Jézus-ima lelkigyakorlat Bodrogolasziban

Bodrogolasziban nagy csendesség van. Némelyeket ez a csönd hűsen körülölel és megnyugtat, mint egy kristálytiszta erdei tó, másoknak viszont rémisztő lehet a némaság. Rémisztő, mert a zaj hiánya sarokba szorítja a lelket. A hétköznapi, elmét tompító ricsaj híján nincs kibúvó: négyszemközt kell maradunk az Úrral.

Az elcsendesedéshez nagy alázat szükséges, mert a csönd nem csupán a szótlanságot, hanem elsősorban az ego lecsendesítését jelenti. Amit ükapáink még természetes könnyedséggel végeztek, az modern ember számára küzdelmet jelent. Én-központú világunk mindent megtesz az Isten-központú életforma ellen; nekünk már nehéz munkával, tégláról-téglára kell Isten köré építeni életünket.

Az imát a huszonnégy résztvevő két kiscsoportban végezte. A napi több órás, elmélyült, néma imádkozást a lelkigyakorlatot irányító atyák által tartott tanítások egészítették ki. Az előadások, a nagy egyházatyák és kortárs szerzetesek gondolataira támaszkodva, lelki és gyakorlati segítséget nyújtottak a kontemplatív imaforma alaposabb elsajátításához és gyakorlásához. A teljes odafordulást a mindennapos utrenyék, vecsernyék és imaórák is támogatták.

 A három és fél nap ünnepi Szent Liturgiával zárult, Orosz Atanáz püspök atya részvételével. Atanáz püspök a liturgián elhangzott beszédében arra bíztatta a lelkigyakorlat résztvevőit, hogy az esetleges nehézségeik ellenére is hálás szívvel imádkozzanak. Kitörő örömmel adjanak hálát azért, hogy az Úr a lelkigyakorlattal megadta a lehetőséget, hogy fel legyen írva a nevük a mennyek országába. Az ima során Jézus nevét úgy ízlelgethetik, mint a legkiválóbb édességet. Azonban arra is figyelmeztette a hallgatóságot, hogy Jézus ezt a boldogságot nem csupán „magán használatra” adta nekik. Az Atya küldetésével Jézus kinyilvánította a Szentháromság nevét és országát. És ezt az örömöt nemcsak megtapasztalni kell, hanem tovább is adni a környezetüknek a lelkigyakorlatról hazatérve – fejezte be prédikációját az atya.

Bodrogolasziba, a Jézus-ima lelkigyakorlatra mindig sokfajta ember jön. Hátukon hordozzák emberi szemnek láthatatlan, gyakran nagyon súlyos terheiket. Letelepednek az ima során az Úr lábához, hogy a csendességben kissé erőre kapjanak. Aztán vagy tovább rohannak, vonszolván magukkal a nehézségek súlyos batyuját, vagy sikerül letenniük azokat, és megkapaszkodniuk az Úr Jézus Krisztusban, Isten egyszülött fiában. Úgy kapaszkodnak belé, mint az a kis akáccsemete, a Lónyay-kastély tornyába, amelyik mit sem gondolva a jövővel ott, a magasban vert gyökeret, és most bizalommal telve, onnan nyújtogatja vékony ágacskáit az ég felé.

Szöveg és fotó: Rubóczkiné Kiss Hajnalka/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye