarok mondani, hanem az, hogy az Evangélium üzenete jusson el a szemlélőkhöz a képek által. Az ikon ugyanolyan közvetítő médium, mint manapság a televízió, vagy a rádió, noha a szentelésük által az ikonok ennél jóval többet is képviselnek.

Mennyire lehet modern egy ikon, és mennyire jelenhet meg az alkotó személyisége a műben?

Lehet modern, hiszen modern anyagokkal, a mai tereknek megfelelően is festhetünk ikonokat. A formák és a színek tekintetében is lehet elrugaszkodni, de ezt csak olyan ember tegye meg, aki nagyon jól ismeri a hagyományos szabályokat.  Az, hogy az ikon olyan, amilyen, az egy vizuális szent hagyomány része, ami az évszázadok alatt kristályosodott ki.  A kortárs ikonoknak is hűeknek kell lenniük a bizánci hagyományokhoz, és csak ezeket a tradíciókat figyelembe véve lehet feszegetni a határokat.

Hogy a művész hogy jelenik meg a műben? A kérdés az, hogy az ikonfestő művésznek tekinthető-e. Ha abból indulunk ki, hogy az ikonfestő eszköz Isten kezében, akkor nem tekinthető annak. Viszont számtalan olyan ikonfestő egyéniség alkot ma Magyarországon, akiknek a művei nagyon jól megkülönböztethetők egymástól. Gondolok itt például Monostory Viktória, Makláry Zsolt vagy Korényi János munkáira. Ők olyan alkotók, akik megtalálták azt az ösvényt, ami a sajátjuk. A hagyományokat abszolút tiszteletben tartva, a határokon belül sikerült kifejleszteniük a saját képi világukat. Lehet, hogy itt kezdődik a művészet.

Önző és kapkodó világunkban hol van az ikonok helye?

Az ikonok helye, úgy gondolom, ma is ott van, ahol régen is volt: a templomainkban, a lakásainkban, a szívünkben. Sokan keressük az elcsendesülést a villódzó fényreklámok és vizuális szennyezettség korában. A nem vallásos emberek különféle módon próbálnak önmagukra találni, a kiégettségüket orvosolni. A vallásos ember erre az elcsendesedésre nagyon jól rá tud találni az ikonok mellett.

Elcsendesedünk mi is. Némán figyelem, ahogyan a Lélek és az ecsetek dolgoznak. Közben a madarak kórusa behallatszik a nyitott ablakon keresztül, ahogy a park öreg fáin dalolva, teli torokból dicsérik a Teremtőt.

Szöveg és fotó: Rubóczkiné Kiss Hajnalka/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye