A szervezés idején – de még a fesztivál napján is – sokaknak le kellett fordítani, el kellett magyarázni ezt a szót.

Így az események múltával bízvást mondhatjuk, hogy valóban az lett az a délután, amit ez a szó sugallt. Összekapcsolt görögkatolikust görögkatolikussal, keleti keresztényt protestánssal, hívőt a hitetlennel, fiatalt az időssel, kíváncsiskodót a szolgálatot teljesítőkkel, s – hiszem – mindannyiunkat az Istennel.

Ez a második volt.

Tavaly Nyíregyházán kirajzolódott az alap elképzelés. Ez jó. De hogyan lehet ezt Debrecenben, az ország második legnagyobb városában, annak is a főterén megvalósítani. Okozott némi fejtörést. De mint a nagy dolgokban mindig, most is rábíztuk a Gondviselésre… Jól tettük! Mert „onnan felülről van minden jó és tökéletes ajándék…” S a szervezőknek minden pillanatban segített e tudat. S a jó Isten segített a város önkormányzatán, a Főnix Rendezvényszervező Kft-n, a szervezésben részt vevőkön keresztül. (Itt is hálás köszönetet mondunk nekik.) A tér biztosításában, a sátrak és a színpad felépítésében, a szervezés egyes munkáinak az átvállalásában, ezzel a később a téren megjelenő sok ezer ember szórakozását segítették.

S a sátrakban ott voltak a Hajdú-Bihar Megyei görögkatolikus iskoláink, szociális intézményeink, orvosaink, borászaink, motorosaink. Mindenki, aki valamilyen értéket hordoz és közvetít – nem csak görögkatolikusoknak. S a sátrak között szűnni nem akaróan hömpölygött a tömeg. A színpadi bemutatkozások pedig igazi kulturális kavalkádot mutattak. Az országosan ismert előadókon kívül – pl. Levente Péter – az iskoláink éneke, tánca is vastapsra ragadtatta a mindig több száz főből álló néző sereget. Mindenki büszke volt sajátjaira, és mi mindannyian büszkék voltunk mieinkre, az iskoláinkban nevelődő, és sikereket elérő gyerekeinkre.

S ami sokáig lehetetlennek tűnt…

Vecsernye a Református Nagytemplomban!

Egyházunk életében ez mindenképp történeti jelentőségű. S elsőként is köszönetet mondunk ezért Dr. Bölcskei Gusztáv püspök úrnak, aki ezt lehetővé tette.

S elkövettük azt a hibát, hogy kishitűek voltunk. Nem gondoltunk arra, hogy mennyi ember fog oda menni imádkozni. Szégyenkezve valljuk be, hogy a lítiához készített 500 pogácsa és 20 üveg bor kevés lett. Sajnos sokaknak nem jutott, mert voltunk vagy 2000-en. Hihetetlen élmény, lelki feltöltődés és gazdagodás. Ez a sok ember, tudott egy szívvel és egy szájjal imádkozni. Református testvéreink is énekelték a mi csodálatos vecsernyei énekeinket. S Fülöp püspök atya nagyon szép gondolattal ajándékozott meg minket: „az Isten háza a mennyország kapuja…” Azzá vált számunkra abban az órában a Nagytemplom is. S viszonzásként meghívta református testvéreinket a mi templomainkba, hogy ott dicsőíthessék az Istent.

S a vecsernye után a templom előtt mosolygós arcú emberek tömege beszélt még sokáig a benti élményekről. Nem akarnak visszamenni a nagy színpad elé, mindenki a templom imádságos „hangulatát” őrzi még lelkében és gondolataiban. S persze egymás szavába vágva próbálja megosztani gondolatait.

De aztán meghallgatjuk a fesztivált köszöntő püspököket, Fülöp Püspök atyát, Bosák Nándor püspök urat, a város alpolgármesterét, dr. Papp Lászlót, és Kiss Norbert államtitkár urat. Az elismerő szavak, a biztatás jól estek, és a kérés hogy, „imádkozzunk az országunkért, és benne a fiatalokért”, nyitott kapukat döngetett.

Az esti program inkább a fiataloké.

A mi fiataljainké, a zarándokoké, akik a maguk egyen pólójában megjelenve tanúságot tettek hitükről, összetartozásukról. Most ők lettek – a legjobb értelemben – látványossága a világnak. Akikről azóta is elismeréssel beszélnek a debreceniek. S nemcsak ők voltak, sokan csatlakoztak hozzájuk, egy nyugodt, minden balhétól mentes „bulira”. A megtelt tér akkor sem űrült ki teljesen, amikor a koncert után még az esti ima zárta a napot. A napot, melynek emlékezete meg kell, hogy maradjon, nemzedékről nemzedékre. 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum