A család evangéliuma örömhír a világnak: Dublin üzenete – ezzel a címmel tart az egyházfő előadást a XXV. családkongresszuson, melyet november 22. és 24. között rendeznek meg Balatonakarattyán.
Augusztus 21. és 26. között Dublinban tartották a Családok IX. Világtalálkozóját, amelyen részt vett a görögkatolikus főpásztor is, benyomásairól pedig az itthoni családkongresszuson számol be, november 24-én 10:30-tól, majd Bíró László püspökkel és a jelenlévő atyákkal hálaadó záró szentmisét celebrál.
Az idei kongresszus a gazdasági, jogi és szociális kérdéseket állítja fókuszba. A rendezvényről Bíró László tábori püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családbizottsága és a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke adott ki körlevelet, amely házaspároknak, családoknak, papoknak, szerzeteseknek és „mindazoknak szól, akik a család és az élet mellett állnak”. Úgy fogalmazott: „Sem az egyház, sem az állam nem tudja egyedül, csak a saját erejére támaszkodva felvirágoztatni a családokat.” A kongresszus része egy kerekasztal-beszélgetés a rendezvény céljairól és feladatairól, melyen részt vesz Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője is, a rendezvény második napi, Állam és egyház a családért címet viselő programjában pedig Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár előadása kapott helyet. Az előadások gazdasági, jogi és szociális kérdéseket járnak körül. Az elmúlt huszonnégy családkongresszusnak Máriabesnyő adott helyet, most azonban a lelkigyakorlatos ház átépítése miatt a Magyar Honvédség Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központjába várják a családokat.
A témához kapcsolódó korábbi híreinket itt tekinthetik meg újra:
A szexualitásban kifejeződő szeretet méltósága és szépsége – Cupich bíboros előadása Dublinban
Robert Barron püspök: Baseball és erkölcsi nevelés – Szabályok nélkül a pályán?!
Tagle manilai érsek: Mennyi az értéke a bíborosnak? És az órájának?
Kocsis Fülöp a Családok IX. Világtalálkozójáról: Ne legyünk besavanyodottak, merjünk örülni!
Udvardy György a Családok IX. Világtalálkozójáról – a családok missziós hivatással rendelkeznek!
Megkezdődött a Családok IX. Világtalálkozója Dublinban
Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
||||||
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |