Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket – interjú Lónárt Csaba Attilával

Ami fontos, azt védjük. A gyermek törékeny, sebezhető, fontos a családban, ezért óvjuk, mint a szemünk fényét. Mégis ma Magyarországon mintegy 24 ezer gyermek él nevelőszülőknél, lakásotthonokban vagy gyermekotthonokban. A gyermekek védelméhez sok esetben szakemberek segítő kezére van szüksége a családnak. Ennek okait kereshetjük a szülő hibájában, esetleg önhibáján kívül, vagy a gyermek eltévelyedésében, amelyet leginkább rossz körülményeinek negatív hatásai befolyásolnak. Hatósági beavatkozás után a szakellátások rendszerszinten óvják tovább a gyermekeket a szegénységtől, a bántalmazástól, önmaguktól és egyes esetekben a szüleiktől. S ha már szükség van szakellátásra, nem mindegy, hogy az milyen minőségű, milyen értékrend szerint működő intézményrendszerben zajlik. A tolcsvai székhelyű Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény keresztény lelkülettel igyekszik megvalósítani Krisztus befogadó, gyermekszerető szemléletét: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket” (Lk 18,16–17).

A gyermekvédelem intézményi megvalósulását, a lakásotthonok, a nevelőszülői hálózat Szent Zotikosz-i gyakorlatát mutatta be az intézmény igazgatója, Lónárt Csaba Attila.

Az idén ötéves intézmény mintegy 700 gyermeket gondoz, közel 190 nevelőszülőnél és 11 lakásotthonban a történelmi Abaúj-Zemplén megye területén. A központ Tolcsván van, ennek irányítása alatt működnek a lakásotthonok és a nevelőszülői hálózat. A lakásotthonok Abaújkéren, Abaújszántón, Garadnán, Hernádvécsén, Novajidrányban és Megyaszón működnek. Mivel Magyarországon a szakellátásra szoruló gyermekek körülbelül 10%-a él a megyében, nem csekély feladat gondoskodni róluk. A görögkatolikus egyház a gyermekvédelemben is szerette volna kiszélesíteni társadalmi szerepvállalását, így 2013-ban átvette az addig állami fenntartású intézményrészt minden dolgozójával és gondozottjával együtt. Az akkori átvétel először csak Abaúj és Zemplén területére korlátozódott, mára azonban kinőtte magát a rendszer: az ország egész területéről is vállalhatnánk gyermekeket. Más kérdés, hogy innen kiépíteni egy nevelőszülői hálózatot, távol a központtól, igen körülményes volna – mondja az igazgató.

Milyen szemléletbeli fordulatot jelentett a fenntartóváltás?

„Mi nem csak egy táblacserét akartunk végrehajtani.”

A nevelőszülői hálózathoz már korábban saját keresztény nevelőszülői képzést indítottunk el. A jogszabályokban leírt feladatellátásokat akarjuk kiegészíteni a keresztény szemléletű neveléssel és azzal, hogy itt olyan emberek dolgoznak, akik számára ez a felfogás fontos, akik ezt személyes példamutatásukon keresztül adják át gondozottjaiknak. Azt nem várja el senki, hogy gondozó és gondozott csak a görögkatolikus vallást gyakorolja, hiszen érkeznek más felekezet által megkeresztelt vagy akár kereszteletlen gyermekek is, akik eddig csak kívülről láttak templomot. Nem vezette őket kézen senki odáig, mert talán a szüleiket is úgy nevelték korábban, hogy a vallás nem fontos. Azt szerettük volna, hogy nálunk a nevelés többletet adjon a gyerekeknek, akik többnyire nehéz helyzetben lévő vagy rosszul működő családból kerülnek hozzánk, hiszen – vizsgálva élettörténetüket, látjuk – rengeteg nehézségen, nélkülözésen, bántalmazáson, fájdalmon mennek keresztül, mire eljutnak hozzánk. Sok esetben az idősebb korúak már otthon kriminalizálódnak. Bekerülésük után tele vannak sérüléssel, még szeretni sem engedik magukat, s menekülnének innen, a számukra idegen, ismeretlen helytől, a kötelesség, a tanulás vagy az érzelmi többlet elől, amit itt megtapasztalnak.

Három alapelvet állítottunk fel magunknak: a feltétel nélküli elfogadást (úgy fogadjuk el a gyereket, amilyen), a végtelen szeretetet (melyben helye van a jó szándékú szülői szigornak is) és a személyes példamutatást (ha maga körül felelősségteljes felnőtteket lát, akkor azt a mintát fogja követni).

Milyen módszerekkel valósítják meg ezt a mindennapokban?

Folyamatosan dolgozunk a módszereink javításán, mert az előbb említett három dologhoz igazítjuk működésünket. Mi lelki többletet akarunk adni. Ehhez első lépésként minden szakmai létszámot maximálisan feltöltöttünk. A pszichológus foglalkoztatása nagyon költséges, sok helyen – spórolva a kiadásokon, vagy mert úgy gondolják, hogy ez nem olyan fontos – nem alkalmaznak elég pszichológust, még ha jogszabály írja is elő. Mi rögtön hat pszichológussal indítottunk, hiszen a gyermek érkezése után a legfontosabb, hogy megismerjük őt, hogy az a tüskés valaki kinyíljon segítőinek. Ehhez a hosszú folyamathoz szakemberek kellenek. A pszichológusok mellett hét lelki vezető is dolgozik nálunk, akik a lakásotthonokba hetenként, de szükség esetén többször is ellátogatnak, ugyanígy a befogadó nevelőszülőkhöz is.

A gondozottaknak többször van alkalma kisebb közösségeket alkotva találkozni. De ezek a lehetőségek nem csupán jópofa együttlétet jelentenek, hanem megteremtik a lelki épülés vagy az Istennel való találkozás lehetőségét is. Ilyenek a zarándoklatok, karácsonyi, húsvéti előkészületek, amelyek módot adnak az egymásra hangolódásra és az elcsendesülésre egyaránt.

Alulról jövő kezdeményezésként működik egy-egy nevelőszülői kör is, például Halmajon, ahol kis közösségben beszélhetik meg problémáikat a családok. Támogatom a szerveződésüket, de központilag nem szeretném erőltetni.

A lakásotthonok hasonlóan működnek, mint egy családi fészek, a gyermekek éppúgy részesei a mindennapi tennivalóknak, mint a felnőttek: főznek, mosnak, takarítanak együtt.

„De nálunk legfontosabb a gyermek.”

Olyan feltételeket alakítottunk ki, hogy a gondozók napi feladatellátásának legnagyobb részét a gyermekkel együtt töltött idő alkossa. A közös élmények, közös programok is ezt szolgálják, vagy az is, hogy mindenkinek vettünk biciklit, hogy tudjanak közösen biciklitúrázni.

Ösztöndíjrendszert vezettünk be, mellyel a tehetséges gyermekeket ösztönözzük a tanulásban, a sportban és egyéb tevékenységeikben. A jól teljesítők havi szinten kapnak támogatást, melyet főként választott elfoglaltságuk továbbfejlesztésére fordíthatnak. A pedagógusok és gondozók évenkénti véleményezése alapján segíti a gyerekeket ez a rendszer, és pozitív hatással van viselkedésükre, fejlődésükre. Az egyik felsőoktatásban tanuló gondozottunk például tehetséges rajz szakos. Ellátmányából nehezen, de az ösztöndíjból már be tudta szerezni a tanulmányaihoz szükséges drága rajzeszközöket. A gyermekek egészségével és fejlesztésével kapcsolatos ellátásban is segít az intézmény, hogy például olyan szükséges speciális orvosi segédeszközöket is megvásárolhassanak a nevelőszülők, melyeket támogatás nélkül nem tudnának.

Az intézmény lakásotthonaiban idén felújítások kezdődtek, a központ udvarán félkész állapotú épület látható; olvashattunk az Árvagondozó Szent Zotikosz-díjról stb. – az intézményre fordított energia, befektetés jelzi, hogy a fenntartó egyháznak fontos a tárgyi feltételek állapota és a dolgozók megbecsülése. Milyen fejlesztésekkel fogják még hatékonyabbá tenni a munkát?

Az utóbbi harminc évben nem költöttek annyit az intézményre, mint ebben az öt esztendőben. Valóban folyamatban van a lakásotthonok felújítása, az udvaron pedig a Szent Tekla Lakásotthon épül, mely a mi gondozottjaink közül áldott állapotba került leányanyákat és csecsemőiket tudja majd befogadni. Eddig állami ellátásba kellett utalni őket. Vallásunk és meggyőződésünk szerint az életet védeni kell, mi igyekszünk támogatni az ilyen helyzetbe került lányokat, hogy meghozhassák a helyes döntést. Vannak, akik az abortusz felé terelik a várandós lányokat, mi azonban lehetőséget teremtünk ezzel az új otthonnal arra, hogy a gondozott, ha szülése után megtartja babáját, segítségünkkel elindulhasson anyaságának útján, jó anyává válhasson, vagy ha maga nem szeretné vállalni gyermeke nevelését, a baba örökbefogadással oda kerülhessen, ahol szerető családokat tehet teljessé érkezése.

„Van, aki szabadulna a gyerektől, van, aki pedig nagyon szeretné, hogy gyermeke legyen, de nincs.”

A nevelőszülő is vállalhatja gondozottjának és gyermekének befogadását, van is erre példa, de ez sokszor nagy terhet ró a nevelőszülőre. Ugyanilyen nehézkes lenne, ha lakásotthonban maradna az anya a csecsemőjével a további 10 gondozott mellett. A Szent Teklában a legrosszabbra is felkészülünk, vagyis arra, hogy a leányanya itt hagyja a csecsemőjét, mert az életében másvalakit gondol fontosnak. Ugyanakkor bízunk abban is, hogy ha szerető támogatást kap nálunk, előbb-utóbb talán családegyesítés is történhet. Most dolgozunk a szakmai programunkon, az építkezés befejezésére decemberben, a hatósági engedélyre januárban számítunk. Nekünk az a jó, ha az otthon üres marad, de fontos számunkra, hogy legyen majd egy hely, ahová gyorsan elhelyezzük az arra rászorulókat.

További fejlesztést jelent az utógondozói ellátottak elhelyezésére készülő, két egységből álló, külső férőhely kialakítása. Ezekben kevesebb szakemberrel, de ugyanúgy támogatva a fiatalokat, lakhatással, pénzügyi segítséggel maradhatnak kötelékünkben az utógondozást igénylő nagykorú fiatal felnőttek. Egy jól működő család sem küldi el a 18 éves gyermekét, ha annak szüksége van még támogatásra. Mi sem bizonyítja jobban az igényt erre a fajta gondozásra, hogy jelen pillanatban is közel ötvenen részesülnek utógondozói ellátásban.

Mennyire jellemző a hazagondozás, vagyis a szakemberek által segített gyermek visszajutása a származási családjába?

Elsődleges célunknak tartjuk a hazagondozást. Én lennék a legboldogabb, ha lakatot tehetnék az intézmény kapujára, mivel nincs több gondozottunk. De persze ez csak utópia, hiszen van egy gondozotti létszám, amely nem nagyon változik. A bentlakásos otthonokat sokan árvaházaknak titulálják, holott árva nagyon kevés (hétszáz gondozottunkból két árvánk és tizenöt félárvánk) van.

„Mégsem lett minden kerek otthon?”

Addig kell gondoznunk a gyerekeket, amíg a család rendbe hozza ügyeit, újra alkalmassá válik a gyermek gondozására, nevelésére, a szülők munkába állnak, a gyermekek számára élhető körülményeket teremtenek, és önmaguk is akarják, hogy újra náluk legyen a gyermek. Legfontosabb feltétele, hogy a beutalás alatt ne hűljön ki a kapcsolat a szülők és a gyermekek között. A Szent Zotikoszban beszámolhatok évi 30-40 sikeres hazagondozásos esetről, de nagyon kevés gyermek kerül végül haza. Az ismételt gondozásba vétel mutatja, hogy mégsem lett minden kerek otthon.

Idén október 17-én a nevelőcsaládok találkozóján is Fülöp Attila államtitkár miniszteri elismerő okleveleket adott át a Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézményben olyan nevelőszülőnek is, aki négy gyermeket visszagondozott származási családjába (a szerk.).

Vajon kap-e elég segítséget viszonyai rendezéséhez a család?

Pusztán anyagi okok miatt nem emelhető ki a gyermek a családból. A település hatáskörébe tartozik a gyermekvédelmi alapellátás, mely során a családsegítő munkatársak próbálják kísérni a családokat, akik kapnak támogatást is, de a szülők nem mindig a gyermek jólétére fordítják ezt az összeget. A családsegítők közbelépését kisebb községekben nehezíti a személyes fenyegetettségük (ld. a fél éve történt inárcsi gyilkosságot – szerk.), egy nagyobb településen jobban fel merik vállalni a cselekvést. Amikor az alapellátás már nem tud segíteni, akkor következik a szakellátás: hatósági intézkedésre – olykor talán már túl későn – emelik ki a gyermeket a családból, akkor, amikor már a szülők nem akarnak vagy nem képesek rossz helyzetükből újra felállni.

„Az emberek tanuláshoz és munkához való hozzáállásán kellene elsősorban változtatni.”

Manapság több a munkalehetőség, de azokat képzetlen emberek nem tudják betölteni. A gyermekre is az a sors vár, mint szüleire, ha nem próbál meg kiemelkedni a kedvezőtlen helyzetből. Szinte újratermeli önmagát ez a réteg: több gyermekkel is találkoztam az otthonainkban, akiknek a szüleit is gondoztam már. Lemaradásukból adódóan a nálunk lévő gyerekek nehezen jutnak be felsőoktatási intézményekbe, de azt mindenkinél szorgalmazzuk, hogy tanuljanak ki egy szakmát. Több törekvésünk is tükrözi ezt az elvet: például az „Asztalos tábor”.

Manapság reklámok, kampányok támogatják szimpatikus módon a családok (több) gyermekvállalását. Nyíltan kiállnak valami pozitív érték mellett. Megvan-e a családvállalásnak a megfelelő hosszú távú és megbízható támogatottsága?

Hogy ilyen kampányra szükség van, az bizonyos. Magyarország és Európa is elöregszik, a gyermekvállalási kedv nem olyan, mint régen, így az önreprodukció nem valósul meg. Ugyanígy a nevelőszülői kampányokra is szükség van, s ezt korábban is alkalmazták már, mert elidősödik a nevelőszülői hálózat is. Több fiatalra volna szükség, bár fiataljaink gyermeket sem vállalnak 30 éves kor alatt. A kampány önmagában kevés. Jónak és szükségesnek tartom a mai családtámogatási rendszert.

Az irodalomban, kultúrában él egyfajta manifesztáció a nehéz sorsú gyermekekről, azok ellátásáról (ld. József Attila gyermekkora, Móricz Árvácskája, Charles Dickens művei vagy a Harry Potter). Hogyan gondolkodik egy átlagember ma Magyarországon a gyermekek fenyegetettségéről és a védelmükben tett intézkedésekről, szervezeti formákról? Mi a tapasztalata a gyermekvédelemben töltött több mint 40 éves szakmai gyakorlata alapján?

Vannak olyan szülők, akik azzal ijesztgetik a gyereket, ha nem fogad szót, majd intézetbe kerül. Nem túl szerencsés dolog ez részükről, hiszen mi itt éppen segíteni, támogatni próbáljuk őt. Keringenek városi legendák arról is, hogy jó beadni a gyereket államiba, hogy a nagynéni majd nevelőszülőként kiveszi, és pénzt kap érte. Megélhetési nevelőszülőkről beszélnek, akik „kötelességből, pénzért szeretnek”. Mi igyekszünk elhivatott, jó nevelőszülőket alkalmazni. A nevelőszülővé válás hosszadalmas folyamatában meghatározott feltételeknek kell megfelelni a nevelőszülőségre jelentkező személyeknek. A környezettanulmány, az orvosi alkalmassági vizsgálat, a pszichológusi vizsgálat és az anyagi körülmények mind befolyásoló tényezők. Nem szeretnénk, ha csak anyagi megfontolásból lenne valaki nevelőszülő. Ez egy hivatás, küldetés, ám huszonnégy órás munka is. A 2014. január 1-jétől hatályos rendelet foglalkoztatási jogviszonnyá tette a nevelőszülői ellátást. Ha valaki tisztességesen végzi feladatát, és megfelel az általunk meghatározott céloknak, tisztességes bért kap érte, nyugdíjjogosultság, társadalombiztosítási szolgáltatás illeti meg. A gyermekek után ellátmányt kap, mely csak a gyerekre fordítható. Ha ellátogatunk egy nevelőszülői családhoz, egyből tudjuk, hogy jól működik-e náluk a gondozás. Ezt a munkát segítik és ellenőrzik a munkatársaim.

„Nevelőszülő lenni úgy, hogy az ember keresztény, sokkal könnyebb.”

A mindennapi ima meg tudja változtatni a gyermeket. Öt évvel ezelőtt egy püspöki látogatás során az egyik lakásotthonban az Úr imáját sem tudták a gyermekek, feszengtek, vihogtak. Ma sokkal fegyelmezettebbek, a december végi Zotikosz-napon zeng a templom a Miatyánktól és az imától. A változás látványos. Bár lehet, hogy nem mindig jön szívből az ima, de visszahat rájuk.

Az interjú megjelent nyomtatásban a Görögkatolikus Szemle 2018 decemberi számának negyedévente kiadott Családi magazinjában.

Szöveg és fotó: Polyákné Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye