Vasárnapi levelek – Aki szegény, az a legszegényebb

Csillogó-villogó, shopping-centerek csábítanak, s néhány külvárosi ócskapiac. A nehezedő megélhetés természetessé teszi, hogy mindenki olcsóbban és minél kevesebb fáradsággal, időtakarékosan szeretne bevásárolni. Akkor bizony el kell caplatni esőben-sárban a szedett-vedett sátrak alá, ahol bóvli és gyanús élelmiszer szinte fillérekért kínálkozik – vagy elzarándokolni az egyik üvegpalotába, ahol minden egyhelyen van, a fémkuli kényelmesen tologatható; míg a régi kágéesté utód-placcon arra kell ügyelni, hogy a pénztárcát ki ne lopják a zsebből, itt ajánlatos fürgén és figyelmesen közlekedni a hatalmas eladó-térben, mert bizony megtörténhet, hogy térdenrúg egy-egy árúval megpakolt súlyos targonca, vagy egy, a térséget dodzsem-pályának képzelő ifjúember szalad belénk… Nincs itt semmi baj, mondhatnánk, irány egy csendes délelőtt! Persze, a sarki boltocska közelebb van, nem is rossz a választéka. Emlékszem, gyerekkoromban szinte kizárólag a mellettünk lévő fűszeresnél, zöldségesnél, hentesnél vásároltunk, anyám hetente egyszer kiment a szomszédos piacra egy füles kosárral, gyalog, ott vett virágot, friss csirkét, „falusiaktól.” A boltosokat név szerint ismertük, és ők is néven szólongattak minket. Manapság azonban a kisboltok megbízhatatlanok: ami hétfőn olcsóbb volt, az keddre megdrágult. S mire megszokjuk, becserkésszük, mi-hol van és mibe kerül, hipp-hopp, az üzlet nincs már, átépítik, tönkrement… nem alakulnak ki kapcsolatok vevő és eladó között. S épp a bizonytalanság miatt a kereskedő gyorsan, lehetőleg azonnal akar meggazdagodni. Magasabbak az átlag-árak a szerény, igénytelen felszereltségű boltocskákban, mint a fényűzően tárulkozó óriás-központokban.

Hát igen, mondhatnánk, ezért kell oda járni, havonta, s az egy hónapra szükséges ezt-azt nagytételben megvenni… Így gazdaságos; nem pedig naponta futkosni tejért, tíz deka felvágottért… Igaz, igaz. Összeír a család, kész a program, aztán beülnek a kocsiba, a bejárathoz közel leparkolnak; a nagy csarnokban mindent gondosan szemrevételeznek, válogatnak – nem kell cipekedni, egyenesen az autó csomagtartójába lehet pakolni…

Igen, igen. Akinek van kocsija. Akinek van legalább egy havi tartaléka, mindig előre. Aki nem nagyon idős. Aki nem rokkant. Jutányosan vásárolhat mindenki – hacsak nem szegény, nem öreg és nem beteg. Mert éppen az élet kiszolgáltatottjainak – helyzetük okán – kell drágábban megvenniük ugyanazt, amihez a szerencsésebbek olcsóbban jutnak hozzá, s ráadásul cekkert sem kell cipelniük. Mindennapos látvány a görnyedt anyóka, vagy a szoknyába-nadrágba kapaszkodó gyerekekkel körbevett fáradt nő esetleg férfi, ahogy egy-egy saroknál megpihen, aztán viszi a terhet tovább.

Spórolni az tud, akinek van miből. Minél fiatalabb, egészségesebb és gazdagabb, annál többet. „Aki szegény, az a legszegényebb.”

Jókai Anna, 2000

Forrás: dia.hu

Nyíregyházi Egyházmegye