A vonzó liturgia maga a misszió

Az evangélikusok többsége számára ismeretlen, varázslatos világba engedett betekintést a budavári evangélikus szabadegyetem hetedik, 2018 /2019-es szemeszterének első előadása. A Görögkatolikus Metropólia vezetője előadásában a bizánci templom szerkezetének és a benne zajló liturgiának az elemző bemutatásán keresztül magyarázta el, hogy miért elsődleges missziós eszköz egyházukban az Isten imádásának évszázadokkal ezelőtt kialakult s lényegében máig változatlan rendje.

Az alkalom elején az est házigazdája, dr. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke az előadáshoz illeszkedő ige alapján szolgált rövid áhítattal. ApCsel 13,2 alapján arról beszélt, hogy a liturgia Istennek nyújtott szolgálat. Hozzátette ehhez, hogy a profán görögben a liturgia szó közhasznú munkát jelent, vagyis amit ilyenkor teszünk, az Isten népének szolgálata is. A liturgia ünnep, ugyanakkor a Krisztus parancsára végzett misszió mindennapi, kemény munka. És ez a munka, miként minden más tevékenység, az Urat szolgálja, ha hittel eltelve végezzük – mondta a püspök. 

Előadása elején Kocsis Fülöp emlékeztetett arra, hogy a híveknek adott két legfőbb parancs közül az első az, hogy szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből-lelkedből, s erre épül a második: szeresd felebarátodat, mint magadat. Az ember első és legfontosabb feladata, hogy a lehető legközelebb jusson Istenhez, ám sok keresztény úgy gondolja, hogy erre a maga erejéből is képes. Hiába erőlködnek, nem megy, mert a cselekvés mindig Istené – jelentette ki a metropolita. Ahogyan Pál apostol is mondja: Isten cselekszik bennem. Tetteink forrása az Istennel való kapcsolatunk, az egyház, a gyülekezet, a templom és a liturgia pedig a megfelelő közeget adja ahhoz, hogy eljuthassunk Urunkhoz – mondta Kocsis Fülöp.

Állítása szerint a bizánci templom legfőbb missziós ereje az, hogy a belépő szinte kényszert érez arra, hogy egyre beljebb és beljebb jusson – erre azonban nem mindig és nem feltétlenül van lehetőség. A falakkal három részre, előcsarnokra, templomhajóra és szentélyre tagolt térben csak szabályokhoz igazodva lehet tartózkodni, ám ha jó a templom, akkor a belépő szinte önkéntelenül elkezd imádkozni. A nem keresztények csupán a görögkatolikus liturgia egy részén lehetnek jelen, de ez az élmény már arra ösztönözheti őket, hogy közelebb kerüljenek Istenhez, bent akarjanak maradni. A tiszta lelkű embert vonzza ez az élmény, új életet akar kezdeni Krisztusban – vélekedett Kocsis Fülöp. Ha tagja lesz a keresztények közösségének, akkor beljebb, a templomhajóba is beléphet, ám a szentélybe való bejutásra csak a papok vannak feljogosítva. Gondoljunk az Ószövetségben leírtakra: hogy a szentek szentjébe, vagyis az Úristen lakóhelyébe a zsidó papok is csupán egy évben egyszer léphettek be – mutatott rá az előadó. 

A templom Isten országát szimbolizálja, azt, hogy Krisztussal egyesülve már itt, a földön része lehetünk, vagyunk Isten országának, hiszen Isten országa bennünk van, a keresztények közössége alkotja azt. A liturgia pedig arra hivatott, hogy magához vonzza a lelkeket.

A keresztelési szertartás során a keleti tájolású, vagyis az érkező fény felé tekintő templomba belépőnek nyugat felé kell fordulnia, s felelnie kell azokra a kérdésekre, melyek azt firtatják, ellene mond-e az ördög minden kísértésének. Ezt követően a hitvallás elmondása közben jut el a keresztelőmedencéig, ahol alámerítkezik. A Krisztus egyházába lépő ember ekkor – ha csak pillanatokra is – elszakad a testét éltető levegőtől, s a víz alól felbukkanva szinte újra életre kel. Meghal az óember, és Krisztusban megszületik az új – ezt szimbolizálja ez az aktus. A görögkatolikus liturgiában nem válik el egymástól a keresztelés, a bérmálás és az elsőáldozás: a megkeresztelt azonnal megkapja az összes szentséget, ezzel azt üzenve, hogy az Isten országába lépő ember nem élhet a szentségek s különösen az eukarisztiáé nélkül, vagyis részesülnie kell Krisztus testéből és véréből. A keresztelést követően a Krisztus közösségének új tagja a pap vezetésével háromszor körbejárja a keresztelőmedencét, így megtéve az első lépéseket Isten országában.

Az egész Szent Liturgia szerkezete mind Krisztus földi útját idézik fel a görögkatolikus liturgiában. A liturgia résztvevői, akár tudatosul bennük, akár nem, részeseivé válnak Krisztus életének – mondta Kocsis Fülöp.

Ugyanígy szimbolikusak a házasságkötés liturgiájának elemei is, hiszen házasságot kötve is újjászületik az ember, elhagyja apját, anyját, s lesz élete párjával egy test, egy lélek. Az egybekelők is háromszor járják körül az evangéliummal a templomot, fejükön koronát viselve, mely az Isten képére formált embernek mint a teremtés koronájának a szimbóluma.

A kijevi legenda szerint a fejedelemnek kellett döntenie arról, milyen vallást kövessenek az alattvalói. Ezért követeket küldött szét a világba, hogy megvizsgálják a különféle vallási felekezeteket, s hírt hozva azokról kiválaszthassák a leginkább megfelelőt. A legenda szerint a Bizáncból visszatérő követek azt mondták, hogy a pompás templomba lépve úgy érezték, máris beléptek Isten országába. A fejeledelem úgy döntött, ennél megfelelőbbet aligha lehet találni, hiszen minden hívő ide akar eljutni. 

Ha vonzó a templom és a liturgia, az maga a misszió. És ezeket a működő, értéket hordozó hagyományokat még posztmodern korunkban is érdemes megtartani – zárta előadását Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita.

A cikk eredetijét ITT olvashatják.

Szöveg: Illisz L. László, fotó: Csűry Csaba

Nyíregyházi Egyházmegye