Lassan bevett szokássá válik, hogy a pesterzsébeti, gyáli, dunaharaszti egyházközség férfi tagjaival évente zarándoklatot szervezünk valamelyik Mária-kegyhelyre. Idén 15 férfival vágtunk neki a zarándoklatnak, ami igazán emberesre sikerült: a hegyekben sík talajon csak annyit mentünk, amíg a buszból kiszálltunk.

Egy kereszt előtti imádsággal indultunk, s felajánlottuk egész napos zarándoklatunkat feleségünkért, gyermekeinkért, betegeinkért. Krisztus keresztjéhez csatlakozik valahogy minden felajánlás, ezért lehet a testi fáradozást is felajánlani. Útközben megálltunk egy katonasír mellett, imádkoztunk, és gondoltunk az ezen a vidéken eltemetett német és orosz katonákra is. Majd felmentünk Budapest legmagasabb kilátójára, imádkoztunk a Mária-szikláknál, végül eljutottunk Makkosmáriára, ahol korábban fogolykiváltó szerzetesek szolgáltak. Ők pénzt gyűjtöttek a magyar foglyokért a törököknek, de olykor saját magukat ajánlották fel cserébe. A férfiaknak is vannak férfias láncaik, melyektől meg kell szabadulnunk: indulat, agresszió, lustaság, pénzvágy… Jó volt a fogolykiváltó kegyhelyen megrázni láncainkat, melyeknek nem akarunk rabjai lenni. Az út során a legjobb igazából egymás társasága volt. Egész héten találkozunk káromkodó, rendetlen, szenvedélybeteg férfiakkal – s olyan megerősítő a hasonló, keresztény férfiak társasága. Persze azért más ez az egész, mert nem egyszerűen egy pap vezeti a zarándoklatot, hanem maga Krisztus a fő útitárs.

Férfi zarándoklatot szervezni roppant izgalmas dolog. Megerősítő a többi férfi imádsága, hallatlanul vidám az együttlét a feleségek nélkül is. Pasztorációs szempontból talán az érett férfiak rétege a legnehezebb, mégis csak bíztatni tudunk mindenkit. Ha a férfiak lelke rendben van, azzal mindenki nyer: maguk a férfiak, a feleségük, a gyermekeik, a munkahelyek, a társadalom, és nem utolsó sorban görög katolikus egyházunk is.

Papp Miklós

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum