Tekerés és lelki feltöltődés – A XI. Ferences Biciklitúra margójára

Beszámolóm első részében szeretnék egy nagyon fontos dolgot megjegyezni, amit a túra alatt minden nap, minden órában tapasztaltam: Isten jelen van mindenben, mindenkiben: Alkotó a természet szépségében, Gondviselő a nehéz órákban. Sokan a résztvevők közül, beleértve jómagamat is, „túrázni indultunk” a FerBiT csapatával a július 21—27. közti időszakban. Okkal használom ezt a kifejezést, hiszen aki már volt az előző években, az tudja jól, hogy ez a biciklitúra nemcsak a tekerésről szól, sokkal inkább egy belső, lelki feltöltődést nyújt, mintsem egy kirándulást, amire az elején számíthattunk. Természetesen erre én is csak az első nap után jöttem rá.

Az ember nem is gondolná, hogy mennyire magával ragadja majd ez a zarándoklat, nem is beszélve a tényről, hogy a léleknek szüksége van csöndre, megnyugvásra, Isten közelségére. Ezeket kaptuk meg ajándékként mindannyian, akik idén a csíksomlyói kegytemplomtól Máriapócsig tettük meg az utat kerékpárjainkon.

Résztvevőként komoly kihívást láttam abban, hogy egy ilyen utat bevállaljak, pontosan ezért tavaly nem is mertem elindulni. Attól tartottam, képtelen lennék ilyen sok kilométert hajtani, nem éreztem magam eléggé felkészülve fizikailag egy ilyen zarándoklatra. Tavaly azonban még nem tudhattam, hogy ez egy közösségi élmény lesz, nem pedig egyéni teljesítmény. Ezt a gondolatot változtatta meg bennem az idei FerBiT, amit Istennek hála, nem hagytam ki. Az út során közösséggé alakult a csapat, szellemünk erősebb volt, mint amit valaha tapasztaltam. Bátran kijelenthetem, hogy a legszebb dolog a FerBiT-ben az volt, hogy félelem nélkül tekertünk mindannyian, hiszen tudtuk: bármi történik, Isten és mi ott vagyunk egymásnak.

Szívből jövő hálás köszönettel tartozunk mindannyian Főcze Imre Bonaventura ferences testvérnek, aki mindvégig bátorított bennünket, és Isten igéjének hirdetését oly nagy szeretettel végezte. Igazán csodálatra méltó, amikor egy ember megtalálja a hivatását, és abban ki tud teljesedni. Talán az életben is ez az egyik legfontosabb: hogy megtaláljuk a leginkább gyümölcsöt hozó foglalatosságot, hiszen csak akkor tudjuk szívvel-lélekkel végezni a feladatainkat. Igazán inspiráló volt hallgatni a szavait mind személyes beszélgetések során, mind a prédikációkban. Úgy gondolom, valahol mindenkit megragadott legalább egy vagy akár több értékes gondolat is.

A FerBiT szervezői az idei zarándoklat kiindulópontjának Csíksomlyót választották, a végállomás pedig Magyarország egyik fontos búcsújáróhelye, Máriapócs volt. Utunk során öt fontos megállónk volt. Első nap a Csíksomlyó–Szováta útvonalon tekertünk, szállásunk pedig Böjte Csaba gyermekotthonában volt. Remek bemelegítőt tudtunk a hátunk mögött, aki már járt a Hargita felé, az tudja, nem egy egyszerű dombocska. Második nap a Szováta és Szamosújvár közti tájat csodálhattuk meg bicajozás közben. A természet törvényei, akár az életben a hullámvölgyek, úgy érvényesültek: minden hágó után lejtő következett. Bármilyen nehéz is volt fölfele, tudtuk, hogy jön majd egy üdítő, pihentető lefele vezető út, ami erőt ad egy újabb dombhoz. Szamosújvárra érkezésünkkor családok vártak bennünket, akik türelemmel és megértéssel fogadtak, ki-ki pár személyt befogadva lakásába. Kiadós étellel kínáltak bennünket, és puha párnára hajthattuk fejünket.

A harmadik napon Szamosújvárról Zsibó felé vettük az irányt. Komolyabb megpróbáltatással, több türelemmel kanyarogtunk mi is a forgalmas útszakaszokon, segítve egymást. Este egy plébánián szálltunk meg, ami lehetőséget adott arra, hogy kicsit összekovácsolódjunk, egymással türelmet gyakorolhassunk. Az esti időszakban a szórakozásé volt a főszerep, pihenésre csak a szükséges időt szántuk. A negyedik napon Zsibótól Kaplonyig pedáloztunk. Ennél a célállomásnál is szerető embereket találtunk, akik félretéve személyes dolgaikat két éjszakára is befogadtak minket, hiszen a rá következő nap tettük meg a Kaplony–Máriapócs szakaszt, és onnan vissza, Kaplonyig az utat. 

Máriapócsra érkezve rögtön a szentmise után megtudhattuk a legfontosabbakat a görögkatolikus búcsújáróhelyről, amelyet elsőként nyilvánítottak nemzeti kegyhelynek Magyarországon 2005-ben. A település azóta nevezetes, amióta a templomban található Szűzanya-kép 1696-ban könnyezni kezdett. A csodás esemény azóta még két alkalommal is megismétlődött, 1715-ben és 1905-ben. Eme csodák hallatán mi is a Szűzanya oltalmát kértük, és imáinkat felajánlottuk azért a nemes célért, amiért a teljes zarándoklatunkat.

A második kaplonyi éjszaka után buszra szálltunk, kerékpárjainkat pedig szállítóautók hozták haza, Csíksomlyóra. Visszatértünk a Szűzanyához, ahonnan indultunk, hálát adtunk neki, amiért semmiféle nagyobb baj nem történt utunk során. Búcsúzkodás után hazajöttünk kipihenni a sok fáradalmat és fizikai megerőltetést, de nem felejtünk el edzeni a következő FerBiT-re, testben és lélekben egyaránt. Ezúttal is köszönöm mindenkinek, aki társaságával színesebbé tette a programokat!

Egy ehhez hasonló, lelki felüdülést jelentő élmény még azok számára is inspiráló, akiknek ritkábban adatik meg a „belső karbantartás”. Hála legyen és köszönet a szervezésért!

Forrás: Magyar Kurír, fotó:Romkat.ro, Máriapócsi Nemzeti Kegyhely

Nyíregyházi Egyházmegye