Beszélnek a kövek és beszélnek a szívek

Kapin István atyát búcsúztattuk vasárnap Máriapócson. Búcsúmiséjén Lukács Imre atya mondott beszédet, majd a helyiek nevében Mosolygó Tibor atya és Lőrinc Péter világi elnök köszöntötte. A pócspetriek nevében Pásztor Károly atya búcsúztatta.

István atya 15 évet töltött Máriapócson, s nehéz felsorolni, hogy mi mindent vitt itt véghez. Szolgálati ideje alatt újult meg a kegytemplom és környezete, a Zarándokház, ekkor épült az Emmánuel Zarándokközpont és a Családvár. Sokszor halljuk a Pócsra érkezőktől, hogy egy egészen más kegyhelyet lehet ma itt látni, mint évekkel ezelőtt. Visszaemlékezni is megerőltető, mennyi minden történt ez idő alatt: a felállványozott, szétszedett, majd újraszentelt templomra, a kegykép elvitelére, hazatérésére, az építkezésekre, a tricentenáriumra, harangkészítésre, zarándoklatokra. 2001 óta István atya több száz zarándoklat lebonyolításában vett részt, káplánként, kegyhelyigazgatóként, és a zarándokház vezetőjeként is. Ezt gyakran oly módon tette, mintha egyszerre lenne ott mindenhol. Közben kibővült családja, nem csak legkisebb fia és lánya érkezésével, de a helyiek közül is sokakra családtagként tekintett. Pásztor Károly atyát idézve: szolgálatáról beszélnek a kövek és beszélnek a szívek. Neve szinte összeforrt Máriapócséval. Gyakran megesett, hogy aki idegenként először érkezett a kegyhelyre, egyetlen névbe kapaszkodott: Kapin atyát kereste.

Tegnap maga István atya foglalta össze a feladatot, melyet a legfontosabbnak tekintett: érkezhet bárki turistaként Máriapócsra, de távozzon zarándokként. Én csak néhány éve dolgozom itt, de számos példát láttam efféle változásra. Akárhányszor mondjuk el a könnyezések történetét mindig kiemeljük: a csoda a helyhez kötődik, az Istenszülő ezt a helyet választotta. Máriapócs biztos pont, bástya, de aki itt szolgál annak meg kellett szoknia, hogy hozzátartozik a változás. Számos remek munkatárs, legyen pap vagy civil fordult meg itt az elmúlt években. Eddig István atya volt a mi állandó pontunk, amit jól mutat a tegnapi nap: tizenötévnyi barátság, együtt - dolgozás és közös emlék tükröződött az arcokon. Viszont ahogy sokan kiemelték -és a köszöntések számát meg sem kísérlem felidézni - Máriapócsra mindig szeretettel várjuk haza az atyát. Mint leírtam sok minden épült kegyhelyünkön, de a legfontosabb a szemnek láthatatlan. Ez az a baráti közösség, mely most megköszöni köztünk végzett munkáját. Az Istenszülő oltalmát és kegyelmét kérve kívánunk sok erőt és sikert neki és családjának Debrecenben folytatódó szolgálatához.

Forrás: Májer Zsuzsanna, képek Mikula Szilvia, Máriapócsi Nemzeti Kegyhely

Nyíregyházi Egyházmegye