Kiss István vagyok, 40 éves, 11 éve élünk a feleségemmel boldog házasságban. Van egy kislányunk, 8,5 éves, Fruzsinának hívják. Sajnos a jó Isten nem áldott meg több gyermekkel minket, ezért úgy döntöttünk, hogy nevelőszülőknek jelentkezünk. Felkerestük a Hajdúsági Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ vezetőjét, és beadtuk jelentkezésünket. Nem titkolt célunk volt, hogy kistestvéreket hozzunk a kislányunknak. A döntés előkészítő tréning közben megvilágosodtunk arról-amiért külön köszönettel tartozunk a csoport vezetőinek, Ferenczi Beának és Erdei Sándornak- nem kisajátítani kell a gyermekeket, hanem segíteni rajtuk. A gyermekeknek van családjuk, testvéreik, ahová tartoznak. A tréningen tanultak folyamán és a szerepjátékok által 180 fokos fordulatot vett a nézetünk, hitvallásunk, mivel módunkban állt átérezni, hogy míg nekünk a "gyász egy ember halálát jelenti, a veszteség egy pohár vagy tányér eltörését", addig a családból kikerülő gyermeknek a gyász a szülők, testvérek elvesztését, a veszteség az addigi otthon, környezet, életforma megszűnését jelenti. Ezeknek a gyermekeknek van édesanyjuk, édesapjuk, akik életet adtak nekik, akik felnevelték és betöltötték mindennapjaikat.

Most a tréning befejezése után látjuk, hogy a mi feladatunk az, hogy a hozzánk kerülő gyermekeknek ne szakadjon meg a kapcsolatuk a vérszerinti szüleivel. A szülőket megnyugtassuk arról, hogy a gyermekük, jó helyre kerül, nem örökre veszítik el őt. Nálunk egy átmeneti időszakra, otthonra talál gyermekük, szeretetet és biztonságot kap tőlünk, és tanulási lehetőséget. A gyermekek számára az otthonunk a csend és béke szigete, ahol megmarad a hitük, hogy visszakerülnek a szüleikhez. Ha pedig a sors úgy hozza, hogy a szülők élethelyzete megjavul, örömmel adjuk vissza gyermekeiket tudván, hogy jót cselekedtünk.

Büszkék vagyunk arra, hogy segíthetünk ebben a mai rohanó világban az arra rászoruló családoknak.

Kiss István és Kiss Istvánné

forrás: www.szentpiroska.hu

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum