Hogyan segíthetünk embertársainknak, ha bizalmukba avatva elpanaszolják nekünk gondjuk-bajuk? Mondjuk el, hogy mit tennénk a helyében, esetleg javasoljunk, kínáljunk megoldást, vagy csak egyszerűen hallgassuk meg? Jókai Anna tanácsát bizonyára nem fogják okvetlenkedésnek tartani.
A jóakaratú ember egyik legnagyobb tévedése, ha azt hiszi, őt az Isten is tanácsadásra teremtette, mindig, mindenben. Mivel sokszor szembesül elrontott, félresiklott életekkel vagy megoldatlan közproblémákkal – tapasztalatai birtokában szüntelen késztetést érez a beavatkozásra. A közösség ügyeiben ez a buzgalom inkább hasznos, mint káros. Javaslat a neve. Meg lehet vitatni, ki lehet próbálni, el lehet vetni. Túlzó formája az okvetetlenkedés, az ellentét-szítás, a csak-azért-is kötözködés. A tárgyilagos szemlélő hamar észreveszi, mikor mi van a megnyilatkozó szándék mögött. A politikai színtér kitűnő iskola, gyakorolhatjuk a megkülönböztetés tudományát. Veszélyesebb, ha a tanácsadás kényszerré fejlődik s a személyi kapcsolatokat, barátságokat, szerelmeket veszi célba. Mindannyiunk számára nagy kísértés: beleszólni a szeretett lények életébe – minél jobban szeretjük őket, annál fokozottabban. Hányszor és hányszor hangzik el: „Azt tanácsolom, hogy ezt többé soha…” Ez persze nem valódi tanács. Inkább fenyegetés. Álcázott parancs, amely mindjárt a büntetést is kilátásba helyezi. A legtöbben le is rázzák magukról, mint kutya a vizet, nem veszik komolyan. A valódi, a kéretlen tanácsadó, azonban felületében tekint rá a másik ember helyzetére, annak lelki szerkezetét, jellemvonásait nem vizsgálja meg gondosan, de mondja-mondja, mit tenne ő ebben a szituációban, hogy döntene ő… szinte ráerőszakolja a saját véleményét embertársára… Észre sem veszi, s máris megsértette a partner személyes szabadságát, beleavatkozott abba, ami nem az övé, s talán kárt is tett, bár akaratlanul. Indiszkrét volt – bekukucskált egy sokablakú ház véletlenül nyitva felejtett, legkisebb ablakán, s azt képzelte, az egész belső teret látja. Ha az ilyen „hivatásszerű” tanácsot a másik fél megfogadja, s a végén balul sül el, a felelősség, mint a bumeráng, visszaszáll a tanácsadóra – ha pedig hiába tanácsolt, remek alkalom a kárörvendezésre: „…mert nem hallgattál rám!” Nem közömbösséget hirdetek. Csak egy sokkal finomabb, érzékenyebb lelki tevékenységet, a szavak mellé vagy helyett inkább egy-egy rajtunk függő, a másikat segítő, parányi tettet. Legyünk készenlétben. Szeretetünkkel, nyitott szívünkkel, meleg szemünkkel, türelmünkkel, hogy ha hozzánk fordul valaki és megkérdi: mit hát és hogyan tovább? – érvényes, megfontolt választ adhassunk. Mert amennyire a kéretlen-éretlen tanács káros túlcsordulása a jóakaratnak, a kérésre megtagadott tanács a kiapadt részvét jele. A panasz meghallgatása, az érdeklődés az iránt, amibe beavatnak viszont sohase tehet kárt, gyakran feloldja a beszélő görcseit. Nagy jótevő olykor a csendes meghallgatás – mai világunkban, amikor mindenki beszélni szeretne, és ahol oly sok a hiábavaló fecsegés.
Jókai Anna, 1999
Forrás: dia.hu
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 | ||||
4 |
5 |
6 | 7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 | 13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |