„A zarándok nem valahová, hanem valakihez, az Istenhez igyekszik” – diakónusszentelés Máriapócson

Kevés olyan görögkatolikus hívő lehet, aki nem zarándokolt el még életében ilyen vagy olyan módon Máriapócsra. Aki augusztus 6-án, Urunk színeváltozásának ünnepén érkezett a nemzeti kegyhelyre, nemcsak saját zarándoklatáról, hanem a prédikáció által a zarándoklét milyenségéről is megtudhatott valamit.

Az ünnepi Szent Liturgián – tizenhárom paptestvér, köztük az újszentelt édesapja, dr. Obbágy László atya koncelebrálásával – Szocska A. Ábel püspök diakónussá szentelte ifj. Obbágy László alszerpapot, akit közvetlenül maga mellé szólítva, neki címezve, de rajta keresztül minden jelenlévőhöz beszélve prédikációjában a zarándoklétről elmélkedett.

„Isten kegyelméből keresztény vagyok, tetteim szerint nagy bűnös, hivatásom szerint hontalan vándor, a legalacsonyabb sorból, s helységről-helységre zarándokolok.” – idézte kezdő gondolatként az ismeretlen szerzőjű, A zarándok elbeszélései című könyv sorait az atya, mely sorok ezen az ünnepen különösen időszerűek. Hiszen az Úrszínváltozás napján „arra emlékezünk, hogy Krisztus szolgálatra hívott egyeseket, megmutatta nekik dicsőségét. Az apostolok a Tábor hegyén Jézus színe látásával megerősödve is így élték az életüket: zarándokok lettek.” A papi szolgálatban kiteljesedő zarándoklat László számára most és itt kezdődik, Máriapócson, ahová sok személyes szállal is kötődik.

„Sose feledd bűnös voltodat” – intette a szentelendőt, s vele együtt minden zarándoktestvért, „mert aki ennek tudatában van, tudja azt is, hogy mindent Istennek köszönhet. Az igazi alázatból és bűnbánatból fakad krisztusi hivatásunk.”

A zarándok további szavait is személyre szabottá téve mondta a diakónusjelöltnek: „hivatásod szerint hontalan vándor vagy te is, amint azt eddigi debreceni, nyíregyházi dunaújvárosi és mától kezdődő diakónusi szolgálatod során is megtapasztalhatod. Zarándokként mélyítsük el magunkban, hogy minden, ami alkottatott az az Istené, mindent ajándékba kapunk.”    

A helységről helységre zarándoklás ennek a szolgálatnak is a velejárója. Meg kell tanulni elengedni, lemondani. És az imádság emberének lenni. A zarándok elbeszélései erre is tanít, a helyes imádkozásra, arra, hogy hogyan kell az Isten jelenlétében élni.

A zarándok nem zarándokolhat böjtölés nélkül. A zarándokhíveket csak úgy vezetheti, ha maga élen jár a lemondás, önmegtagadás, mértékletesség erényeiben, mindezt a zarándok állandó „társa”, az Evangélium szerint. „Az elbeszélésben a zarándok Jeruzsálembe indul, hogy leboruljon Krisztus Szent Sírjánál és imádkozzon. De a könyvbéli zarándok és mi mindannyian valójában a Mennyei Jeruzsálem felé igyekszünk, hogy ott leborulva Krisztus előtt beteljünk örömmel. Mert minden zarándok útja az Istennel való találkozáshoz, az Üdvösséghez kell, hogy vezessen.” – folytatta homíliáját a püspök. Ezért feladatunk is, hogy azokat, akikkel útközben találkozunk, az üdvösség felé tereljük. Összegzésként három szempontra hívta fel a figyelmet, melyet a zarándoklétünk alatt szem előtt kell tartani: „a zarándok nem valahová, hanem valakihez, az Istenhez igyekszik. A zarándok sohasem dicsekszik, a zarándok sohasem panaszkodik.”

A homília és a nagybemenet után két hipodiakónus fogta karon László alszerpapot, a szentélyig kísérték őt. Ott meghajlott a püspök előtt, aki kereszt alakban megjelölte a fejét. Két diakónus vezette háromszor körbe az oltáron, melyet mind a négy sarkán csókkal illetett. Az oltár előtt térdeplő szentelendő fejét a püspök kezével és omoforjával befedte, ekkor kezdetét vette a fennhangon, majd némán mondott püspöki ima. Majd megkapta a diakónusi jelképeket: az oráriont, a kézelőt, a ripidiont és a tömjénezőt. A liturgia további menetében már diakónusként vett részt.

A püspök a prédikáció szavaival és a szentelési szertartással az új görögkatolikus diakónus szívébe véste mindazt, amit az apostoli szakasz olvasásakor már hallhattunk az Evangélium felolvasása előtt:

„Testvérek, ezért még inkább törekedjetek rá, hogy hivatásotokat és kiválasztottságotokat tetteitekkel megpecsételjétek, mert ha ezt megteszitek, nem botoltok el soha. Így lesz ugyanis könnyű számotokra a bemenetel Urunknak és Megváltónknak, Jézus Krisztusnak örök országába.” (2Pt1, 10-11)

Obbágy László diakónust Szocska A. Ábel püspök atya a balkányi egyházközségbe helyezte szerpapi szolgálattevőnek.

A szertartás az Úrszínváltozás ünnepéhez kötődő hagyomány szerint gyümölcsszenteléssel és miroválással végződött.  

Szöveg és fotó: Polyákné Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye