A nagymarosi találkozóra írt levélben a döntéshozatallal foglalkozik. Milyen fontos döntéseket kell a fiataloknak meghozni?  

A legfontosabb döntésük, hogy elköteleződjenek egy értékrend mellett – miután megérezték meghívottságukat. Hívhatjuk hitnek, világnézetnek, értékrendnek, ugyanazt jelenti: kialakítom a magam világlátását. Ez az alap, mert ennek fényében fogok dönteni például a pályaválasztásról, e szerint alakítom a diák szerelmeimet és később a házasságomat. Ebben a korban az a feladat, hogy elkezdjék csiszolni gondolkodásmódjukat a fiatalok.  

Készek erre a fiatalok?

Ha az ember beszélget velük, kérdezi őket, megnyílnak, és kiderül, sokat töprengenek. A gondolkodásmódjáról mindenki szívesen beszél. Izgalmas folyamat indul el eközben. A legtöbbet a gondolatainkkal vagyunk együtt, magában mindenki beszél. A fiatalok tele vannak gondolatokkal. Azt nagyon szeretik, ha az ember nem kiosztja őket, rájuk kényszerítve egy gondolkodásmódot, hanem kíváncsi az ő gondolataikra. Arról szívesen beszélnek. És a fiatalok elvarázsolhatók. Ha látnak egy Kolumbusz Kristófot, aki hajózik előttük a nehéz vizeken, ha látnak jó elitet, akkor a fiatalokat el lehet varázsolni, hogy ők is arra menjenek. Az a nagyon nagy feladat, hogy az elitet, az elhivatottakat az Egyházban találják meg. 

Mit nevez jó elitnek?

Elitnek lenni nem beképzeltség, nem elitizmust hirdetünk. Krisztus azt mondja, hogy legyünk só és világosság a világ számára. Ezt hívom én elitnek. Ez a lét szolgálatra kötelez, elitnek lenni szolgálat. Azt jelenti, előre, új utak felé megyünk. Merünk kemények lenni, merünk kockáztatni. Látom, mennyi a válás körülöttünk, én mégis azt vallom a házasság szentség. Ha mindenki lop, én akkor is hiszem, jó becsületesnek lenni. Az ember mer a kusza világban a kor szelleme ellenére másként élni, gondolkodni. Ez az elit. Előre haladva kockáztat, kitart. Hátra tekintve, a többiek felé, akik nem tudják tartani a tempót, meghívó, támogató, semmiképpen nem lenéző, kioktató. Az egyik barátom hasonlata jól mutatja, mi az elit. Megyek előre a sűrűben a bozótvágóval, közben dobálom hátra a cukrot, erre gyertek! A fiatalnak létfontosságú, hogy jó elitet találjon. Nyilván nem a celebeket, akiket a világ a képe elé tol. Olyan embereket, akik lettek valakik a szakmájukban, erős a hitük, jó házasságot élnek, igaz szerzetesek. Tegyük magasra a mércét, legyünk igényesek, ne az átlagot kövessük, hanem a legjobbakat. 

Hogyan lehet ehhez eljuttatni a gyereket? 

Érdekeltté kell tenni őket. Ha ezt csinálod, akkor eljutsz ide. Ha nem, hová fogsz eljutni? Az erkölcsi nevelésben, az életvezetésre nevelésben az a legnehezebb, hogy nem felülről kell kioktatni a gyereket, ráolvasni egy életpályát, hanem kérdezgetve, terelgetve. A kérdezgetve vezetésnek Szókratész óta szép hagyománya van. Ez tiszteli a személy méltóságát a saját döntését, ám roppant időigényes. A fiatalokkal sokat kell gitározni, tábortüzezni, kirándulni, amíg előkerül néhány izgalmas gondolat.

Látja Ön a gyakorlatban ennek a gyümölcsét?

Aki nem egyszerűen ráolvas a gyerekekre, hanem kérdezve terelget, arról le sem lehet vakarni a gyerekeket. Pont azért, mert ezt az érdeklődő, terelgető kérdezést nem kapják meg. Ha megérzik a figyelmet, akkor két kézzel ragaszkodnak az emberhez.

Ha elutasító választ kapunk?

Úgy gondolom, hogy a fiatalokkal meglévő kapcsolatban a mi dolgunk az, hogy egy olyan kommunikációs síkot nyújtsunk nekik, amit lehet, hogy ő hebehurgyán kezel, de azért csak ott marad a bogár a fülében, hogy ezzel az emberrel lehet beszélgetni. Két év múlva, amikor benő a fej lágya, visszajön. De az is megtörténhet, hogy lesz egy nagy öröm, vagy nagy törés az életében. Az én dolgom, hogy folyamatosan nyújtsam a jobbot, vagyis a kérdező, figyelő kommunikációs síkot. Az ő erénye vagy a bűne lesz, hogyan kapaszkodik bele. Az én dolgom nyújtani a kezemet.

Hogyan bontakozik ki ebből az életvezetés? 

A jó életvezetéshez nem annyi kell, hogy belül összefésülgetem a gondolataimat, felépítem a pozitív értékrendszeremet, megküzdök a rossz gondolataimmal. Ez a platonizmus szintje, ápolom a belső világomat, miközben a külsővel nem törődöm. Az embernek okosan a körülményekkel is foglalkozni kell, hogy azok ne szóljanak ellene. Ilyen például az időbeosztás. Ha az rossz, hiába vannak szép terveim. Ide tartoznak a kapcsolatok is. Meg kell válogatni, kikkel vagyok kapcsolatban. Ebből ugyanis az is következik, mit követek. Fontos az anyagiakhoz való viszonyom. Nyersanyagként használom-e az anyagi dolgokat, vagy öncélúak lesznek? A pénz, a számítógép is nyersanyag, mindent beállítok az életvezetésem perspektívájában, ami alapvetően az Istentől való meghívottságom dinamikájában áll. 

Nagy az éhség az életvezetésre, mutatja a virágzó tanácsadó irodalom. Hol a probléma ezekben? 

A siker propagandából, siker pszichológiából mindig kimarad az Isten, hiszen az a dolga, hogy az empirikus szinten maradjon. Mégis nyitnia kellene a transzcendencia felé, hogy ne maradjon ki az Isten. A jó életvezetés ott kezdődik, hogy előbb meghallom az Isten hívását, és utána kezdem el művelni, alakítani a magam életpályáját. Az első lépés, hogy meghallom a hívást. Előbb a passzivitás, utána az aktivitás. Ahogy Mária tette: előbb passzívan befogadni Krisztust, aztán aktívan a világra szülni és támogatni a működését.

Amikor az istenkapcsolat építéséről beszél, azt a képet rajzolja meg, hogy az ember beáll a „huzatba”. 

Ezt örököltem Fila Béla professzor úrtól. Ő mondta mindig. A transzcendencia magyarul azt jelenti, hogy továbblépni. Képletesebb, ha azt mondom, beállni a huzatba. Ez húz előre. Amikor jó dolgunk van, akkor is. Van még tovább, tudsz te még igényesebb lenni. Ha rossz dolgod van, ne ragadj le az életed törésénél, van tovább… A jó életvezetéshez a nulladik lépést maga Istenünk teszi meg, én már csak bekapcsolódom az Ő üdvözítő tevékenységébe.

Az istenkapcsolatot hogyan tudja építeni a környezet, a család?

Ha Isten meghív egy embert, fontosak a közvetítők, akiken keresztül ez a hívás megérezhető. Itt nyilván legelsők a szülők, aztán a testvérek, a barátok, az egyházi közösség. Ők az Isten nevében meghívók. Kapja meg a „huzatot” a gyerek pici kortól. Ugyanakkor azt is hozzá kell tenni, hogy Isten ügyesebb nálunk. Fontos a szülők és nevelők szerepe, de markánsan ki kell mondanom, jobban az Isten kezében vagyunk, mint az emberekében. Bármilyen tragikus egy a gyerekkor, bármilyen töréseket élünk át, ki tudjuk nőni. Nem szükségszerű, hogy fogságban tartson a múlt összes törése. Meg vagyunk hívva egy szép jövőre. Fontos ezt kimondani. A pszichológia kicsit túlreagálja a múlt történéseit. Elfogadom az empirikus kutatásokat, de hozzá kell tenni, hogy az ember szabadabb ezektől.

Trautwein Éva/Magyar Kurír

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum