„Mily életteljesnek, a Paradicsomnál mennyivel ékesebbnek, és minden királyi palotánál fényesebbnek bizonyult, Krisztus, a Te sírod, a mi feltámadásunk forrása.”

Az Úr sírja előtt

Alig tudtam szóhoz jutni, amikor nyár elején édesanyám édesapámmal együtt felhívta figyelmemet, hogy jeles évforduló elé nézek, októberben ötvenéves leszek, s születésnapomra ők és testvéreim egy szentföldi úttal szeretnének megajándékozni engem.

Örömmel és izgalommal készültem arra, hogy bejárjam azokat a helyeket, amelyeket a mi Urunk jelenlétével megszentelt. A leginkább arra vágytam, hogy eljussak az Feltámadás templomában az Úr sírjához, a „mi feltámadásunk forrásához”. Még szeminarista voltam, amikor megkaptam IV. Ignátiosz antiochiai pátriárka A felámadás és a modern ember című könyvét, amelybe először csak beleolvastam, aztán olvasás közben jegyzeteltem, végül magyarra fordítottam. Húsvéti prédikációimra készülve mindig előveszem, mert mindig találok benne olyan tanítást, megállapítást, amit érdemes továbbgondolni és a hívekkel megosztani.

„A keresztény igehirdetés tartalmát a következőképpen összegezhetjük: az élet megjelent Jézus Krisztusban, Isten megtestesült Igéjében, és halála és feltámadása által ez az élet velünk is közöltetik… A fénnyel sugárzó feltámadott Krisztus átalakult emberségében a láthatatlan Isten képmása. Ő az, aki behatol a sötétség mélységeibe, hogy kiragadja a férfit és a nőt a sírból, ahol a halál fogságban tartotta őket. Új életünk egész dinamikája kifejeződik itt. Az Ő megismerése és feltámadása erejének ismerete (Fil 3, 10) ebben a mozgásban rejlik, azaz Krisztusnak a mi mélységeinkbe való leszállásában, mely azért történik, hogy fölemeljen minket az Élet világosságába…”

A Szent Sírt augusztus 23-án, pénteken délelőtt 10 órakor nyitották ki a zarándokok előtt. Beálltunk a sorba, zarándoktársaim hangosan imádkoztak. Jómagam egyfajta csendre törekedtem, hogy összegyűjtsem azokat, akiket „elmémben hordozok” (liturgikus formula), és Krisztushoz vigyem őket: „Emlékezzél meg, Uram, a Te szolgáidról…” Bő félóra sorban állás és imádkozás után beléphettem a sírba, s előttem a kőlap, ahová a nemeslelkű József és Nikodémus a keresztről leszedve az Úr Jézus testét helyezte. „Íme a hely, ahová tették őt!” Itt vagyok azon a helyen, ahol a történelem legmegrázóbb, az egész életünket érintő, a világ és az emberek létezésének valódi értelmet adó eseménye végbement: Krisztus feltámadt! – és az ő feltámadásának átalakító ereje kiáradt a mi halál uralta világunkba.

Hálás szeretettel és köszönettel emlékezem meg József atyáról, aki a szervezés és az idegenvezetés sok utánjárással és felkészüléssel járó munkáját felvállalva lehetővé és felejthetetlenné tette zarándokutunkat.

Sok szeretettel és imádsággal gondolok zarándoktársaimra, akikkel testvéri közösséget alkotva eggyé lehettünk az Úr Jézus Krisztus szeretetében.

Jeviczki Ferenc (Ferenc atya)
paróchus

2013. augusztus 17-24-ig Boronkai József Hernádnémeti görögkatolikus atyával a Szentföldre zarándokoltunk.

József atya nemcsak az idegen, hanem a lelki vezetőnk is volt, aki lenyűgöző tudásával, a Szent Liturgiákon csodálatos prédikációival, lélekemelő elbeszéléseivel, történelmi-vallási és bibliai események elmondásával tette felejthetetlenné ezt az egy hetet számunkra.

Olyan helyekre kalauzolt el minket, ahol 2000 évvel ezelőtt Jézus Krisztus a mi Urunk és Megváltónk, a Szent Család és az apostolok is jártak.

Az Atya valamennyi Bibliai városban, illetve nevezetesebb helyen felolvasta az éppen oda illő (arról a helyről szóló) evangéliumi részletet. Mindenhol imádkoztunk, elénekeltünk 1-2 szent éneket vagy atya egy-egy tropárt.

Akik figyelmen kívül hagyták a jelenlegi körülményeket, környezetet, és hagyták magukat, hogy a hely megérintse őket (mint ahogyan engem is), azok testben és lélekben is oda tudták  helyezni a 2000 évvel ezelőtti események történéseibe magukat, s  át tudták élni gondolatban az ott zajló eseményeket. Csak néhány, de számomra a legfontosabb helyet említem meg most: Lélekben ott voltunk az Angyali üdvözletnél, Mária és Erzsébet találkozásánál, a kis Jézus születésénél Betlehemben. Átélhettük a  Kánai menyegző csodáját, láthattuk Jézus háromszori megkísértésének hegyét, szívünkkel láthattuk  Jézus  csodálatos színeváltozását a Tábor hegyén, megérinthettük a sziklát a Genezáreti tó partján a csodálatos halszaporítás helyén. Nekem  különös élményt jelentett a hajókázás ezen a tavon, mert becsukott szemmel elképzeltem, hogy Jézus is ott van a csónakban velünk, s ahogyan a háborgó vizet lecsendesítette, úgy  a mi oly sokszor háborgó, elégedetlen, önző mivoltunkat is lecsendesíti, ha teljesen rábízzuk magunkat. Láthattuk Lázár sírját, akit feltámasztott Jézus. Lélekben ott lehettünk az utolsó  vacsora termében, ahol az Eukarisztiát  szerezte, hogy itt maradjon közöttünk az Oltáriszentségben, s testét és vérét hagyta nekünk az örök élet eledeléül. Együtt érezhettünk Vele az Olajfák hegyén a Getszemáni kertben, gyötrődésének és vérrel verítékezésének helyén, a Reá váró kínszenvedések miatt, melyet a mi megváltásunkért vállalt. Kaifás házába is betérhettünk, ahol Nagycsütörtök éjszakáján, Nagypéntek hajnalán Péter háromszor megtagadta. Itt megérinthettük annak a pincebarlangnak a falát, ahol Jézus  az ítéletet várta. Szívet-lelket szorongató, szemünkbe könnyeket facsaró érzés volt ezt is átélni. Elkísérhettük lélekben Őt a szenvedés útján a Via Dolorosán, és elimádkozhattuk a keresztút stációit. Sírva borultunk le a Golgotára épült templom oltára elé, s érintettük meg azt a sziklát, ahol Krisztust megfeszítették, s a keresztje állhatott. Megcsókoltuk azt a követ, amelyen testét bebalzsamozták, s azt is, amelyre a sírba tételekor helyezték.

Jó volt látni azokat a helyeket is, ahol a mi Égi Édesanyánk, Szűz Mária élt és járt. A Szent Szűz egyserűsége, alázata, életnének odaadása Istennek minket is arra bíztat, hogy bátran merjük  a saját és családunk életét is felajánlani, odaajándékozni Istennek.

A legmegrázóbb, szívemet darabokra tépő, lelkemet az égig felemelő érzés mégis a fájdalmak útján, valamint Jézus kereszthalálának és sírba tételének helyén, a Szent Sír Bazilikában ért. Itt éreztem meg, és éltem át igazán, hogy Isten mennyire szeret engem, apró, picinyke kis porszem teremtményét, ha az Ő egyszülött fiát, Jézus  Krisztust küldte, hogy tanítson az örömhírre, megmentsen és megváltson engem. Vajon én mit adok cserébe mindezért? Isten a szeretetet kéri tőlem.

Kívánom mindenkinek, hogy legalább egyszer az életben jusson el arra a helyre, amit régen úgy hívtak, hogy az ÍGÉRET FÖLDJE, mi pedig SZENTFÖLD-nek nevezünk. Kívánom, s kérem a Jó Istent, hogy minden zarándok csoport olyan lelki vezetővel jusson el oda, mint akit Isten kegyelméből mi kaptunk. Akivel átélhettük a CSODÁT.

Ráczné Éva

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum