Vasárnapi levelek – Én s a „másik”

Félek az olyan embertől, aki követeli, hogy mindenki olyan legyen, mint ő. Nem szeretem a megfellebbezhetetlen vélemény kinyilvánítóját, a gőgös ítélkezőket. Hányszor halljuk: „aki ezt teszi, csak hülye lehet”, „aki így öltözik, az őrült”, „az effajta nem is ember”, „minek él az ilyen a földön?” A tolerancia a mindennapokat segít elviselni, könnyebbé teszi a létezést, a szeretet előszobája. Nem vagyunk egyformák – s nincs képességünk, de felhatalmazásunk sem arra, hogy a másik teljes életébe, sorsába belelássunk. A végbizonyítvány kiállítása egymásról – nem a mi dolgunk. A normálisnak vélttől való eltérést türelemmel kell szemlélnünk, s ami üde színfolt a szürke monotóniában, azt nem kell mindenáron szabványosítani. De működik az erkölcsi középpontot még ismerő lélekben egy vészcsengő: mi az az eset, amikor a tolerancia átcsap az önérték-feladásba, s egyenlőségjel kerül a bűnös és bűntelen, a deviáns és az egészséges, a hibás és ép, a közösség számára jó és rossz közé…? Ha a bankrablót eszményítjük, az nem tolerancia, hanem bűnpártolás. Ha ott fekszik a részeg a pocsolyában, nem rúgunk belé – de ez még nem jelenti azt, hogy mellé kell heverednünk, ugyanolyan részegen… Ha egy-egy fiú vagy lány kanárisárga tarajt csináltat a hajából, vagy kék-zöld sörtét visel csupán, nem röhögjük ki, de nem is futunk a fodrászhoz, hogy utánozzuk…

Ha valaki a saját neméből keresi a partnerét, nem gúnyolódunk rajta, nem utálkozunk, nem vihogunk a háta mögött – de nem is hirdetjük, hogy ezen a téren minden mindegy… Ami tragikus és kivédhetetlen a másik személyiségében, nem hazudjuk el. A hangban, ahogy beszélünk róla, lakik a jó szándék. A világlátások különbsége napjainkban talán a legnagyobb ütközések színtere. Nem szükséges mindig, mindent, amit a másik hirdet, csakazértis, elvakultan tagadnunk, de ami alapvető meggyőződésünk, azt megalkuvásból sohasem adhatjuk fel. Az erőszakos természet a maga képére formálná a világot, ha lehetősége nyílik rá, bizony erőszakkal. A gyenge viszont kritika nélkül – mérce híján – beolvadna, csak konfliktus ne legyen, csak vita ne legyen… A tolerancia erénye a másik megértésében, de nem okvetlenül követésében rejlik. Ha merünk önmagunk lenni és nem úszni az árral: ez a szabadságunk. A türelem hangoztatása önmagában mit sem ér – aki túl sokat emlegeti, nemigen gyakorolja!

Jókai Anna, 1999

Forrás: dia.hu, fotó: Polyákné Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye