Nagy Szent Bazil gondolatai a közösség erejéről ma is érvényesek.
A családban élő ember sokszor felsóhajt: Szeretnék én Istennek és saját lelkemnek élni, de az csak teljes elvonultságban, remeteségben volna lehetséges, ahol senki sem zavarna az imádságban s az Istenre való gondolásban, és nem bosszantanának unos-untalan az emberek. Hallgassuk meg azonban, mit mond Nagy Szent Bazil atyánk, a keleti szerzetesélet megszervezője, —tulajdonképpen a szerzetesi, vagyis nem magányban, hanem közösségben lefolyó élet értékéről, ami azonban bizonyos mértékben a kolostoron kívüli, így a családi közösségi élet nagy értékeire is vonatkoztatható:
„Krisztus szeretete sem tűri, hogy mindenki a maga előnyét tekintse, mert a szeretet nem a magáét keresi, — mondja az apostol. — A remeteéletnek azonban, egyetlen célja, hogy a remete önmagáról gondoskodjék. Ez pedig nyíltan ellene mond a szeretet törvényének, amint azt az apostol teljesítette, aki nem a maga előnyét kereste, hanem mindenkinek a javát. Továbbá a magányban nem könnyű az embernek saját hibáit felismerni, mert nincs senkije, aki figyelmeztesse és jósággal, elnézéssel javítsa. Mert a figyelmeztetés, még ha rosszakarótól származik is, a helyes érzületű emberben gyakran kelt vágyat a javulás után. Hát még ha szeret bennünket valaki, az érthetően meggyógyítja bűnünk sebeit. „Mert aki szeret, az jó nevelő." Ilyet azonban a magányban nehéz találni, hacsak valakinek nem volt vele már előbb az életben kapcsolata. Ezért áll a remetére „Jaj az egyedüllevőnek; ha elesik, nincs senkije, aki fölemelje." Ezenkívül mi mindnyájan, egy reménységre hivatottak, egy test vagyunk, Krisztus a fejünk s mi az ő tagjai és a Szentlélekben való egység által egy élet összhangjára egyesítve. Ha pedig mindegyik csak önmagáért él és nem Isten kívánságának megfelelően a közös jót szolgálja azáltal, hogy beleilleszkedik az általános üdvösségrendbe, hanem saját hajlamát követve, önmagáért akar lenni, hogyan tudják az ilyen szétválásban és egyedüllétben a tagok egymást kölcsönösen támogatni, segíteni és Krisztusnak, a fejnek alávetni? Hiszen a teljes elszakadásnál nem lehet az örvendezőkkel örülni és a szomorúakkal szomorkodni: nem is ismerhetjük a mások állapotát."
Megjelent a Görögkatolikus Szemle 1944. szeptember 10-i számában.
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 | ||||
4 |
5 |
6 | 7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 | 13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |