Pilgrimage to Máriapócs

Február 7-én 4 és 5 óra között az éjszaka még mélyen alszik (a hajnalpír csak később tűnik fel az ég peremén). Nem így a zarándokok, akik a hajdúdorogi bazilika előtt gyülekeztek a korai időpontban, majd a székesegyházban zarándokájtatossággal készültek lélekben az ötven kilométeres útra. Több mint harmincan imádkozták végig az útindító könyörgéseket a templom félhomályában.

Ivancsó Sándor nyírcsaholyi parókus, aki már évek óta aktív szervezője és résztvevője ennek az embert próbáló útnak, rövid elmélkedésében az idei zarándoklat mottójáról beszélt: Boldogok, kik az Ő útjain járnak. (Zsolt.128,1) „Akik itt vannak, az Istennél keresik a boldogságot, s Ő meg is adja azt nekünk minden lépésnél” – mondta az atya. Péter apostol gondolatát idézte, miszerint: aki szenvedést vállal, az boldog. „Mi, akik vállaljuk ma a szenvedést – nem kérkedve, hanem az Istenszülő alázatosan szolgáló lelkületét átvéve –, figyelünk az útra, egymásra, az Isten ránk tekintő örömére” – hangzottak a napindító gondolatok. Az atya megáldotta és kiosztotta a zarándokoknak a zarándoklat mottójával ellátott karkötőt, majd elindult a kis csapat.

A föld még fagyos, átüt hidegsége a cipőn, mely szaporán koppan a téli hidegben. A szív melegszik, ahogy a hívek Napkeletük felé igazítják lépteiket.

A zarándokút követte a kegykép útjának vonalát, így napközben kisebb-nagyobb megállóhelyekhez értek a hívek: Újfehértó, Érpatak-Zsindelyes, Nagykálló, Kállósemjén, Pócspetri. Sokan csak kisebb szakaszokba kapcsolódtak be, és minden megállónál érkeztek újabb útitársak. „Az egész út kegyelmi pillanat – mondta honlapunknak Ivancsó atya. Aki elhatározta, hogy jön, az nem is adta fel. Nyíregyházáról jelentkezett valaki arra hivatkozva, hogy ő a csíksomlyói búcsún hallotta ennek az alkalomnak a szépségét. Mi ez, ha nem kegyelem? Nem én, hanem a Szűzanya hívta őt zarándokolni.”

Mért kell a kegykép tíz évvel korábbi útjának emléket állítani egy ilyen zarándoklattal? A kérdésre ezt válaszolta az atya: „a Szűzanya nyomdokain lépkedünk. Aki eljön, annak a lelke tisztul, átalakul. Fontosnak tartom, hogy megszólítsuk az embereket, hogy alkalmat teremtsünk arra, hogy együtt legyünk, hogy kérdezhessenek a paptól, ne csak gyónás vagy szertartás közben találkozzanak velünk. A résztvevő zarándokokon keresztül pedig a hit mélységét érezhetik meg mások.”  

A zarándoklat története ott kezdődött, amikor tíz évvel ezelőtt a máriapócsi bazilika felújítása miatt a könnyező kegyképet Hajdúdorogra vitte és kísérte egy sok ezer fős tömeg. A következő évben február 7-én Barna Tibor nyíracsádi lakos elindult egyedül Mária nyomán. „Az ötlet magától jött, nem kellett rajta gondolkodni – mondta Barna Tibor. A motiváció folyamatosan fennmaradt, s fennmarad azóta is: Isten dicsőségére. 2009. február 7-én megérintett a szűzanya közelsége. Valahogy odakeveredtem az ikon mellé, amely billegett az őt vivők vállán. Hogy könnyebb legyen nekik, én számoltam a katonás egy-kettő-egyet. Egész nap: Pócstól Hajdúdorogig.” – személyes zarándoklata fokozatosan kiszélesedett. Az emlékzarándoklat tízéves jubileuma az eddigi legnagyobb létszámú zarándokot vonzotta a Hajdúdorog és Máriapócs közötti táv megtételére. Azóta az első alkalom óta Tibor számára február 7-én elkezdődik a böjt – vallotta be, így toldja meg önmagának jó pár héttel az egyébként is hosszú böjti időszakot.

Sötétedés után, fél hatkor érkeztek a Könnyező Szűzanya elé a zarándokok. A hálaadó Szent Liturgiát Ivancsó Sándor atya celebrálta, beszédet mondott Kocsis Fülöp metropolita.

Érsek atya homíliájában Szent Péter apostol leveléből idézett: „Ne lepődjetek meg azokon az égő fájdalmakon, amelyek megpróbáltatásul értek benneteket, mintha valami hallatlan dolog esett volna veletek. Ehelyett inkább örüljetek, hogy részetek lehet Krisztus szenvedéseiben.”

„Valóban, aki elindul egy zarándoklaton, ne csodálkozzon, hogy égő fájdalmakat érez tagjaiban, egész testében, mert, aki ilyen útra vállalkozik, annak számolnia kell ezzel. Szent Péter szerint az égő fájdalmak olyan megpróbáltatások, melyek hűségünket teszik próbára. Azokat, akik eljöttek ma ide, nem gátolták meg a megpróbáltatások abban, hogy céljukhoz megérkezzenek. Ehelyett inkább bekapcsolódtak Krisztus szenvedésébe.” Egy másik apostolnál pedig ezt olvashatjuk: testemmel kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik. Hozzáteszem a magam szenvedését a Krisztuséhoz és Krisztus testének, az egyháznak a szenvedéséhez.

A zarándokút egész életünk leképezése: összesűrűsödik benne életünk minden fájdalma, öröme – folytatta gondolatait a zarándoklattal kapcsolatban. Akik erre vállalkoznak, Krisztus szenvedésébe kapcsolódva másokat is megerősítenek lelkileg.

„Hála van a szívemben, hogy elindultatok, s vállaltátok az egyház szenvedéseit, s hozzátettétek a magatok kisebb-nagyobb fájdalmait, küzdelmeit az egyház szenvedéseihez, s megerősítettetek bennünket. Minden egyes végigjárt zarándoklat az egyház ereje, az egyház vigasza, mert rejtélyes módon másokat is ráébreszt, hogy minden szenvedés Krisztus szenvedéséhez köt” – zárta prédikációját az egyházfő.

A zarándokok értetkőztek, gyertyát gyújtottak, térdepelve adtak hálát. Egyikőjük, a bátorligeti Pappné Manyika honlapunknak elmondta: „Már tíz éve zarándokol a családunk. Az Egy úton zarándoklat egyik szervezője is vagyok. Korábbi depresszióm azután oldódott, hogy elindultam a zarándoklatokra. Van mindig miért hálát adni, s az év 365 napjából legalább egyet ilyen módon is odaszánhatunk a Jóistennek.”

Szöveg és fotó: Polyákné Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye