Szent Miklós ünnepe – december 6.

A Szemle előző számában bemutatott nagydobosi Szent Miklós-ikontöredéken a nagy csodatevő bal válla fölött a kezében omoforiont tartó Istenszülő jelenik meg, míg a másik oldalon egykor Krisztus volt látható. Feltételezem, hogy kevesen tudják, miért tűnik fel Krisztus és az Istenszülő ebben a kontextusban. Most ennek az ikonográfiai motívumnak az eredetét mutatom be röviden.

A Szent Miklós életét feldolgozó legendák némelyikében olvasható, hogy a mürai püspök részt vett a 325-ös, Nikaia városában tartott első egyetemes zsinaton. Azt is tudni vélik, hogy a már ekkor szentség hírében álló főpapot annyira felbosszantotta Áriusznak a Krisztus isteni természetét kétségbe vonó tévtanítása, hogy helyéről felpattanva a zsinaton elnöklő Konstantin császár és a többi püspök jelenlétében arcul csapta az alexandriai papot. A zsinati atyák és a császár nagyon megrökönyödtek, Miklós tettét nem hagyhatták büntetlenül, püspöki szolgálatától megfosztották, majd börtönbe zárták azzal az elhatározással, hogy ügyére a tanácskozás végén térnek vissza.

Szent Miklós pofonjáról még óvodáskoromban, a csengerújfalui templomban tartott hittanórák egyikén hallottam először. A történetet megjegyeztem – de sokáig nem is gondoltam rá. Akkor rémlett fel újra, amikor 2011-es egyházmegyei zarándoklatunkon a kijevi barlangkolostor Szentháromság-templomának nyugati falán a nikaiai zsinatot megörökítő, 1730 körül készült falképen megláttam embernagyságban megfestve ezt az epizódot is: Szent Miklós baljával erélyesen megragadja Áriusz szakállát, egy nagy pofont készül neki adni, miközben a szerencsétlen tévtanító fogát vicsorgatja (1. kép). A képet látva újra eszembe jutott a régen hallott történet, s nagy örömmel újságoltam útitársaimnak, hogy mi is az, amit látunk, azonban többen hitetlenkedve hallgattak, mindezt összeegyeztethetetlennek tartva a mürai szent erényeivel. A festmény feliratai és a szakirodalom is alátámasztották az azonosítás helyességét. Azt gondoltam, hogy a kijevi falkép egyedi, vagy legalábbis nagyon ritka, a szláv hagyományból eredő ábrázolás lehet. Tavaly jutottam el az albániai Korcsa városának ikonmúzeumába, ahol az állandó kiállításon szerepel az Első Egyetemes Zsinatot megörökítő ikon is, amely Atanáz Zográf műve 1765-ből, és eredetileg a város püspöki székesegyházát díszítette (2. kép). A kompozíció előterében ezen az ikonon is hangsúlyosan szerepel az ominózus pofon (3. kép), ami azt mutatja, hogy a 18. században a Balkánon sem volt ismeretlen a téma. Valójában Szent Miklós számos életrajzában szerepel, elterjedtségét mutatja, hogy a 18. században összeállított áthoszi ikonfestő kézikönyvben is felvették a megfesthető témák közé.

A legendák szerint Szent Miklósnak a börtönben töltött első éjszakáján megjelent Krisztus és az Istenszülő: előbbitől egy evangéliumot, utóbbitól az omoforiont kapta vissza. Másnap reggel, amikor Miklós őrzői enni hoztak neki, meglepődve tapasztalták, hogy püspöki jelvényét viseli, kezében pedig az evangéliumot forgatja. A csodatévő ikonjain szereplő két kisebb alak tehát erre az epizódra, szentünk csodás „rehabilitációjára” utal.

A történészek szerint Szent Miklós nem vett részt a nikaiai zsinaton. Legendáinak egyes változataiban nem is Áriusz, hanem egy eretnek szerepel a pofon célpontjaként. Igazából mindegy, hogy elcsattant-e vagy sem. Ez a különös epizód talán arra akarja felhívni a figyelmet, hogy vannak olyan téves eszmék, amelyek a jótékonykodás és felebaráti szeretet nagy bajnokait is kihozhatják a sodrukból: a szent hevületből fakadó indulat erőszakos cselekedetbe torkollik, ami persze nem maradhat teljesen büntetlenül. Napjainkban sem árt tudatosítanunk szentünk ezen vonását sem, különösen amikor azt látjuk, hogy az utcákon csörtető „mikulások” gyakran már nem a jótékonykodó szent képmásai, hanem a fogyasztás hamis ikonjai. Óhatatlanul feltör bennünk egy fohász: Jöjj, Uram, és űzd ki a kufárokat!

Az írás megjelent nyomtatásban a Görögkatolikus Szemle 2018 decemberi számában.

Szöveg: Terdik Szilveszter, videó: Gerner Attila, Ignácz Gyula, Kaskötő Miklós, Polyákné Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye