A zsúfolásig megtelt Görög katolikus templomban csillogó tekintettel, érdeklődve hallgattuk humorral színezett történeteit, igyekeztünk minden szavát mélyen bevésni emlékezetünkbe.

 

Szentbeszédének legfontosabb mondanivalója, hogy a mások iránti irgalomhoz, megbocsátáshoz nagy szeretetre van szükség. A hiteles, élet-közeli példákkal megmutatta nekünk, hogy a fájó, sérelmekkel teli emberi kapcsolatainkból a megbocsátás, a szeretet adhatja gyógyulásunkat. Ahhoz, hogy megbocsássunk valakinek, fel kell ismernünk, hogy magunk is megbocsátásra szorulunk. A megbocsátás azt jelenti, hogy nem cipeljük magunkkal a rossz érzéseket, gondolatokat, ahogyan Böjte Csaba atya fogalmazta, „ha egy pohár vizet tartunk a kezünkben sokáig, abban is elfáradunk.” A házastársak, szomszédok, munkatársak egymás közötti megbékélésén, irgalmasságán túl, a népek, nemzetek közötti kiengesztelődést is hangsúlyozta. A történelemből Deák Ferencet említette példaként, hiszen a „Haza Bölcse” jól látta, hogy a kiegyezés, a megegyezés, a béke szükséges hazánk fejlődéséhez.

 

Böjte Csaba atya nem csupán az általa felkarolt, sanyarú körülmények között élő gyermekeknek mutat személyes példát, szavai, gondolatai irányt mutatnak, ablakot nyitnak mindenki számára a Végtelenre.