2009. február 7-én a máriapócsi csodálatosan könnyező Istenszülő ikonját gyalogos zarándoklattal 7 hónapra a hajdúdorogi székesegyházba kísérték. Ennyi időt vett igénybe a Máriapócsi Bazilika régészeti feltárása és teljes belső rekonstrukciója. Ekkor mintegy ezren vállalkoztak arra, hogy a Kegyképet vállukon vivők mellett gyalog teszik meg a két város közötti 48 kilométernyi utat. A Kegykép szeptember 5-én tért haza Máriapócsra, ugyanazon az úton, de immár több ezer gyalogos zarándok kíséretében. A zarándoklat emlékére azóta több ikonfülkét is állítottak az út mentén, és évről-évre szeptember 5-én Hajdúdorogról gyalogos zarándokok indulnak útnak Máriapócsra. Így lesz az idén is. A hajdúdorogi székesegyháztól reggel 6 órakor indul az emlékzarándoklat, melyhez útközben is bárki csatlakozhat.
Forrás:
Nyíregyházi Egyházmegye
ÖN ITT VAN JELENLEG: MÉDIATÁR / VIDEOTÁR
VISSZA A TETEJÉRE