Eledel a testnek, kötőanyag a léleknek – lekvárfőzés a Jósavárosban

A Jósaváros felett vékony felhőkön tör át a hajnal bíbora. A reggeli órák csendje a templomudvaron szortyogás, bugyborékolás és surrogás formájában oldódik hanggá. Öt nagy, átlagban 75 literes üstben mélypadlizsán színű, ragacsos folyadék gőzölög. Az előző este megtisztított szilvaszemek metamorfózisának vagyok tanúja. A görögkatolikus közösség, amely 19-én ünnepelte 25 éves fennállását, nemrég az üstök mögötti kemencében 40 kg kenyeret sütött az ünnepre. Ma a Görögkatolikus Papnevelő Intézet növendékei számára főzik a szilvalekvárt a hívek két napon keresztül. A három és fél mázsa szilva névtelen felajánlásból származik, mely nemes céllal fog továbbkerülni elkészülte után az adományozottakhoz. Jóllakatni a papnövendékeket ezzel a nemes, kedvelt böjti eledellel, nem újkeletű Nyíregyháza ezen városnegyedében. Nyolc éve főzik a lekvárt a közösség tagjai, ma már ugyan gépesített formában is. De a feladat nem kevés, sok szorgalmas kéz szükséges hozzá. Reggel csak néhány egyházközségi taggal találkozom, de a munkába a 150 rendszeres jósavárosi templomba járóból 70-en ilyen vagy olyan formában becsatlakoztak. Kisebb faluközösség ez, ahol mindenki tudja a dolgát, mindenki hozzáteszi a magáét, hogy a közös cél megvalósuljon. S ennek a közösségi élménynek végül a fáradságon túl lelki hozadéka is van. Hiszen a lekvárfőzés, ha felajánlás által máshoz kerül is a végterméke, egy közösségi tevékenység. Régen a keverő rúd kézről kézre járt, hogy egy ember se fáradjon bele túlságosan. Többemberes munka ez, összedolgozni, együttműködni kell a résztvevőknek. S az együtt töltött hosszú órák, valamint az éjszaka jótékony sötétje megoldja a nyelveket, a lelkeket. Mély beszélgetések mellett forog jobbra-balra a keverőkar. Az áldozatos munka, az előkészítés, az, hogy sosem marad magára az üst, a lekvár édes kötőanyagával hozza egyre közelebb az embereket. Nem véletlen, hogy ez a közösség jól működik, vannak céljai feladatai, felajánlásai, de legfőképpen van lelke, mely a templomban, s mint most, mögötte, de mindig az Istenhez közel éli mindennapjait, legyen szó ünnepi előkészületekről, közös éneklésről, előadásokról, kirándulásokról vagy ez esetben: lekvárfőzésről.

Szöveg: Polyákné Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: Gerner Attila, Polyákné Tóth Nóra, videó: Gerner Attila

Nyíregyházi Egyházmegye