„Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen” – interjú a 22+ gyalogos zarándoklat szervezőjével és résztvevőivel

Először az egyik szervező, Salai Szabolcs atya válaszol.

Az idei zarándoklat jelmondatát János evangéliumából választották: Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen” (Jn 10,10)

Úgy gondolom, hogy a fiataloknak minél jobban a tudtukra kell adni, hogy az Isten, az Egyház nem ellenük, hanem értük van, azért hogy ők - és mi is - egy boldogabb, reménytelibb, bőséges életet élhessenek. Manapság nagyon fontos az élet védelme minden téren, s hogy fiataljaink az igazi értékek fele orientálódjanak, melyekhez a krisztusi tanítás szükséges segítség.

Mekkora összefogás kellett ahhoz, hogy létrejöjjön a zarándoklat?

Mindig nagy összefogás kell egy zarándoklat létrejöttéhez, lebonyolításához; mind Égi, s mind földi is egyaránt, a szerzetes nővérek imádságától kezdve a hívek által felajánlott gyümölcsig. Idén is, a tavalyihoz hasonlóan, érkeztek olyan felajánlások, segítségek melyekre nem számítottunk, és persze amelyek a legjobb időben érkeztek! Ezúton is szeretném megköszönni a jó Istennek a kegyes időjárási viszonyokat, Püspök atyáknak a lelki és anyagi támogatását, a minket befogadó parókus atyák és szállásadók vendégszeretetét. Hálás köszönet illeti közvetlen munkatársainkat is, akik nélkül ez a zarándoklat nem jöhetett volna létre, és minden olyan közreműködőt, akik valamilyen formában hozzájárultak zarándoklatunk célba éréséhez. Isten áldja őket bőségesen!

A lelki atya is "zarándokol" vagy csak szervez?

Igyekszem nem csak a szervezésre figyelni, sőt sokkal fontosabbnak tartom azt, hogy a fiatalok, akik lelki feltöltődésre, elmélyülésre, imádkozni vágynak részesülhessenek ebben. A csendes szakaszok beiktatásán túl, kisebb csoportokat alakítottunk ki az ajándék napszemüvegek színei segítségével. A kiscsoportban nagyon jó volt megélni fiataljaink nyitottságát, közvetlenségüket és Istenbe vetett mély bizalmukat.

Milyen visszajelzéseket kapnak a szervezők a zarándoklat végeztével?

Hála Istennek igazán megerősítő visszajelzéseket kaptunk, hogy nagy igény van erre a zarándoklatra, az érdeklődők tavalyi évhez képest megnövekedett száma is ezt mutatja. Bízunk benne, hogy tovább növekszünk, mégis szeretnénk, ha zarándoklatunk mindenkor megőrizné személyességét, közvetlenségét, hogy jövőre ismét imádságban, lelkileg feltöltődve, új barátságokkal érkezzünk a Szűzanya elé.

A zarándoklat részvevőit, Rudnyánszky Orsolyát és Töviskes Máriát is megszólították.

Voltatok már valaha gyalogos zarándoklaton vagy 22+-on?

Orsolya: Igen! Első zarándok élményem éppen Máriapócshoz köthető. Természetesen akkor, tizenévesen egészen más dolgok voltak fókuszban, mint most, közel 30 évesen. Az elmúlt években Csíksomlyóra és Santiago de Compostellába is zarándokoltam. A fiatal felnőttek zarándoklatáról az idén debütáló Akrofeszten hallottam először, illetve Nagy Luca kolléganőmtől, a zarándoklat egyik lelkes szervezőjétől, akivel a jezsuitáknál dolgozunk együtt Budapesten. Így egyik kolléganőmmel együtt jelentkeztünk.

Miért jöttetek el – ha ez nem titok?

Mária: Mikor neki vágtam életem első zarándoklatának elsősorban az volt a célom, hogy bebizonyítsam leginkább önmagamnak, hogy a fizikai megterhelés ellenére képes vagyok rá. A végére viszont egészen más értelmet nyert számomra a zarándoklat. Többet, mint csupán bizonyítási vágy.

Orsolya: A motivációim fontossági sorrendben: Jóistennel való találkozás, párbeszéd; közösségi élmény, találkozások, beszélgetések; természet közelsége, a zarándoklás fizikai élménye, határaim megtapasztalása voltak. A zarándoklatot egy beteg ismerősért, és saját életutamért szerettem volna felajánlani, hogy Isten vezessen további lépteimben.

Mit kaptatok a lelki élményen túl?

Orsolya: Tartalmas, mély beszélgetéseket, új ismeretségeket, kikapcsolódást, jó hangulatú estéket, közösségi élményt, a magas színvonalú ellátásról (szállás, étel) már nem is beszélve.

Mária: A zarándoklat megtanít arra, hogy az életben, ha jönnek is a problémák, ha erős a hitem, mellettem vannak a szeretteim, barátaim, akik támogatnak, akkor bármilyen nehéz is, bármilyen nagyok is a fájdalmak, de végig tudok menni az úton, mert van kire és kikre támaszkodni égi és földi értelemben is.  Útközben jönnek a problémák, egy vízhólyag, majd kettő, a sebek, a duzzanatok, a rovarcsípések és a fájdalom. Lehet választani ilyenkor a könnyebb utat és feladni.  Vagy választhatom azt, hogy tovább megyek a hitemből fakadó plusz energiával, sőt velem jönnek a szeretteim, barátaim vagy épp ismeretlen emberek, akik támogatnak, vagy épp inspirálnak. Barátok, akik viszik helyettem a táskám, amikor nem bírom. Bekötözik a sebeim, vagy épp elvonják a figyelmemet a fájdalomról egy beszélgetéssel.

Melyik volt a hosszú gyalogút számotokra emlékezetes szakasza?

Orsolya: Két dolgot emelnék ki. A fél órás csendes zarándoklatot és a Máriapócsi kegykép előtti hódolatot. Az előbbi nagyon jó lehetőséget adott mindkét nap az addig elhangzott gondolatokon való elidőzésre, szemlélődésre, személyes imára. A kegykép előtti sorban pedig úgy éreztem, hogy kérdéseimet és kéréseimet Istenbe vetett hittel és békével a lelkemben tudom felvinni a Szűzanyához, az Ő közbenjárását kérve azokra.

Mária: Zarándoklat alatt találkozik az ember, mint az életben is olyan új emberekkel, akik nagy hatással lesznek rá. Két „találkozást” szeretnék kiemelni. A fiú, aki mezítláb gyalogolt, széles mosollyal az arcán. Azt hiszem a legnagyobb fájdalmaimban jó volt ránézni és erőt meríteni abból, hogy van, aki így tűri a fájdalmat és panaszkodás nélkül így megy végig az úton, mosollyal az arcán. Úgy, hogy ő tulajdonképpen önként választotta a „rögösebb” utat. A másik „találkozás”: egy házas pár volt, akik kis gyerekeiket a nagyszülők gondoskodására bízva eljöttek a zarándoklatra. Példát adva ezzel arra, hogy mennyire fontos a házasság ilyenfajta megerősítése is.

Mit üzentek annak, aki idén még inkább lebeszélte magát, hogy vállalkozzon erre a zarándoklatra?

Mária: Én Isten kegyelméből, Szűz Mária segítségével, barátaim támogatásával és saját magam elszántságából célba értem. Így belépni Máriapócson a templomba és Szűz Mária elé állni azt hiszem több volt, mint csodálatos.

Orsolya: az egyik atyának köszönhetően meglepetés idézetek fogadtak minket a zarándokúton. Az egyik éppen válasz lehet a feltett kérdésre: "Az életnek két fázisa van. A születés és a halál. Ennyi. Hogy mit csinálsz a kettő között? Nos, az rajtad áll" /Rachel Van Dyken/. Azt üzenem Neki, hogy szakítson időt a rohanó hétköznapokban a megállásra és garantáltan nem fog csalódni, hiszen: "Aki zarándokol, nem rohan. Aki zarándokol, nem menekül. Aki zarándokol, nem menetel. Aki zarándokol, nem túrázik. Aki zarándokol, nem kirándul. Aki zarándokol, nem sétál. Aki zarándokol, nem bóklászik. Aki rohan, azt az idő szorítja, Aki zarándokol, azt az idő tágítja. Aki menekül, önmaga elől fut, Aki zarándokol, önmaga felé tart. Aki menetel, másokhoz igazodik, Aki zarándokol, saját ritmusára jár. Aki túrázik, teljesít, Aki zarándokol, teljessé tesz. Aki kirándul, kikapcsolódik, Aki zarándokol, bekapcsolódik. Aki sétál, nézelődik, Aki zarándokol, befelé figyel. Aki bóklászik, céltalan, Aki zarándokol, célra talál. Aki zarándokol, úton van. Aki zarándokol, jó úton van." (Gróf Bethlen Istvánné: Mária-úton Boldogasszonnyal)

Forrás: Miskolci Egyházmegye, fotó: Orosz Rebeka

Nyíregyházi Egyházmegye