Segítség egyedülálló szülőknek – Nyílt előadás a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán

A program a főiskola Beszélgetős előadások programsorozata keretében zajlott. Papp Miklós görögkatolikus lelkész, a Családteológiai Intézet vezetője leszögezte, hogy morális szempontból két külön szakasznak kell tekinteni az egyedülállóvá válás, illetve az egyedülálló szülői életállapottal való megküzdés folyamatát. Lehet, hogy valaki ártatlanul került nagyon nehéz helyzetbe (például megerőszakolták), a kérdés az, hogy miként cselekedjék jól az új, sok nehézséggel terhelt életállapotában.

„Szeretnénk buzdítani őket, hogy ne ragadjanak bele az áldozat szerepbe – mondta az előadó. – És a noszogatásunk azoknak is szól, akik felelőtlenségük, bűnük (például, mert megcsalták házastársukat) miatt jutottak ebbe a helyzetbe. Nem szabad azonosítaniuk önmagukat életüknek ezzel a szakaszával, van »morális tennivalójuk«, még hősökké is válhatnak, felnevelve gyermeküket a nehézségek közepette.” Papp Miklós Ferenc pápát idézte, aki azt hangsúlyozza, hogy a kegyelem ezekben az élethelyzetekben is működik.

Asztalosné Elekes Szende pszichológus arról beszélt, hogy az ember az alkalmazkodóképességének (reziliencia) köszönhetően képes felépülni a trauma (válás, a házastárs halála) után, visszaállhat akár a korábbi életminősége is. Somogyiné Petik Krisztina pedig végigvette azokat a teendőket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy egy válási traumából épségben kerülhessenek ki a szülők.

A legfontosabb, a veszteség feldolgozása; akik elválnak, elveszítik a házastársukat, a társadalmi szerepüket, a napi rutinjukat, valamint anyagi helyzetük is megváltozik. A gyászmunka pedig hosszú ideig tart: „meg kell bocsájtani a volt házastársnak, önmagunknak és Istennek is, akit esetleg vádolunk”. Asztalosné Elekes Szende ehhez hozzátette, a veszteség feldolgozását gyakran gátolja az önvád, a rágódás a múlton, vagy a meddő körforgás a gyűlölet fogságában. Nem segít az alkohol, vagy a kicsapongás, az önpusztítás és a kapcsolatból kapcsolatba futó életmód, csak elfedi a fájdalmat.

Papp Miklós hangsúlyozta, az sem járható út, ha démonizáljuk a volt társunkat, és a vele leélt éveket mindenestül rossznak állítjuk be, mert az hazugság. El kell ismerni azt, ami jó volt. Persze a mélyponton ezek a jó tanácsok önmagukban mit sem érnek, adott esetben pszichológus segítségét is igénybe kell venni. A trauma után, az új élet kezdete előtt ki kell pihenni magunkat, nem lehet jól élni a test ellenében. Az előadó újfent Ferenc pápát idézte, aki Isten irgalmának prófétája: a gyónásban az Úrhoz fordulhatunk. Szükségünk van arra, hogy belekapaszkodjunk, azt mondjuk: „Ragadj meg, vigyél ki ebből a mélységből! Veled van tovább…”.

„Beszélgess Istennel – folytatta Papp Miklós –, Ő szeretettel akar veled lenni. Emlékszünk az evangéliumból, hogy Jézus a szamariai asszonyra sem olvasta rá bűneit, nem ítélte el, ahogy Zakeust sem. Vedd az erőt, és ülj le Istennel egy szent kávézásra, hiszen életed új igazságát keresed. Nincs olyan, hogy minden elveszett, a Szentháromság hívásából nem tudunk kiesni. Ez az életünk új helyzetének tulajdonképpeni átkeretezése: lehet hinni, lehet szeretni, és békét kell kötni Istennel, aki mindig hív. Ugyanakkor, ez bűnös életvitelt folytatva nem megy, könnyed kapcsolatok hajhászásával sem megy” – tette hozzá az előadó, majd arról beszélt, hogy az egyedül maradt szülő fontos támaszai lehetnek a barátok. Tőlük türelmes figyelmet kért az egyedül maradtakkal kapcsolatban.

A következőkben Somogyiné Petik Krisztina a mélypont, az összeomlás utáni építkezés fázisairól beszélt. Törődnünk kell a testünkkel, maradjunk ápoltak, oldjuk a stresszreakciót azzal, hogy mozgunk, zenét hallgatunk, olvasunk, találkozunk a barátokkal, kirándulunk a természetbe, keressük a csöndet, a meditáció lehetőségeit. „Az összeomlás után önértékelésünk felépítésében fontos szempont, hogy ne azonosítsuk magunkat az özvegy, az elvált szereppel; ennél többek vagyunk, az identitásunk több pilléren áll, szükség van ránk a munkahelyen és más közösségeinkben, legfőképpen pedig a gyermekünk életében.”

Napjaink pszichológiai kutatásai rámutatnak, hogy nem feltétlenül a magunknak ismételgetett pozitív üzenetek építenek-erősítenek, hanem az együttérzés önmagunkkal: gyengeségeink, kudarcaink elfogadása. Ezzel szemben hajlamosak vagyunk ostorozni, rugdalni magunkat, s ez persze romboló hatású.

Asztalosné Elekes Szende arra is rámutatott, személyiségünk építése közben ügyelni kell arra, hogy ehhez felnőtt kapcsolataink segítségét vegyük igénybe, ne a gyerekünk legyen az egyetlen erőforrásunk. Egyedül maradt szülőként újra kell definiálni a szüleinkkel, az apósunkkal, anyósunkkal való kapcsolatot is. A nagyszülők vigyázhatnak a gyermekre, s a fiúk esetében – ha nincs jelen az édesapa – nagy szükség van a nagypapára.

Somogyiné Petik Krisztina is felhívta a figyelmet arra, hogy válás esetén a család, mint rendszer nem szűnik meg, ugyanakkor ügyelni kell az alrendszerek határaira: a veszteségfeldolgozásba nem a gyereket, hanem egy felnőttet kell bevonni. Papp Miklós ezzel kapcsolatban Anselm Grün OSB lelki író „segítségével” a naimi ifjú evangéliumi történetének pszichológiai értelmezését ismertette: az egyedül maradt naimi asszony minduntalan sír, bánkódik, panaszkodik, a fia pedig úgy érzi, nem élheti a saját életét, mert nem lehet hűtlen anyjához, mellette kell maradnia. A fiú végül elsorvad, meghal… Jézus mindkettejükre rászól: az asszonynak azt mondja: „Ne sírj!” (mintha azt mondaná: vedd már észre, hogy tönkreteszed a fiadat!); a fiúnak pedig azt mondja: „Kelj fel!” (mintha azt mondaná: hagyd el a mártír szerepet, hozzál döntéseket!).

Papp Miklós hangsúlyozta, az egyházi közösség szerepe is felértékelődik az egyedülálló szülők kapcsolati rendszerében: „Ferenc pápa minduntalan veri az asztalt, hogy mindenkinek helye van az Egyházban, ami nem egy gettó, nem egy zárt klub, hozzátartoznak azok is, akik gyengék, akik törékenyek. Ne váljunk önjelölt csendőrökké, akik nem tűrnek meg elvált embereket maguk között. Az Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdításban olvashatjuk, hogy a házasok hordozzák őket az Egyházban, amely Isten népe (II. vatikáni zsinat), egy nyitott csapat.” Ez a hordozás gyakran anyagi segítséget is jelent, meg kell tanulnunk elegánsan, nagyvonalúan adni – tette hozzá az előadó.

Az egyedül maradt szülőknek jó hír a nehézségeik közepette, hogy számíthatnak Isten irgalmára – folytatta Papp Miklós, számíthatnak arra, hogy megesik rajtuk az Ő szíve, a Lélek pedig ad erőt életük B tervének megvalósításához.

Somogyiné Petik Krisztina kitért az egyedülálló szülők és gyermekeik kapcsolatára is. Több feladat hárul egy emberre, kétféle szülői szerepet kell „vinni”, nő a stressz, megjelenik a bűntudatos túlféltés, gyakoriak a hangulatingadozások és anyagi problémák is adódhatnak – mindezek a gyermeket is terhelik. Az egyedül maradt szülő nem tud minden esetben ideálisan viselkedni, igyekszik kompenzálni a gyereket az őt ért sebek miatt, ezzel azonban nem tesz jót, sőt árt neki.

Asztalosné Elekes Szende hangsúlyozta, hogy a gyermeknek mindkét szülőre szüksége van, ezért a haragvó volt házastársaknak együttműködőkké kell válniuk a gyermek érdekében, akinek fontos az érzelmi támasz, a melegség, az elfogadás, ugyanakkor az irányítás, a keretek is, hogy biztonságban érezhesse magát. Az irányító nevelési stílus az ideális: a szülő érzékenyen reagál a gyermek megnyilatkozásaira, elérhető, ugyanakkor elvárásokat is támaszt, kereteket állít fel, de a szabályokat képes rugalmasan kezelni a gyerek állapotának megfelelően.

Válás esetén a szülőnek törekednie kell arra, hogy a gyermekét pontosan tájékoztassa a változásokról, és ha lehet, a napirendjét ne rúgja fel. Semmiképpen se állítsa a gyereket a döntés elé, hogy melyik szülővel kíván maradni. Azt mindenképpen és egyértelműen kommunikálni kell felé, hogy nem ő az oka a szülei válásának, mert legtöbbjük bűntudatot él meg emiatt. Gyakori, hogy a gyerek érzéketlennek tűnik, pedig közben némán szenved, ezért fontos, hogy az új helyzetben ne legyenek tabutémák; segíteni kell a gyermeket, hogy merjen megszólalni, és ne maradjon egyedül a fájdalmával.

Papp Miklós az előadás végén azt is hangsúlyozta, hogy az elvált embereknek is képviselniük kell a gyermekük felé a házasság eszméjét. A görögkatolikus lelkiség szerint a család a Szentháromság ikonja. „Beszéljünk nyugodtan a hibáinkról, ettől még a házasság eszméje érvényes.” A nehézségek közepette Szűz Máriához is fordulhatunk, belé is kapaszkodhatunk, hiszen ő az egyedülállóknak is patrónája.

A görögkatolikus lelkész a program végén Jeremiás könyvéből olvasott fel egy hosszabb részletet. A bibliai szakasz szerint a próféta Isten üzenetét továbbítja az Őt cserbenhagyó, hozzá hűtlenné vált, s most romokban álló néphez: bátorító, vigasztaló, reményt adó szavak ezek, amelyek a jövőre vonatkoznak, és nemcsak a választott néphez, hanem minden megtört életű emberhez szólnak.

Szöveg: Körössy László/Magyar Kurír, fotó: Merényi Zita

Nyíregyházi Egyházmegye