All about the World Youth Day

Fiatalok százezrei

Ha az egyházról kezdünk el beszélgetni baráti vagy családi köreimben, szinte mindig előjön az a kritika, hogy ez leginkább a “nyugdíjasok egyháza”, mert nem vonzó a fiataloknak, akik különben sem tolonganak nagy tömegekben a templomok környékén. Nos, ha őszinte akarok lenni, akkor beismerhetem, hogy bizony van valóságalapja a fenti kritikának. Valóban az a jellemző (főleg kis hazánkban), hogy a templomi padok leginkább idősekkel vannak tele. Azonban akik jártunk már több közösségben, láthattuk, hogy van azért érdeklődés szerencsére a fiatalabb generációk részéről is.

Mégis, mintha lenne egy ki nem mondott keserűség bennünk, amikor a fiatalok és az Egyház kapcsolatáról beszélünk. Sokunknak vannak ismerősei, akik nincsenek elköteleződve a vallásosság iránt, ami azért lehet bántó nekünk, mert nem egyszer okoz ez nézeteltéréseket olyan kérdésekben, amik nekünk igenis fontosak.

Ha viszont figyeljük az előttünk lévő hét eseményeit Panamából, abból a szerény közép-amerikai országból, akkor valami egészen hihetetlent tapasztalhatunk meg. Fiatalok százezrei gyülekeznek össze a világ minden tájáról, hogy találkozzanak, ismerkedjenek, és jól érezzék magukat. Miféle buli vagy fesztivál képes ennyi embert összecsődíteni? Hát nem más, mint a Katolikus Egyház által szervezett Ifjúsági Világtalálkozó! Akkor mégis működik a kapcsolat egyház és a fiatalok között?

A kezdetek

A huszadik század folyamán nagy szemléleti változások mentek végbe a katolicizmus háza táján. Az “idők jeleit figyelve” ment végbe a II. Vatikáni Zsinat, melynek célja az egyház megreformálása volt.

“Senki sem tölt új bort régi tömlőkbe, különben a bor szétszakítja a tömlőket, és kiömlik, s a tömlők is tönkremennek. Az új bor új tömlőkbe való.” (Mk 2,22)

A zsinatnak határozott terve volt a fiatalokkal, hiszen az egyház jövőjeként tekintett rájuk, akikben hatalmas energia és tenni akarás van, melyet Krisztus szolgálatába állítva, nagy dolgokat vihetnek végbe. Éppen ezért Szent II. János Pál pápa ennek a szellemében hirdetett meg találkozót, egyelőre egyedüli alkalommal 1984 Virágvasárnapjára, Rómába. A Megváltás Szentévének kapcsán így 300.000 fiatal össze is gyűlt, akik a Szent Péter téren vettek részt a pápa által celebrált Szentmisén. A sok fiatal láttán így szólt a szentatya:

“Milyen csodálatos látványt nyújt ezekben az időkben, hogy ennyien összegyűltetek! Ki állította azt, hogy a mai fiatalság elvesztette érzékét az értékek iránt? Tényleg igaz, hogy nem lehet velük számolni?”

Ekkor bízta az ifjúságra azt a három méteres fakeresztet, amit ma már az Ifjúsági Világtalálkozó Keresztjeként ismerünk, hogy az egész világon Krisztus emberiség iránti szeretetének a jelképe legyen. A fiatalok iránti elköteleződésének a jelként mondta a következőket is:

„Az egész egyháznak egyre elhivatottabbnak kell lennie globális szinten a fiatalok felé, vágyaik, igényeik, nyitottságuk és reményeik felé, hogy elvárásaiknak megfeleljen, és hogy Krisztus bizonyosságát kommunikálja feléjük.”

A nagy érdeklődésnek hála a következő Virágvasárnapra a pápa ismét meghirdetett egy találkozót, mely az ENSZ által meghirdetett Nemzetközi Ifjúsági évhez is kapcsolódott. Ezek után az év vége felé 1986-ra már egy nagyszabásúbb és kiforrott eseményt közölt, melyet már hivatalosan is Katolikus Ifjúsági Világtalálkozónak neveztek el.

Nemzetközi IVT-k

Mivel a világ minden tájáról kívántak részt venni ezeken a világtalálkozókon, ezért úgy döntöttek, hogy új hagyományt alapítva innentől más helyszíneken rendezik meg azokat. Ráadásul, hogy minél jobban nyissanak a világegyház felé, a következő találkozót egy másik kontinensen, a dél-amerikai Buenos Airesben rendezték meg 1987-ben. Külön érdekesség, hogy innentől már egy többnapos eseményre várták az érdeklődőket. Ennek az alkalomnak a zárómiséjén immár közel 1.000.000 hívő vett részt, többségében természetesen fiatalok, de családok és idősebbek is eljöttek, hogy közösen ünnepeljenek. Innentől kezdve minden Virágvasárnapot ifjúsági világnappá nyilvánítottak, melyeket felváltva ünnepeltek a Római egyházmegyében és nemzetközi szinten is.

A helyszínek pedig kontinensenként változtak, többnyire Európában (Róma, Santiago de Compostela, Częstochowa, Párizs, Köln, Madrid, Krakkó) és Dél-Amerikában (Buenos Aires, Rio de Janeiro) tartották a legtöbb találkozót, de volt már Ázsiában (Manila), Ausztráliában (Sydney) és Észak-Amerikában (Denver) is (mint ahogy idén is -Panamában). Talán az egyik legérdekesebb az 1995-ös manilai találkozó volt, ahol becslések szerint közel 5 millió(!) ember vett részt a zárómisén.

Minden alkalommal más mottót választanak a találkozókra, melyek mind komoly üzenetekkel célozzák meg az ifjúságot, leginkább az életszentség és a hivatás kérdéseiben. Csupán pár példa az elmúlt évek mottóiból:

„Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14:6)

„A fogadott fiúság lelkét nyertétek el” (Róm 8:15)

„Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket” (Jn 20:21)

„Ti vagytok a föld sója … ti vagytok a világ világossága” (Mt 5:13-14)

„Verjetek benne gyökeret, épüljetek rá és erősödjetek meg a hitben” (Kol 2:7)

„Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket” (Mt 28:19)

„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmat nyernek” (Mt 5:7)

Személyes tapasztalatok

Természetesen mit sem érne egy ilyen írás anélkül, hogy a saját személyes élményeimet ne fűzhetném bele, hiszen csak így válik igazán hitelessé. Óriási kegyelem, hogy két és fél évvel ezelőtt lehetőségem volt részt venni nemzetközi önkéntesként a krakkói IVT-n (Ifjúsági Világtalálkozó röviden), ahol is két hetet tölthettem mindenféle náció fiataljaival együtt. Szinte húsba vágó volt az a tanúságtétel, ahogy például a koreai katolikusok megélték a hitüket, vagy például a brazilok és olaszok, akik nagy barátsággal és rokonszenvvel voltak irántam magyarként. De nem mehetek el persze a lengyel barátok készséges befogadása mellett sem, hiszen a “két jó barát együtt harcol, s issza borát” (bár ezt sok lengyel kicsit más, huncutabb fordításban próbálta előadni nekem).

Amikor egy nyitómisén együtt imádkoztunk 800.000 fiatallal, miközben lobogtak a különböző nemzeti zászlók, és együtt mondtuk a Miatyánkot, mindenki a maga nyelvén, olyan élményben volt részem, amit szavakkal ki sem lehet fejezni. Az ember csak áll, mondja az imát, de közben némán tekint magába, és egy komoly felismerésben van része:

Nem vagyok egyedül.

Sem a hitemmel, sem az értékeimmel. De ami még fontosabb volt ezeknél, hogy nem csak emberekkel vagyok közösségben (mennyire is hiányzik ez sokszor mindannyiunk életéből), hanem azzal is, aki teremtette a szívemet és egész életemet. Valóságosan is velem van, vigyáz rám, és el is kísér az utamon. Nagyon remélem, hogy hasonló kegyelmi tapasztalatokban lesz részük azoknak, akik akár Panamába, akár Budapestre, a magyar találkozóra eljutnak. Bennem egy életre szóló jegyet hagyott, mely a keresztségben kapott jegyet csak még jobban megerősítette.

Szöveg és fotó: Kiss Máté/777blog

Nyíregyházi Egyházmegye