Sunday letters

Úgy mondják, ez sulykolódott a tudatunkba: a karácsony a családok meghitt ünnepe. Szentestén az otthonába húzódik mindenki; boldog, akinek van családja és van otthona, boldogtalan (hétköznapi boldogtalanságnál ilyenkor sokkal boldogtalanabb), akinek ez vagy az, esetleg egyik sincsen. Első rátekintésre ezt a zárt, fészekbe gyűjtő szeretetet sugallja a konvencionális, csak síkban mutatkozó karácsonyi kép: a barlang, mint menedék, az újszülött a szalmán, a föléhajló anya, s az apa-József védelmező-óvó karjai. Együtt a szent család. A Gyermek világosságban fekszik – de nem Őt világítja meg valamiféle fényszerszám, hanem Ő maga bocsátja szegényes környezetére a fényt. Minden régi festő tudta ezt a szakrális igazságot – valamennyi festményen a Kisded világlik. Ez a Gyermek nem begyűjt, hanem kiáraszt. A pásztorokra – az egyszerű szív-emberekre – és a bölcsekre – az ész királyaira – egyaránt. Nem azért jött a Földre, hogy az addig vérségben működő szeretetet tovább szilárdítsa, hanem hogy éppen kiszabadítsa a pusztán vér-szerinti rokonság kötelmeiből. A túl lágy, olykor giccsbe hajló ábrázolás a szőke hajú, pufók Jézuskáról leszűkíti, meg is hamisítja a titkot: Mi történt akkor…? Ki és Mi nyert emberi testet azon az éjszakán mindenek számára, a világban? Az embertestvériség öltött kézzelfogható formát az Isten-gyermekségben. Ettől kezdve a törzsi tudatnál, a hús-vér leszármazásnál fontosabb az Én-tudat, ami fejlődőben egykor majd átérzi és megérti felelősségét és közösségét valamennyi Én-nel, s a szó szoros értelmében kész lesz egyesülni a legmagasabb, jézus-krisztusi individuummal. Nem zárni – nyitni jött a Karácsonyi Gyermek. S mi naiv tökéletlenségünkben még csak ott tartunk, hogy éppen ezen az ünnepen – ami mindenkié – behúzódunk a négy fal közé, s nem kívánjuk jelenlétét senki idegennek. Ha vendéget hívunk, hát inkább szánalomból: ne legyen egyedül szegényke.

A karácsony természetesen családi ünnep is. Nem megváltoztatni, hanem beteljesíteni jött a Törvényt a Törvény Őre. Nem mehet veszendőbe, nem avulhat el a szülők szeretete magzatuk iránt, a szülött ragaszkodása és hálája, a nővérek és fivérek összetartása, az ős-öreg és az imént létbehívott közötti gyönyörű kötés – nem helyettesíthető promiszkuitással a férfi és nő egymást kiválasztó szerelme. De mindez kiegészülhet, gazdagodhat, magasabb fokra léphet. Éghet a gyertya mindenkiért, ahogy az örökmécses ég éjjel-nappal az Ismeretlen Katona emlékműve előtt. Hiszen az Ő kiontott vérének egy cseppje ott áramlik mindannyiunk ereiben – akár tudunk róla, akár nem. Akár elhisszük a megváltást, akár nem. Éppen karácsony tájt van szükség az éber emlékezetünkre: az a fizikai fagyban háló, lelki magányban didergő, az a szellemi tompaságban szenvedő vagy gonoszságban tévelygő is társunk az emberlétben. Ha ez eszünkbe se jut: az az igazi fekete karácsony.

Jókai Anna,1999

Forrás: dia.hu, fotó: Polyákné Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye