Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök pappá szentelte Szemán András diakónust 2018. július 8-án Nyírlugoson. A Szent Liturgia egyben az egyházközség templombúcsúja volt.
„Hozzatok az Úrnak, Isten fiai, hozzatok az Úrnak fiatal kosokat!” – olvasták a prokimen előversét a vasárnapi Szent Liturgián Nyírlugoson. Egy órával e szavak elhangzása után Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök Szemán András diakónust mint áldozópapot mutatta be „Isten fiainak” a királyi ajtóban. Pappá szentelésével újabb áldozat- és szolgálatkész lelkipásztorral gazdagodott a görögkatolikus egyház.
A liturgián, amely egyben a templom búcsúi ünnepe is volt, az asszisztenciával együtt több, mint harmincan szolgáltak az oltár körül, köztük a főhelynök, a szentelendő tágabb rokonságához tartozó papok, egykori kispaptársai a nyíregyházi szemináriumból és a Germanicum et Hungaricumból, valamint a kerület papsága.
Szemán András diakónust a szentélyig diakónustársai kísérték, egyikőjük épp az előző nap diakónussá szentelt Gánicz Tamás, közvetlen munkatársa a Püspöki Hivatalban. Majd az oltár körül édesapja, Szemán László nyírlugosi parókus, a Nyírbátori Esperesi Kerület esperese, és apósa, Tóth Elek nyíracsádi parókus vezette a szentelendőt a püspök áldó kezei elé.
Püspök atya prédikációjában főként a szentelés előtt állóhoz intézte szavait, hiszen egy évig közvetlen munkatársak voltak a Püspöki Hivatalban. A papi hivatásról, Isten ajándékáról szóló gondolatait a kegyelem felől nézve, a Szentatya szavait idézve és a hívek elképzelései alapján tárta a hallgatóság elé.
A papság Krisztus szavai szerint arra hivatott, hogy hirdesse: „Elközelgett a mennyek országa!” (Mt3,2) A bibliai szakaszok személy szerint is vonatkoztathatók ránk, és András diakónusra is: „Ugyanis nem ti vagytok, akik beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól általatok.” (Mt 10,20) A kegyelem működik ebben a hivatásban, hiszen Krisztus „rád bízza a legfontosabbat: a te kezedbe teszi önmagát a szent Eucharisztiában. A szentlélek által eszközként használnak téged, hogy Krisztus közöttünk lehessen” –mondta.
Egy egyetemisták körében végzett felmérés tanulsága szerint a paptól az emberek kiváló tulajdonságot várnak el. Mégis sokban befolyásolja a papi munkát a hívek hozzáállása. Ábel atya ekkor elhangzó buzdítása, hogy szeressék papjaikat, támogassák Andrást papi szolgálatában, ebben a közösségben szinte azonnal válaszra talált, hiszen a szentelés során felöltött, kézzel készített, díszes miseruháját szeretetük és nagylelkűségük jeleként ajánlották fel neki a hívek.
Ferenc pápa szavait felidézve Ábel atya a papsággal járó örömökről és a papi közösség megtartó erejéről beszélt, végezetül pedig azt a kérést fogalmazta meg, hogy – mint a történetbeli gyermek, aki párnapos testvérétől Istenről akart hallani – „ha elfeledkeznénk Istenről, mesélj nekünk róla”.
Szocska A. Ábel püspök atya Szemán András áldozópapot augusztus 1-jétől Porcsalmára helyettes lelkésznek, és Pátyodon oldallagos adminisztrátornak nevezte ki. András atya papi jelmondatként a liturgia oly jól ismert dicsőítő versét választotta: „Szentháromság egy Istenünk, dicsőség néked!”
Szemán András
1988. május 9-én született Debrecenben. Papi családban nevelkedett. Máriapócson fejezte be az általános iskolát 2003-ban, 2007-ben a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban érettségizett. A gimnáziumi évek alatt fokozatosan érlelődött benne, hogy papi pályára lép. A teológiai tanulmányainak előkészítő évét a Borromei Szent Károly Papnevelő Intézetben kezdte Vácott, majd a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán folytatta 2010-ig. Aztán ösztöndíjasként Rómában tanult három-három évig a Pápai Gergely Egyetemen és a Pápai Keleti Intézetben. A szociális évet gyermekgondozóként a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthonában töltötte. 2012-ben felolvasói rendben, 2016-ban alszerpapi rendben részesült. Jelenleg a Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatalának munkatársa. Dr. Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye megyéspüspöke 2017. szeptember 30-án, Világosító Szent Gergely emléknapján szentelte diakónussá a Nyíregyházi Egyházmegye számára. 2018. július 8-án Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök szentelte áldozópappá Nyírlugoson.
Szöveg és fotó: Polyákné Tóth Nóra
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
||||||
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |